Sztármentes kisfesztivál, nemzetközi majális, filmes és zenei együttlét, cserebere. Április 29. és május 3. közt a Mediawave foglalja el a komáromi Monostori Erődöt.

Háromnapos majálissal, Szabados emlékesttel és ingyenes Duna-parti programokkal várja a látogatókat a 24. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét a komáromi Monostori Erődben. Az idei kiemelt téma a Felvidék sokszínű és gazdag népi kultúrája, népzenéje és néptánca lesz. Hartyándi Jenővel, a Mediawave igazgatójával beszélgettünk.


Miért együttlét és miért nem fesztivál a Mediawave?

A klasszikus fogalmak szerint most is fesztivált csinálunk, de ez már a 24. rendezvényünk, és egyre többször tapasztaltuk azokat a problémákat, amik a fesztiválformával jelentkeznek. Már azt is nehéz megmondani, mitől lesz valami fesztivál, milyen kritériumoknak kell megfelelnie. Magyarországon több ezer fesztivál van – vagyis olyan esemény, ami annak nevezi magát. A névváltoztatás egy demonstratív elhatározás és figyelemfelkeltés, hogy itt probléma van.

Szerinted mi a fesztivál?

A fesztivál egy ünnepi forma, nem pedig egymás után rakosgatható programok sorozata. Az adott rendezvényre jellemző sajátos hangulatot kell kialakítani. Ha eléred ezt a hangulati elemet, és az emberek képesek kiszakadni a hétköznapjaikból, nem csak beesnek egy koncertre vagy filmvetítésre, akkor már jó úton haladsz.


Miért lett végül együttlét?

Nem találtunk igazán jó magyar alternatívákat az elnevezésre. Az együttlét sem az igazi, de minden kifejezést, így ezt is meg lehet tölteni tartalommal. Együtt vagyunk, együtt veszünk részt ebben az egészben: valaki művész, valaki befogadó, de ez a szerep változhat. Nekem már az is problémás szituáció, hogy az előadó fent áll a színpadon, a közönség lent ül, jegyet vesz, és azt gondolja, ezzel megvette a művészt is. Mi lehozzuk a művészt a színpadról. A formánk azt keresi, hogy lehet a tapson túl is viszonya a nézőnek az előadóhoz. A fellépők több napon keresztül jelen vannak a rendezvényen: azon kívül, hogy a színpadon állnak, civil helyzetekben, beszélgetésekben, műhelymunkákban a többi művésszel és a közönséggel is kapcsolatba kerülhetnek.

Mitől lesz közösség a Mediawave közönségéből?

Egyik sem a mi találmányunk, ezek normális emberi formák, amik az idők során elsikkadtak, és már nincsenek annyira a középpontban. A Mediawave alapításakor a művészeti formák eredetétől indultunk ki. Az ősi állapotokban nem voltak színpadok, színházak, koncerttermek, hanem az emberek természetes környezetükben énekeltek, táncoltak, ruhát szőttek, tárgyakat készítettek. Onnan indult a művészet, amikor egy nagycsaládon vagy törzsön belül képződött egy többlet, amit el akartak cserélni a szomszédos törzzsel. A következő lépésben csomópontok jöttek létre a határoknál, a folyók és utak találkozásánál, és kialakult a vásárforma. Ez a cserebere, amit mi is próbálunk visszahozni azzal, hogy mindenkit biztatunk a szervezett és spontán keretek közt zajló cserékre. Ruhákat, könyveket, játékokat és bármi mást adhatunk, vehetünk a Mediawave asztalainál, amit a közösségépítés alapfogalmaként is használunk idén. Genetikusan bennünk vannak ezek az elemek, amikhez csak vissza kell nyúlni. A mai kor már sokat eltüntetett közülük, mert egyszerűbb pénzzel megvenni a művészt, a sört, miközben megtehetnénk ezt máshogy is. Itt már bejön a kulturális szál is. Lehet történetet is cserélni, nemcsak árut. Sok vetülete van a cserének, de a lényege, hogy kapcsolatot teremtsen. Van egy nagyon egyszerű szlogenünk: „Ha hozol, viszel!"


A zenei és filmes programokon kívül még mire számíthatunk?

