Gorillaálarcban halat daraboló nő, a Pussy Riot keménymagja símaszkban, rózsaszínbe öltözött indiai emberi jogi harcos és „idilli” családi kör. Hova kerültünk?
Kiket kötsz össze a Kötésben című fotósorozatodban?
A sorozat modern családokat vagy együttélési formákat mutat be. A család és a munka az élet és a társadalom két fő szegmense, ahol a nemi szerepek kiéleződnek. A hagyományos családdefiníció ma már felbomlóban van. Van olyan fotó a sorozatban, amin a tipikus felállás jelenik meg (egy fiatal házaspár kisgyerekkel), de másféle, a tradicionálistól eltérő együttélési formákat is bemutatok.
A Kötésben cím jelentheti a kötődéseket, ami az emberek közt van, de utal egyfajta kötöttségre és kapcsolatrendszerre, amelybe akarva vagy akaratlanul belekerülünk. Elszenvedői és alakítói is lehetünk ezeknek a kötéseknek. Az összetett érzelmi kapcsolatok szimbolikus jelei a képeken a karokat egymáshoz kapcsoló szalagok és kötelek.
Hogy kerülnek a családi kör után a sokszínű feminista csoportok a képbe?
A másik bemutatott sorozat címe Tribute. Nem akartam neki magyar címet adni, de ha nagyon le akarnám fordítani, azt mondanám, tisztelet vagy tiszteletadás. Ez a munka a tiszteletadásom három különböző feminista csoport felé, akik földrajzilag eléggé elszórtan léteznek. Az egyik az amerikai Guerilla Girls, akik 1985-ben jöttek létre, tagjaik feminista alkotók, akik a művészvilág szexizmusa és rasszizmusa ellen harcolnak. A másik mozgalom, a Gulabi Gang Indiában működik. Nevüket (lefordítva Rózsaszín Csoport) onnan kapták, hogy rózsaszín száriban járnak. A harmadik bemutatott csoport a Pussy Riot, akik mostanában elég nagy médiafigyelmet kaptak. Ők egyrészt feminista, másrészt politikai dalszövegeket írnak és adnak elő.
Miért ezeket a csoportokat választottad?
Mindhárom esetben érdekes, hogy nem tisztán feminista csoportokról beszélünk, hanem mindannyian más társadalmi problémákat is próbálnak bemutatni és megoldani. A Guerilla Girls például a női alkotókon kívül a faji megkülönböztetés ellen is rendszeresen fellép. Ezenkívül mindegyik csoportnak van egy nagyon erőteljes vizuális megjelenítése. A Guerilla Girlsnek a gorillamaszk, a Gulabi Gangnek a magenta színű szári, a Pussy Riotnak pedig az élénk símaszkok, illetve ruhák. A különleges kellékek segítségével könnyebb felidézni a csoportokat és a hozzájuk kapcsolódó elveket. A Tribute sorozat minden képén megjelenek, megpróbálok belebújni a különböző női aktivisták bőrébe. Olyan szituációkat mutatok be, ahol a csoporttagok is felbukkannak, és a kép utal is a társadalmi szituációra, amiért vagy ami ellen küzdenek.
Az azonosulás a korábbi fotóidra is jellemző?
Nem ez az első sorozat, ahol feltűnök a fotókon. Általában szerepjátékként élem meg, ha rajta vagyok a képeken. Érdekes lehet, ha egy személyiségből különböző karakterek hozhatók ki. Emellett mindig kell, hogy legyen valami indok, egy azonosulási pont, ha magamat használom. Mindenféle önarckép jogosan veti fel a kérdést, hogy most téged látunk, vagy egy szerepet játszol, és „csak" magadat használod. Szerintem a kettő mindig együtt jár. Fizikailag te vagy ott, a karaktert te kreálod, de ettől még kell az a személyiség, aki tud kaméleonként más szerepeket magára ölteni.
Mióta foglalkoztat a nemi szerepek és az aktuális társadalmi problémák témája?
Az egyetemi éveim alatt kezdett el érdekelni a társadalmi-nemi szerepek kérdése és a gender téma. Régóta foglalkozom ezzel, de a képeimnek először 2012-ben volt a valóságra közvetlen referenciája, amikor Geréb Ágnessel (szülész-nőgyógyász, az otthonszülés hazai úttörője - szerk.) készítettem egy sorozatot. Emberi méltóság témára írtak ki egy pályázatot, és úgy gondoltam, hogy a gender és a társadalmi egyenlőség kérdése, amivel addig is foglalkoztam, jól párosítható ezzel a kérdéskörrel. A kettő keresztmetszetében megtaláltam ezt az aktuális történést, ami megfelelő publicitással akár társadalmi hasznot is tud hozni – azon túl, hogy tükröt tart egy jelenség elé. Szeretném majd kiállítani valahol ezt a sorozatot, de érdekes, hogy az elmúlt időszakban önálló életre keltek ezek a képek: többek közt a Femen Hungary is használta az egyik fotót, ahol terhes nőket láthatunk, és a „freedom" felirat van a hasukra írva.
Hogy kerültek a nemrég megnyílt Capa Központba a munkáid? Tervezed, hogy folytatod a két kiállított sorozatot?
Bán András, a kiállítás kurátora keresett meg, hogy van-e olyan anyagom, amit még sehol nem mutattam be. A Tribute és a Kötésben is már elkezdett sorozatok voltak, de erre a felkérésre fejeztem be őket. Vagyis nem értek véget... A Kötésben, a családos sorozat viszonylag könnyen folytatható, de a Tribute is kibővíthető, ha találok még megfelelő feminista csoportokat. Nemrég valaki felhívta a figyelmem egy francia feminista csoportra, akiknek szintén nagyon erős vizuális megjelenésük van.
Mindkét sorozaton mozgásban lévő jelenetek kimerevített képeit láthatjuk. Gondoltál arra, hogy más műfajban (videóban, performanszban) add át az üzenetet, vagy a fotós forma adott volt?
A jeleneteket már a kezdetektől állóképként képzeltem el. A kiállításmegnyitón azonban a performansz műfaja is megjelent. Karafiáth Orsi fekete démonnak öltözött, és egy kiteljesedett nő szerepében arról beszélt, milyen elvárások vannak manapság egy magabiztos, öntudatos nővel szemben. Hogy ehet, kikkel barátkozhat, hány éves lehet. Ezeket sorolta fel kellő cinizmussal, eközben pedig egy nő, aki a teljes ellentétet jelentette, megpróbált felszolgálni kávét a kiteljesedett nőnek. Ezt a háttérben lévő női szerepet játszotta Szirtes János. Az egyik szerep, ahogy a férfiak látják a nőt, a másik pedig ahogy a nő szeretné látni önmagát.
A Kötésben című kiállításához kapcsolódóan március 3-án 18 órától Bán András, Csatlós Judit és Karafiáth Orsolya beszélget Molnár Ágnes Évával a társadalmi csoportok és kisebbségek társadalmon belüli láthatóságának, reprezentációjának kérdéséről. A beszélgetés után a fotográfus tárlatvezetést tart.
További információk itt.
A kiállítás 2014. február 17. és március 14. között tekinthető meg a Capa Központban.
