Egy indián, aki költő és doktor. Halász-vadász életmódot folytat, de a luxus sincs ellenére. Harcos veterán, de állítólag humora is van. Interjú Jim Northruppal.
Nem kérdezem meg, hogy tetszik-e Budapest, mert valószínűleg csak annyit mondana: „Igen, nagyon szép...”Nem. Azt mondom, Magyarország az alacsony fák és a gyönyörű nők országa.
Ön házas ember?
Igen, harminchét éve. De ettől még szeretem a gyönyörű nőket. A szemeim nem házasok. Biológiailag vagyok úgy összerakva, hogy csodáljam a nőket.
Azt írják Önről, autentikus életmódot folytat.
Az életemet az évszakoknak alárendelve élem. Az évszakok szabják meg, mit cselekszem. Halászok és vadászom. Úgy gondolom, a halban, amit kihalászok, van valami, ami az életemhez hozzájárul. Nem viselek karórát, viszont van időm. Amíg volt óra a kezemen, az mindig csak arra emlékeztetett, mennyire el vagyok késve mindenhonnan.
És hogyan viszonyul a luxushoz, amikor az utazásai során ötcsillagos hotelekben száll meg?
Szép, de nem olyan, mint otthon.
De mi a szép benne?
Az ellátás és az, ahogyan a személyzet viszonyul hozzád: úgy bánnak veled, mint egy királlyal. De tudom, hogy ez ideiglenes. Amikor hazaérek, a feleségem csak annyit mond, „Dr. Northrup, maradt egy kis jégkrém a bajsza alatt.” Ő az egyetlen, aki Doktornak szólíthat, mert van egy PhD-m. Egyébként épp most értem el az ötnapos tűréshatárt. Várom, hogy hazamehessek, hogy láthassam a gyerekeimet, a kutyáimat, a feleségemet... persze nem feltétlenül ebben a sorrendben. Szeretném végre hallani, ahogy a szél átfújja a fákat. A kertemben van egy százhuszonöt éves fa.
Amikor utánaolvastam az élettörténetének, sok más között ezt találtam: „Életét nagyban befolyásolja a Vietnámban töltött tizenhárom hónap.” Ez mit jelent pontosan?
Akár azt, ahogyan most itt ülök. A hátam a falat támasztja, és folyamatosan figyelek minden irányba. Ez így van negyvenöt éve, a háború óta.
És ezt nem akarja kiölni magából?
Nem. Ez része a személyiségemnek. Megvagyok vele.
A nemrég magyarul is megjelent kötetében van egy vers, aminek a címe Beszélgetés a háborúról, és úgy ér véget: „húzz a vérbe”.
Az a vers egy nagyon különleges időszakban íródott. A kérdések, amik fellelhetőek benne, igen gyakoriak voltak az emberektől. Egy darabig tűrtem őket, de amint mélyebbre mentünk bennük, azt már kevésbé szerettem.
El tudja mondani fejből?
Voltál a háborúban?
igen
Milyen volt?
amilyet el sem tudsz képzelni
Öltél?
igen
Milyen érzés volt?
gyilkosnak éreztem magam,
felszabadítónak, fogaskeréknek
Volt olyan barátod, akit megöltek?
igen
Milyen érzés volt?
húzz a vérbe*
Ön humoros ember?
Általában vicces embernek ismer mindenki. Mindenben megtalálom a humort, még egy temetésben is.
A vietnámi háborúban az Egyesült Államok oldalán harcolt. Ez hogyan egyeztethető össze a származásával?
Én harcos vérvonalból származom. Harcoltunk a fehér emberrel, amikor partra szállt, harcoltunk egymással, különböző törzsek. Az Egyesült Államokkal pedig folyamatosan harcban álltunk. Mi ott akartunk élni, ezért hosszú história szól a háborúinkról, akár az Egyesült Államok előtti időkből is. Ismerem a felmenőim történetét – mind-mind harcosok vagyunk.
(* a Nagy Kis-Madár c. kötetből. Fordította: Gyukics Gábor)
Jim Northrup odzsibve indián költő magyarul megjelent verseskötetének bemutatójára érkezett Magyarországra. A Nagy Kis-Madár az Új Forrás és a Librarius Könyvek közös kiadásában jelent meg 2013-ban. Jim Northrup a kötet bemutatója kapcsán előadásokat tartott az észak-amerikai indiánok életéről, kultúrájáról, szokásairól, múltjáról, jelenéről. A kötet verseit fordította és az összekötőszöveget írta Gyukics Gábor.
