A Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, írót, műfordítót születésnapja alkalmából barátai, pályatársai, tisztelői kedden köszöntik a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Kányádi Sándor a Hargita megyei Nagygalambfalván (Porembenii Mari), székely parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Középiskoláit Székelyudvarhelyen végezte, majd a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolán tanult, diplomát végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1954-ben. Magyar szakos pedagógusként végzett, ám sosem dolgozott tanárként. Tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte. Munkatárs volt az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő című lapoknál és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében, első verseskötete 1955-ben Virágzik a cseresznyefa címmel jelent meg.
Pályája elején többnyire az élet és a természet szépségéről, illetve a romániai magyarság jövőjéről írt. A hatvanas években lírája gyökeresen megváltozott, költészetének fókuszába a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása került. Költészete ebben az időszakban nemcsak tartalmilag, hanem formailag is megújult: az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban).
1967-ben, első nyugati útja során Bécsben tartott előadást. Ezt követően Európában és a tengeren túl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai előadó körutat tett, ebből az élményből született meg a Dél keresztje alatt című versciklusa. 1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségből. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).
Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek (Három bárány, Farkasűző furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold), számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Kányádi saját műveinek avatott előadója, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították.
Kányádi költészete a közösségi lét és költői személyiségét érintő belső kérdések szintézise. A változékony változatlanság jellemző rá: a népköltészetben gyökerező hang és a közösséghez fűződő hűség változatlanságát a stílus, a szemléletmód, a tematika és a műfajok közti ugrások dinamizmusa teszi egyedivé és különlegessé.
Művészetéért több rangos elismerést is kapott, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán-díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. 2008-ban megkapta Magyar Kultúra Követe címet, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság, 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. Az ő kezdeményezésére nyílt meg Budapest I. kerületében a Mesemúzeum.
Forrás: Magyar Nemzet Online