Minden művészeti ág bele tud keveredni a fesztiválba, ha találunk köztük olyat, amit odaillőnek érzünk. Mindig vannak kiállítások, amelyekhez a komáromi erőd zseniális helyszínként szolgál. Idén Háború és béke címmel id. Konok Tamás fotókiállítása és a hozzá kapcsolódó beszélgetések érdekes színfoltok lesznek. A háborúról általában tévéhíradókból vagy háborús filmekből értesülünk, de a valós tartalmát távolról nem nagyon értjük meg. Konok Tamás Don-kanyarban készült II. világháborús fotóiból láthatjuk, hogy a helyszínen állomásozó magyar katonák és az ott élő ukrán parasztok nagyon szívesen haverkodtak. A front nem úgy működött, hogy egész nap lőttek, mint egy háborús filmben, hanem hetekig nem történt semmi. Ekkor indult be a csere: a közös evések, ivások, szerelmek. Egy szemtanú mesél majd a II. világháborúról, valamint egy katonaorvos is ellátogat hozzánk, aki többször járt Afganisztánban, ahol mentőorvosként komoly műtéteket végzett és életeket mentett, civilként pedig fotózott, és átélte ezeket a helyzeteket.


A helyszín, a komáromi erőd mennyiben szab határokat a rendezvénynek?

Nem határokat szab, inkább kapukat nyit ki. Ha határokat szabna, az azt jelentené, hogy nagyon rosszul állunk a helyhez. Olyan lenne, mint amikor egy kakukkfiókát behelyeznek egy idegen közegbe – valahogy fel tud nőni, de valójában nem oda illik. Nagy hiba lett volna, ha nem jövünk rá arra, hogy az erődben máshogy kell rendezvényt csinálni, mint városban. Ha idegen testként vagy ott, akkor ez egy koszos, lepukkant hely, ahol nincsenek fesztiválhoz méltó körülmények, mert az egyik terem homokos, a másik pedig nincs felújítva. Ha azonban az erődöt jól akarjuk használni, akkor ezek a hátrányok előnnyé tudnak fordulni. A kevésbé szerencsés elemeket a hangulattal könnyen át lehet alakítani.




Az együttlétről már beszéltünk. Mitől nemzetközi a rendezvény?

Nagyon sok a külföldi vendégünk, akik zenészként vagy színészként érkeznek hozzánk. Mivel nemcsak egy koncertet nyomnak le, hanem általában ott vannak még több napig, műhelyekben is részt vesznek, ettől ők már nem egyszerűen a művész kategóriába tartoznak, hanem nézőkké és fogyasztókká is válnak. A közönségünk tehát erősen nemzetközi: majdnem ugyanannyi a külföldi, mint a magyar résztvevő.


Milyen használati útmutatót adnál a Mediawave-hez? Kinek ajánlod a rendezvényt?

Szívesen látunk mindenkit, aki nyitott és nem elutasító, aki úgy érzi, hogy el kell jönnie, és kapni akar valamit. Az emberek alapvetően nagyon konzervatívak. A felnőtté válás során egyre nyitottabbá válunk, legnyitottabbak az öregek (ezt a témát járja körül Sós Ágnes rendezőnő Szerelempatak című dokumentumfilmje, amit az Együttléten is vetítünk, és beszélgetést szervezünk a szereplő nénikkel és bácsikkal). A fiatalokban is benne van a nyitottság, de ezzel együtt a csoportos terjedés ösztöne is, vagyis arra mennek, amerre a banda, és ez felülírja az egyéni érdeklődést is. Mi úgy tudjuk „manipulálni" őket, hogy művészeti (zenei, filmes, fotós, irodalmi) műhelyeket szervezünk nekik. Alkotói vággyal megtelt fiatalokat hívunk a különböző műhelyekbe, akik itt kiélhetik magukat, megmutathatják, mit tudnak, tanulhatnak az idősebbektől. Ez a módszer nagyon jól bevált. Nem azzal csábítunk, hogy fellép nálunk a legnagyobb sztár. Más típusú kultúraátadásban hiszünk, amiben benne van, hogy neked ehhez valóban lesz közöd. Nemcsak néző vagy egy koncerten, aki nem lát senkit, és akit senki sem lát, hanem részese vagy az eseménynek, ami egy teljesen más szituáció. Sokkal izgalmasabb, amikor tartalom útján jutsz el az emberhez, nem pedig a felszínt hozod el.