Szabó Imola Julianna versprózakötete, a Varratok, Jucimama, nagymama, nagypapa és apa alakján át az elmúlást, anya alakján keresztül a hiányt mutatja meg.

Szabó Imola Julianna neve gyerekversei és novellái miatt ismerősen csenghet a kisgyermekesek számára, számtalan felnőtt publikációja miatt az irodalom, vers-videói és vers-kollázsai miatt a vizuális kultúra iránt fogékonyak számára. Április 10-én a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelenik meg első prózaverskötete, amely ezúttal felnőtteknek szól. Imola írásaiból finomra hangolt kötet állt össze születésről, halálról és minden nehézségről és csodáról, ami e kettő között történik. Mindezt a történet főszereplője, Imola fiktív alteregója éli meg és meséli el rövid történetek formájában. A novellák finom és különleges reflexiók mindennapi, de nem kis horderejű élethelyzeteinkre, állapotok ábrázolásán, apró és reális szituációk szürreálisba hajló bemutatásával teremti meg a maga metafizikai világát. Ez a leheletnyi szöveg-szövet az elmúlás és a hiány tematizálásán keresztül a lét, a valóság megfogalmazására törekszik.


Mióta írsz, és milyen társművészetekkel foglalkozol még az íráson kívül?

Hét és tizenhat éves korom között nem elég jó verseket írtam, ezekből lett a Sáska-tánc című verseskötet. Aztán a versek elhalkultak, kortárs tánccal és színházzal foglalkoztam, de 2010-2011 óta ismét intenzíven írok, most már azon a formanyelven, ami rám talált, amire rátaláltam. Emellett férjemmel közösen vers-videókat, kisfilmeket készítünk, a Varratok beharangozó videóját is együtt szerkesztjük, vágjuk.

Milyen lett ez a kötet?

Egy fájdalomtesten belül és kívül folytatott bolyongás. Rengeteg versprózát írtam és publikáltam az elmúlt években. Ezeket hasonló formanyelven írtam – ritmikus prózák – és a világuk is egységet képez. Amikor nekiálltam kötetbe szerkeszteni őket, nyolcvan százalékukat újra kellett írnom, hogy egy kerek könyvvé alakuljanak az egyes részek. Kilenc „öltésre” tagoltam a történeteket. A könyv Felöltéssel kezdődik és Leöltéssel zárul. A 9 öltés nem egy konkrét életíven, hanem a tágabb értelemben vett általános létezés stációin vezeti végig az olvasót. Egy család szereplőin keresztül dolgozom fel a traumákat, örömöket, az eddigi életemet és mások történeteit is. Vannak benne életrajzi elemek, de sok a fikció. Az én sorsom, elvégre, másnak is jelenthet valamit. Minden összefügg. Ismered a pillangóeffektust, hogy ha egy pillangó az egyik földrészen megrebbenti a szárnyát, egy másik földrészen tornádó keletkezik. Itt is mások szálait kötözöm, bogozom össze a saját szálaimmal.

A test központi elem?

A test, mint anyag, nagyon foglalkoztat, rajta keresztül nagyon sokat el lehet mondani belső állapotokról. A női sorsban nagyon fontos a test változásainak megismerése és elfogadása. Például van a szövegben egy Holdciklus című szöveg, ami a szülés-élményt fogalmazza meg. Szülés után az ember teste belső ürességet és még rengeteg fájdalmat él át. Második gyerekem világra hozása után nyolc nővel feküdtem egy kórteremben. Mindegyiküknek fájt valahol, csoszogtunk, nyögtünk, közben próbáltuk ellátni a gyermekünket. Ott volt kilenc különböző és egymásnak idegen nő, de mind ugyanazt éltük át, szinte hónapra pontosan hasonló jeleket kaptunk, hordtunk egy másik életet. Ott értettem meg, mit jelent az a szó, hogy „asszony”. A nőt mindig valami felettes, valami éteri dolog irányítja. A modern világ igyekszik ezt elnyomni. Azt sugallja, hogy ne hallgassunk az ösztöneinkre.

Hogy zajlott a szerkesztés?

