Az idén 85 éves Kányádi Sándort köszöntötték barátai és pályatársai a Petőfi Irodalmi Múzemban május 13-án, kedden 18 órától.

Az est a Kaláka Együttes játékával indult, akik természetesen Kányádi Sándor megzenésített verseiből adtak elő. Ezt követően Pécsi György irodalomtörténész köszöntötte az ünnepeltet és a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy Kányádi Sándor azon kevés költők egyike, akit minden irányzat, mindenféle iskola a legnagyobb élő költők közt tart számon és még ebben az évben is száznál több fellépést vállal, terjesztve, népszerűsítve ezzel a költészetet.


Pécsi Györgyit követően elsőként Melocco Miklós szobrászművész köszöntöje következett, aki a költészetet tartja a legszebb és legtermészetesebb művészi megnyilvánulásnak. Ő maga, ha tud is egy verset, nem biztos, hogy képes azt végigmondani, mert meghatódik az elmondott, a kiejtett szavaktól, azoknak elementáris erejétől – mondta el.

„A szobrászat is költészet, legalábbis addig, amíg a szobor gondolata megszületik az alkotóban". Hangsúlyozta azt is, hogy hihetetlen számára, mikor újra és újra kézbeveszi Kányádi Sándor verseit, hogy azzal, aki írta őket, személyesen beszélgethet, s hogy a barátjának tudhatja.

E. csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója Kányádi hivatástudatáról, közvetítőképességéről, és a gyermekekkel, az egészen kicsikkel való kapcsolatáról beszélt: Kányádi azon mondásának, hogy „A vers az, amit mondani kell" erejéről és hatásáról, mely nélkül ma nem úgy tekintenénk a költészetre, ahogy tekintünk.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke pedig arról a kettősségről szólt, ami Kányádi Sándorban pédaértékűen van jelen, vagyishogy a tett és a szó eggyé kell hogy váljon, s hogy Kányádi Sándor pédamutatása és egész életműve nem csak a költők számára, de bárkinek útmutatást jelenthet és jelent is.


A köszöntések után Havasi Judit és Őze Áron tolmácsolásában hangzottak el Kányádi Sándor versei, majd Pécsi Györgyi faggatta a költőt, hogyan is látja a saját költészetét, s egyáltalán ma a költészet helyét, szerepét a világban.

Kányádi Sándor frissen, derűsen, mégis kissé megilletődve mondta el, hogy úgy véli; a költészetnek mindig célja van, célja kell hogy legyen, s hogy fiatalon persze jobb volt költőnek lenni, mert egyrészt fiatal volt az ember, másrészt akkor olyan világ volt, amelyben volt mi ellen küzdeni. „Az az igazi költő, akinek halála után évszázadokkal is mondják a verseit." - hangsúlyozta. És arra a kérdésre, hogy mikor fontos, mikor kell verset írni, „csak" annyit felelt, hogy „Akkor kell verset írni, amikor annak ideje van". A beszélgetés alatt hosszan beszélt Petőfiről, a róla szóló legendákról, a költőelődhöz fűződő viszonyáról, és római látogatásáról, mikor egyik versének (Dél keresztje alatt) kéziratát személyesen adta át Ferenc pápának.

Az estet – mely a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia közös szervezésében valósult meg – a Kaláka Együttes játéka zárta.