Szendrey Júlia nem törődött a heraldikával, hanem felülről „olvasva" varrta meg Petőfi kokárdáját, ezért az olasz kokárdát viseljük büszkén nemzeti ünnepünkön.
„Ma már csak a kedves iskolás fiúk viselik bízó hevülettel a szép kokárdát és csak ők szavalják el biztos lendülettel azt a nemzeti dalt. Nekünk eszünkbe jutnak mindenféle szomorú mai dolgok, mizériák és panamák és hétköznapi érzéssel szorul el a szívünk, szorul ökölbe a kezünk. Úgynevezett hazafias drámák borzasztóan lejáratták a legszentebbnek tetsző szólamokat és a törtető kor száz szürke és szürkítő hétköznapja után nagyon nehéz a múlt ünnepeinek pirosságába izzani.”
Juhász Gyula: Márciusi dal, 1907.
Bevallom, amikor az egységáras sarki bolt pénztáránál megláttam az egységáras kokárdákat egy kosárkában, úgy gondoltam, sürgősen fel kéne eleveníteni a kokárdavarrás nem túl megerőltető, ötperces művészetét.Juhász Gyula: Márciusi dal, 1907.
Nos, 8 milliméter szélestől 10 centisig volt mindenféle. Az engem érdeklő, 2 centin aluli szalagok 100 és 300 forint között mozogtak. Tekintve, hogy 25 centiből biztosan kijön egy valamirevaló kokárda, farkastul, max. 50 forintba kerül egy ünnepi kitűző – ráadásul az elkészítésének mikéntjét percek alatt a gyermekeinkre hagyományozhatjuk.
Melyik az igazi?
 |
 |
 |
Előbb léptem a tettek mezejére, és fotóztam le a készítés állomásait, és utána kezdtem el körbenézni a nagyvilágban, mi is az a kokárda.
Így esett, hogy sikerült oktatói célzattal az általunk nemzeti szimbólumként hordott, ámbátor heraldikai szempontból az olasz trikolórt mintázó kokárdát varrnom.
A kokárdát ugyanis - mint megtudtam - középről kifelé kell olvasni: vagyis a magyar trikolórt alapul véve, a zöld szín van kívül, nem pedig a piros.
Nem tudni, hányan voltak ilyenek, a festmények tanúsága és a fennmaradt példányok szerint volt ilyen is, olyan is.
„…nemzeti színű csillagnak pedig mindenki keblén kellett lenni, akinek gyöngéd összeköttetései voltak, annak a nemzeti címer hímezve a kokárda közepére. Nekem volt egy ötszínű is, veres, zöld, fehér, kék és aranyszínű, az utóbbiak az erdélyi uniót jelképezvén.”
Jókai Mór: Írói arcképekA kokárda megvarrása és ajándékozása a lányok-asszonyok dolga volt, nem a címertanosoké: a francia forradalom jelképeként elhíresült szalagcsokrok – melynek viselése a nemzeti forradalmak során elterjedt szerte Európában – keretszíne a piros (kék-fehér-piros a nemzeti zászló), ez is (félre)vezethette a tájékozottabb hölgyek kezét. Szendrey Júlia mindenesetre felülről haladva tekintett a színekre, nem pedig belülről kifelé, így Petőfi Sándor, akinek a szíve fölé tűzte, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalva (ha igaz), elterjesztette a tömegben ezt a kokárdát.
(A „székely lány" Laborfalvy Róza Jókainak szánt „jegyajándéka” pedig ötszínű volt: a nemzeti trikolórt megtoldotta kékkel és arannyal, Erdély jelképével.)
„Bem tábornok f. h. 17-én kelt felterjesztése következtében kérem önt legyen szíves nevezett tábornok rendelkezésére 10,000 cocardat küldeni.”
Kossuth Lajos levele Hajnik Pálnak, 1848.A kokárda hamar a nemzeti egység jelképe lett, és azon ritka kiegészítő viseletté vált, melyet nők és férfiak egyaránt hordhattak (amíg be nem tiltották).
(Egyébként a nemzetet jelképező három szín, a trikolór – akárcsak a franciáknál -, kokárdaként jelent meg először, és onnan emelődött át a nemzeti zászlóra.)
Ezeket a forradalmi kokárdákat selyemszalagból varrták szorgos kezek: először a három színt öltögették össze, aztán ráncolták csokorrá a pántlikát.
Édesapám egészen a legutóbbi molyinvázióig őrizgetett egy piros, fehér és zöld ruhafoszlányból szépen összevarrt régi darabot.
Kb. szalagszükséglet 1-2 centi széles szalagból:
Kokárdarózsa: 10-15 centi
Kokárda farokkal: 20-25 centi
Hajlított kokárda: 20 centi
Kis masni: 5 centi
Masniba kötött szalag: 25-30 centi
Nekünk kényelmesebb a dolgunk, csak a nemzetiszínű szalagot kell beszereznünk.
Most találtam végre egy festett változatot, ez olyan szép régies, ebből varrtam meg a zöldkeretű „igazit”.
Azt is olvastam, hogy nem mindegy, hogyan követik egymást a kokárda „farkán” a színek – úgy a helyes, ha felülről lefelé adják ki a trikolórt, vagyis nem lehet „csak úgy” félbehajtani a szalagot és rávarrni a kokárdarózsa hátoldalára (ekkor az egyik szalag magyar, amásik olasz nemzeti színű lesz) – el kell vágni, és gondosan számon tartva a színeket, egymásra fektetve felöltögetni. (Vagy készíts „hajlított” kokárdát, akkor nem kell erre figyelni.)
Azt is olvastam utána, hogy a szalaggal ellátott kokárdának viszont piros kell legyen a külső színe – na, ez már tényleg téboly, itt befejeztem a kutakodást.
A kokárda készítése
 |
 |
 |
|
Óvatosan égessük le a széleket, hogy ne foszoljanak. |
Apró öltésekkel férceljük végig a szalagot - megtehetjük, hogy nem vágjuk le előre méretre, hanem időről-időre megnézzük, szépen ráncosodik-e már a kokárdarózsa.
|
Ha a közepére szeretnénk "gombot" tenni, használjunk egy szélesebb szalagot és egy apró pénzérmét.
|
Ami még ennél is egyszerűbb...
 |
 |
 |
|
Az úgynevezett "hajlított" kokárda - 5-5 centit hagyj ki a ráncolásból.
|
Középen húzott masni. |
Masniba kötött szalag. |
Itt megnézheted, az angol Wikipédia szerint milyen a kokárdánk (Cockade (kokárda) of Hungary).
Itt megnézheted, a francia Wikipédia szerint milyen a kokárdánk (Hongrie). Az oldal rajzain pedig az is látszik, hogy a franciák sem voltak mindig következetesek a színeket illetően.
Katona Tamás történész érdekfeszítő előadása a témában itt olvasható.
Nemzetőrök egyenruhái - figyeld a sapkarózsákat!
Petőfi inkriminált kokárdája.
