Életének 87. évében elhunyt Gosztonyi János drámaíró, rendező, színművész, Jászai Mari-díjas érdemes művész, az egykori Színház- és Filmművészeti Főiskola volt tanára - adta hírül a Magyar Színházi Társaság.
Művészetét, munkásságát 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 2005-ben Aase-díjjal, 2011-ben Paulay Ede-díjjal ismerték el, 1989-ben érdemes művész lett.
Molnár Gál Péter színikritikus, színháztörténész a következőket írta Gosztonyi Jánosról.
(...)
"Gosztonyi Priestley: Veszélyes forduló című darabjában vizsgázott a főiskolán. Gellért Endre kedvence volt. Rokonszenves fiatalember. Kevéssé markáns színész. A Nemzetiben A Noszty fiú esetében Malinka (1950), Illyés Az ozorai példában Titkár (1952). Kicsiny szerepek. Mindegyikben oldalt állt, riadtan, de túlbuzgón, készen arra, bármikor kikergethetik tisztjéből. Az ozorai hegyoldalban a herceg titkáraként bécsi viseletben valóságos kérdőjelként meredt: hogy kerülök én ide? A Hamlet Osrick-ja (1952). Alázatos, földön csúszó udvaronc, akivel rossz tréfákat csinálnak. Szótlan mosollyal lenyeli a sértéseket.
Gyárfás Miklós írói trombitaszóval üdvözölte verses drámáját, a Colombust, (Pécsi Nemzeti Színház, 1956). Gellért maga rendezte, Bessenyeivel a címszerepben a Rembrandt című Gosztonyi-drámát (Nemzeti Színház, 1958). Fújt rá a hivatalosság. Sötét volt, baljós, komor, mint egy Rembrandt-festmény. És narrátor vonult végig a cselekményen, amit imperialista bérencnek tekintettek a realizmus egyistenhite idején. Az ötödik parancsolat, (Pécsi Nemzeti Színház, 1959), majd a Tiszta szívvel (Jókai Színház, 1961), József Attila életrajzdráma, érzékenyen tyúkszemen taposva benne eleveneket, köztük a vérig sértett Illyés Gyulát. Aczél hosszú időre jegeltette Gosztonyi drámaíró képességeit. A Pécsi Balett közreműködésével mégis sikert aratott Pécsett is, Pesten is Európa elrablása, (Petőfi Színház, 1962). Majd bús életkép követte a menekült Rákóczi fejedelem emigránsairól: A Sziget (Pécsi Nemzeti Színház, 1966). Gosztonyi nem hagyta abba a drámaírást. Csupán a színházak hagyták abba játszását.
Évente azért írt egy drámát. Vagy havonta. Esetleg hetente. Néha játszottak is tőle. A Radnótiban az Andrássy út 60-at és a Kék angyalt: Emil Jannings helyett Garassal, Marlene Dietrich helyett Kerekes Évával.
Gosztonyi tisztában van a színpadi technikával. Nem a süllyesztővel, hiszen mások süllyesztették el. Hibátlanul, színszerűen építkezik. Ha csak kicsit is alább adta volna irodalmi igényeit: régen dollármilliomos volna, hiszen mindannak birtokában van, amit egy Neil Simon olyan jól kamatoztat. Tud játszható szerepet írni színészeknek. Tisztában van a színpadi hatáselemekkel.
Évtizedekig nemzedékeket tanított beszélni és színházul.
Sosem panaszkodott, de mindig kicsit sértetten rótta az utcákat. Jól láttam: a szomszéd házban lakik. Sértett azért lehetet, mert annyian és annyiszor megbántódhatott.
Az Új Színházban egyszer csak felnéztem a színpadra, amikor megszólalt az Éjjeli menedékhely Tatáraként (2001): azt hittem rosszul látok. Jó volt. Nagyon jó. Biztos elnéztem valamit. A legközelebbi premieren, más rendezőnél, más szerepben ugyancsak jó volt. Vénségére elkezdett jó színész lenni". (...) (Szinhaz.hu)
Forrás: MTI
