A balatonfüredi Vaszary Galériában május 1-jén nyíló kiállítás festményeken, papírmunkákon, objekteken és fotókon keresztül mutatja be Keserü Ilona munkásságát 1963-tól a jelenkorig.
A szűkített életművet bemutató tárlat két főtematika mentén épül fel: Balatonudvari közelsége miatt Keserü Ilona 1967 és 1973 között készült, a falusi temető későbarokk, szív alakú sírkövei által ihletett munkái állnak a kiállítás szellemi középpontjában, míg az elmúlt húsz évben tanulmányozott Cangiante színhasználat, azaz „Színváltás" képezi a tárlat másik súlypontját.
Mivel a hullámmotívum és a színkutatás – a kiállítás két kiemelt témája – nagy hangsúlyokkal jelentkezik Keserü munkásságában, fontosnak tartottuk megmutatni mind az úgynevezett „sírköves periódus", mind a színhasználatot érintő vizsgálódások gondolati és gyakorlati előzményeit is.
Keserü Ilona műveinek egyik legkorábbi elemzője, Tandori Dezső, hosszú tanulmányban fejtette ki a sírkő motívumába beírt hullámforma, Keserü kézjegyének is tekinthető, lappangó jelenlétét a korai rajzok közvetlenségében. A motívum hosszú múltra tekint vissza és létrejöttében szorosan kötődik Keserü Ilona önálló festői nyelvének korai forrásaihoz, első és legfontosabb mesterének, Martyn Ferencnek klasszikus modernizmusához és az életmű alakulását döntő módon meghatározó 1962-63-as olaszországi tartózkodáshoz (ezen belül is a barokk építészet lenyűgöző élményéhez). A kiállítás első termei emellett jól mutatják a papírmunkák és a festészeti életmű – Tandori által is kiemelt – szoros összetartozását.
A tárlat a Vaszary Villa különleges adottságaihoz, intim tereihez alkalmazkodva kisebb egységekre bontva vonul végig a festészeti tematikákon, a 60-as évek szabad gesztusokra alapozott, dinamikus festményeitől a sírköveken át, egészen a lenvászon domborításokig, amelyeket Keserü Ilona legegyedibb és legeredetibb művészi megoldásai között tartanak számon.
A kurátorok azt is érzékeltetni akarják a kiállításon, hogy a visszatérő formák és motívumok mellett a szín is képes évtizedek alkotói termését egyetlen, nagy sorozattá összefűzni. Ma már jól látszik ugyanis, hogy Keserü Ilona művészetének az elmúlt ötven alkotói pálya perspektívájából egyik legfontosabb eleme a szín, amelynek tulajdonságait, struktúráló képességét és expresszív felhasználási lehetőségeit a művész a kora hatvanas évektől fogva viszgálja. Ahogy a hatvanas években a színek – leginkább a sárgától és narancson át a vörösig átívelő – gazdag tartományainak lendületes, intenzív hangolása a legjellemzőbb, a hetvenes években a szín térképző ereje és az előző évtized analízise válik művészetének fő mozgatójává.
A szín iránti ösztönös vonzalom és a festői színhasználat tudatos elemzése találkozik tehát a kiállítás másik, kiemelt szegmensében. A tárlat alcímét és egyik hangsúlyos témáját az úgynevezett „cangiante" technika, avagy színezésmód adja, amely a 14. században terjedt el itáliai festészetben. A cangiante – magyarul „színváltás" – egy, leginkább a drapériák ábrázolásánál alkalmazott festészeti árnyékolási módszer, amelynek lényege, hogy a művész a modellálás nem az adott színezet világosabb vagy sötétebb árnyalataival oldja meg, hanem attól különböző, olykor elütő színnel – például úgy, hogy egy sárga szövet árnyékban levő redői zöldbe vagy kékbe váltanak át. A különleges eljárás gyakran szokatlan, meglepő színpárosításokat eredményez, amelyek a keleti selymek pazar ragyogását idézik.
A színváltás később Michelangelo Sixtus-kápolna-beli mennyezetfreskóján kapott kiemelkedő szerepet. Keserü Ilona a kápolna tisztítását követően, 2001-ben figyelt fel a mester rendhagyó színhasználatára. A színváltás megismeréséhez emellett alapvető forrás volt Keserü számára Cennino Cennini toszkán festő Libro dell'Arte című, 1390 körül fogalmazott művészi traktátusa, amely pontos, hiteles leírást ad a technikáról, több lehetséges színkombinációt sorolva. Keserü immár több mint két évtizede foglalkozik e szokatlan színhasználat tanulmányozásával, az absztrakt festészet világában vizsgálva a különleges színpárosítások adta lehetőségeket – új életre keltve a régi festői eljárást.
A Vaszary Galéria kiállítása szabadon kapcsolódik a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének kabinet-kiállításaihoz: a 2014 őszén, egy izgalmas színelméleti sorozat nyitó eseményeként megrendezett tárlaton a Keserü Ilona munkásságából kiemelt Cangiante tematika került majd előtérbe. A múzeum gyűjteménye által kínált különleges művészettörténeti kontextusban lehetőség nyílik arra, hogy összevessük a hagyományosan alkalmazott színváltást Keserü Ilona színjátszó kompozícióival. A Régi Képtárból kiemelt itáliai reneszánsz alkotás – Jacopo del Sellaio, Eszter Ahasvérus előtt (1485 körül) – szomszédságában kerül bemutatásra Keserü Ilona Cangiante hangok című festménye.
A két kiállításhoz közös kétnyelvű (magyar/angol) katalógus készül, Aknai Katalin, Keserü Ilona és Kovács Anna Zsófia tanulmányaival.
Ilona Keserü Ilona: Az Idő színtere – Cangiante
Helyszín: Vaszary Villa, Balatonfüred
Megnyitó: 2014. május 1. 11:00
A kiállítást megnyitja: Geskó Judit, művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének vezetője
Köszöntőt mond: Cserép László, ügyvezető igazgató
A kiállítás 2014. május 1-től július 27-ig látogatható.
