A Boldog Észak című regényéért Aegon Művészeti Díjjal jutalmazott, Norvégiában élő Jófef Attila-díjas szerző saját történetét írja meg.
A József Attila-díjas szerző elmondta, hogy nyolc éve él Norvégiában, ahol időseket ápol. Mint megjegyezte, az északi ország hozta meg számára azt a nyugalmat, amely a hosszú műfajokhoz kell. "Inspirálóan hat rám az is, hogy valójában nincs időm írni, az alvástól kell elvennem ezt a napi két órát" - fogalmazta meg Kun Árpád, aki jelenleg négy kisgyermeket nevel feleségével, ezért általában hajnalban ül a gép elé. "Valójában mindig akkor ment a legjobban az írás, ha nem volt rá időm, az Esőkönyv című regényem is így született" - idézte fel.
Arra a felvetésre, hogy lát-e a Boldog Északhoz hasonló hangvételű regényt a magyar irodalomban, Kun Árpád azt felelte, hogy ő azokat az írókat tartja követendőknek, akik a téma mellett a nyelvet is felfedezik, amelyen azt ki lehet fejezni. Példaképének Nádas Pétert, Oravecz Imrét, Bodor Ádámot és leginkább Kertész Imrét tartja, aki a holokausztról tudott egy korábban nem ismert, egyedülálló nyelven írni. Szerinte a kifejezésmódra rá lehet bukkanni szerencsével is, de az igazán nagy művek nyelvét hosszas kutatás, kísérletezés érleli.
Felidézte, hogy nyolc éve él Norvégiában, korábban a franciaországi Bordeaux-ban dolgozott lektorként. "Franciaország után közel egy évet itthon próbáltunk munkát találni feleségemmel, de nem jött össze. Orsi, a feleségem skandinavisztika szakos volt, így elhatároztuk, hogy Norvégiában próbálunk szerencsét. Mivel éppen gyermeket vártunk, ő elment dolgozni, én pedig szülési szabadsággal otthon maradtam a kisebbik gyerekkel egészen 2008-ig" - mesélte. Szerinte az idősgondozás valóságos kincsesbánya egy írónak, annyi érdekes és tanulságos történettel találkozik. "Amit a munkám során láttam, felhasználtam a Boldog Északban" - mutatott rá. A könyvet 2009-ben kezdte írni és 2012-ben fejezte be.
Arra a kérdésre, hogy Aimé Billion mennyiben tekinthető az ő alteregójának, azt mondta, hogy bár a könyv fikció, főhősében a saját élményeit írta meg. "Pesti bölcsészként meglehetősen idegennek érzem magam Norvégiában. Egyszer azt mondtam, hogy akkor sem lennék idegenebb, ha afrikai vudu varázsló lennék" - mesélt a kezdetekről, hozzátéve, hogy ez a rádöbbenés kapcsolta össze az időközben megismert benini Aimé történetével. "A fő csapás mégis az, hogy ez a könyv fikció, engem a valóság csak a hihetőség oldaláról érdekel" - mutatott rá. A könyv Afrikában játszódó részéhez sokat kutatott, a norvég részhez viszont a saját tapasztalatait használta fel. Kun Árpád szólt arról is, hogy már a könyv epilógusában ott van a következő regény ígérete, amit el is kezdett írni. A kötet arról szól majd, hogy ők hogyan kerültek Norvégiába.
A szerző 1965-ben született Sopronban. Az ELTE magyar-történelem, majd esztétika szakán végezte tanulmányait, 1995-96-ban a párizsi Sorbonne-on Soros-ösztöndíjas volt. 1991-94-ben a Széphalom Könyvműhely irodalmi szerkesztője volt. 1984 óta jelennek meg versei. 1993-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjas, 1996-97-ben Eötvös-, 1999-ben Soros irodalmi ösztöndíjas. 1992-ben megkapta a Holmi kritikapályázatának fődíját, 2000-ben Déry Tibor-díjat, 2013-ban József Attila-díjat kapott. Főbb művei: Ilion (1989), Bál (1991), Esőkönyv (regény, 1995), Medárdus énekel (1998), Véletlen madár (2003), Szülsz (2011).
Forrás: MTI
