A francia író világszerte nagy hírnévre tett szert a háborús élményeit megörökítő regényeivel. A Két nap az élet, a Mesterségem a halál és a Madrapur szerzője 2004. március 27-én hunyt el.
Részt vett a második világháborúban: harcolt a Dunkerque-nél, majd három évet némethadifogságban töltött. Egyetemi tanár és regényíró akart lenni, de a háború átmenetileg megszakította tervei, vágyai megvalósítását.
Miközben gimnáziumi tanárként dolgozott (Bordeaux-ban, Marseille-ben, majd Neuilly-sur-Seine-ben, ahol Jean-Paul Sartre-ral is megismerkedett), 1933-ban hozzákezdett az egyetemi karrierhez szükséges disszertáció megírásához, Oscar Wilde élete és munkássága kutatásához. A disszertációt a háború után, 1948-ban fejezte be, majd a sikeres védést követően a Rennes-i Egyetem professzora lett, ahol az előző években doktoranduszként már előadásokat tartott.
A felszabadulás után a rennes-i, a toulouse-i, majd az algíri Caen egyetemen angol irodalmat tanított. 1965-től a Párizs-Nanterre-i egyetem professzora volt.
Az 1940-1943 között hadifogságban töltött évek megrázó élményei hatására kezdett írni. „A háborúban átéltek miatt jobban figyelt a világra. Regényeiben előszeretettel a nagy történelmi események sodrába került kisembert ábrázolta. Hitt abban, hogy bárki képes nagy tettekre, akár egyetlen ember is megváltoztathatja a történelem menetét." Műveinek műfaja is változatos: írt történelmi regényt, politikai riportregény, sci-fi-t és utópikus politikai fikciót, szatírát, drámát és a műfajokat gyakran ötvözte.
A háborús élményeit megelevenítő Két nap az élet című regényéért 1949-ben Goncourt-díjjal – a legrangosabb francia irodalmi díjjal – tüntették ki. 1952-ben adta ki a Mesterségem a halál című regényét, amely Rudolf Höß, az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának fiktív önéletrajza. A könyv a szerető családapa és tömeggyilkos „kettős" életét mutatja be. 1976-os Madrapur regényén egy metafora vonul végig (a halál egyetlen ellenszere a szerelem) és a bezártságból eredő feszültséget és félelmet írja le a szövegben.
Merle már ifjúságától rokonszenvezett a kommunizmussal. Szemben állt saját országának vezetőivel is, kiállt Algéria függetlensége mellett. Tagja volt a Francia Kommunista Pártnak egészen a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulásáig. Mivel a megszállást elítélte – gyarmatosításnak nevezte –, a kommunista párt kizárta soraiból.
1977-től folyamatosan írt, évente jelentek meg regényei. Tanári elhivatottsága és történelemszeretete regényeiben is megnyilvánult: hősei általában ismert, valós személyiségek voltak, műveiben a történelem eseményeit fikcióval színezte, de mindig a tények talaján maradt; módszere az alaposság volt. Íróként egyszerre figyelt a mondanivalóra, a szereplőkre és a történetre, nem hagyta, hogy az olvasó figyelme egy percre is ellankadjon, a témaválasztástól függően eposz-szerű, nagy ívű elbeszélést vagy éppen precíz, tömör regényt írt.
„Merle sokat és jól tudott: ismerte a történelmet, a művészeteket, a tudománytörténetet, a régi párizsi fürdőkben dívó szokásokat, s a génkutatás aktuális eredményeit, de mégis, amit legjobban ismert, az a mese. Merle írásmódja maga a kaland az olvasó életében. Ez a szerző úgy nyitott ablakot a múltra, hogy a feltáruló panorámában a király volt a díszlet, s a trónja alól kikandikáló szőnyeget egykor megszőtt asszonyok a főszereplők. Kiváló érzéke volt az apróságok, a jelentéktelennek tűnő részletek és a részletekben rejlő groteszk, abszurd iránt" - írja Bárczi Zsófia Elhunyt Robert Merle című cikkében.
„Robert Merle hazánkban az egyik legnépszerűbb francia író, minden könyvét lefordították és összesen 3,5 millió példányban adták el, az Európa Kiadó 81 kiadásban 22 művét jelentette meg. Bátor társadalomkritikája, nem lankadó felelősségtudata, szerencsés témaválasztása, fordulatos, gazdag meseszövése világszerte megbecsült íróvá avatta" - írta róla az MTI nekrológjában.
Robert Merle szívinfarktusban halt meg, 2004. március 27-én, 95 éves korában.
Forrás: Wikipedia
