A rejtélyes magnetárok eredetéről árulkodik egy elűzött csillag, amelyre brit kutatók bukkantak rá. A felfedezéssel magyarázatot találhattak a rendkívüli mágneses erejű neutroncsillagoknak a keletkezésére.
A brit Open University Simon Clark vezette kutatócsoportja a CXOU J1647-45 katalógusszámú magnetárt vizsgálta meg, kutatásukat az Astronomy and Astrophysics című szaklap ismertette.
Az égitest egy, a Napnál negyvenszer nagyobb tömegű csillagóriás maradványa. (Az ilyen hatalmas csillagok életciklusuk végén általában fekete lyukká omlanak össze, nem mágneses neutroncsillaggá válnak - írta Clark közleményében.) A haldokló napnak lehetett egy kísérőcsillaga, amellyel anyagot cserélt, és ezért nem lett belőle fekete lyuk.
Clark kutatócsoportja most a vizsgált égitestben ilyen kísérőcsillagot fedezett fel. Ezt feltehetően annak a szupernóva-kitörésnek az ereje hajította messzire, melyből a magnetár kialakult. Ma ez az egykori kísérő gyorsan távolodik magnetárszomszédjától.
Valószínű, hogy a későbbi magnetár először anyagot szívott magába a kísérőjéből, majd egyre gyorsabban kezdett forogni, míg külső burka le nem vált. A gyorsabb forgás a magnetár keletkezésének egyik központi feltétele - hangsúlyozták a tudósok.
A leszakadó burokkal a haldokló csillag elég anyagot veszített, hogy elkerülje végzetét, a fekete lyukká válást. A levált burok nyomait fedezték fel a csillagászok az egykori kísérőn.
Ezzel a forgatókönyvvel lehetséges, hogy a kutatók megtalálták a különös magnetárok születésének alapreceptjét. Ezekből az égitestekből csak körülbelül két tucatnyi létezik a Tejútrendszerben. Feltehető, hogy a magnetárok kettős csillagrendszerből jönnek létre, és a két csillag közül az egyik a végső szupernóva-kitörésnél a távolba lökődik.
Forrás: MTI