Volt egy pont, amikor mélyen megreccsentem, felszakadt belül valami. Felmerült bennem a kérdés, hogy még ha fikció is a java, írhatok-e így apámról, válásról, Istenről, természetről vagy éppen álmokról. Aztán rájöttem, hogy az írás felelősség, és amit elmondok, biztos, hogy nem csak én érzem ki a világból. Ha pedig ez foglalkoztat, akkor ez a hiteles szemszög, legyen bármilyen nehéz is. Talán képes vagyok másokat is „elutaztatni" erre a belső tájra, testet adni az érzéseiknek. Az írás során tele voltam kétségekkel, mert sokszor nem tudtam se megmagyarázni, se felcímkézni a döntéseimet. Csak éreztem, hogy így kell írnom, így kell kinéznie a könyvnek stb. Elég intuitív és önkritikus ember vagyok, így belül mindig harcban állok magammal. Orcsik Rolandnak hatalmas hálával tartozom, amiért nagy alapossággal nézte át a készülő kötetet. Sosem találkoztam vele személyesen, mégis időt szánt rám, akárcsak Borbély Szilárd, aki szívmelengető nyitottsággal válaszolt a levelemre. Sok erőt adott ez a figyelem, ami a legnagyobb dolog, amit alkotó ember adhat és kaphat. Ez a legtöbb, amit mi, kortárs alkotók egymásnak adhatunk: figyelmet és őszinte reakciókat. A kilenc varrathoz kilenc grafika készül, ezeket és a borítótervet Palman Zsuzsinak köszönhetem. Zsuzsi a szövegekben is jelen van. Készítettünk együtt videót versprózára, volt közös „kiállításunk", sorolhatnám még a találkozási pontokat. Ezért is szerettem volna mindenképpen, hogy benne legyen a kötetben. Ő vállalta, én pedig hihetetlenül örültem.

Volt, ami írás közben a tudatalattidból felszakadt, de csak szerkesztéskor tudatosult benned, hogy jé, ezt én írtam oda a papírra, ez is én vagyok?

Először nem volt bennem tudatos, hogy a születéstől a halálig vigyem végig a szöveget, de ez a gondolati kör ott él a történetekben, végül így állt össze. Például van egy történetem egy kislányról, akinek meghal a nővére, Marika. A szülők ezt olyannyira nem képesek feldolgozni, hogy a kislányból akarnak Marikát faragni maguknak. Egyes szám első személyben íródnak ezek a történetek, és néha már nehéz visszafejtenem, hogy mi honnan jött. Itt az alapszál, hogy volt egy nővérem, aki még születésem előtt meghalt. A szüleim gyötrelmes és gyönyörű emlékkel gyászolták, de mégis mozgott bennem egy kép egy lányról, aki egyszerre én és mégsem én vagyok. Régen sokat gondolkoztam, hogy milyen arca, szeme és hangja lett volna. De aztán egy nagyot csavartam ezen, és így készült el ez az írás, ami alapvetően a halál és a születés elválaszthatatlanságáról szól.

A legmeglepőbb az Isten-téma sokszori felbukkanása volt, mert nem vallásos családból származom. Hiszek, de nem liturgiák és egyházak imaszékei szerint. Mégis, sokat foglalkozom a vallással. Marikát Isten ragadja el, a mennybe készülnek a halottaim stb. A legmarkánsabban a Fekete, nem fehér szövegében van jelen ez a téma. Itt testvérekké illesztettem nagymamámat és Paula nénit, akik a valóságban amúgy sógornők voltak. A történet szerint végignézik apjuk Dunába lövetését. Mai napig nem emlékszem, hogy honnan jött ez a lezárási ötlet. Megírtam és felolvastam édesanyámnak, aki kisebb sokkot kapott. „Honnan tudom?” – kérdezte. Nem értettem a kérdést. Aztán elmesélte, hogy Paula néni, akiről én semmit sem tudtam, és életemben kétszer ha láttam, tíz órát töltött elbújva és reszketve, végignézve a lövetéseket. Az ilyen pillanatokban éreztem azt, hogy nem egyedül írom ezt a könyvet.

Mik a terveid?

Ősszel jelenik meg az egyik gyerekkönyvem, a Diós-tekerék című meseverses könyv, ami egy diócsaládról szól, akik bringával járnak mindenhová. Maros Krisztina az illusztrátora. Ebből már publikáltam részleteket. Emellett egy gyerek és egy felnőtt könyvön dolgozom. A gyerekkönyv a versprózáimhoz képest szokatlan realizmussal és humorral íródik. Ede, a kekszidomár a címe. Emellett a Szélkislány firkantásai és Zsilike kabátja című felnőtt-mesekönyvem is várja, hogy megszülethessen végre könyvtestben is. Mindhárom könyvben nagy hangsúlyt fektetek a ritmusosságra, hangulatteremtésre, a szöveg játékosságára és a nehezebb témákra is, amelyek szerintem nagyon foglalkoztatják a gyerekeket. Már a Varratokkal párhuzamosan írni kezdtem egy felnőtt történetet, a Liszka hintáját, egyfajta folytatásként. Míg az első kötet verspróza-folyam, a Liszka hintája verspróza regény. Ebben is a hiány, illetve a titok a központi elem. Egy női sorsszálat viszek benne végig, de a szemlélődő már nem egyes szám első személyű. Ebben is valós helyzeteket írok meg lírai nyelven, például, hogy milyen szegénységben élni, milyen a szomszéd kesernyés bánata, a macska megfojtása, ilyenek. A történetek némelyike önmagában is olvasható, – a Helikonon, a Kalligramban és az Ex Symposionon jelentek meg részletek – de az egésznek lesz egy nagyobb íve majd. A közelebbi jövőben a III. Hajdúböszörményi Írótáborban szemináriumot fogok tartani „Líra és Photoshop” címen, szóval tervek bőven vannak.