Az olvasottság nem publikus.

Kultúrpart

  •         
  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció

Kultúrpart

  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció
A papírokról és noteszekről

A papírokról és noteszekről

Weiner Sennyey Tibor a szerző friss bejegyzései 2014. 05. 23.
Weöres Sándor és a forradalom
2020-10-22 19:55:54

Lehet-e apolitikus egy költő? Szerzőnk, aki Weöres és Hamvas Béla életművének szakértője, izgalmas és

Világhír Szentendrén
2016-07-06 11:54:38

Ez a tízezer másik emberrel való közös és üres bolyongás valaha valakik ajtóit nyitó, piros manilán lógó

Aki tigriseket hajt a fogata előtt
2015-05-06 09:02:00

„Jókai félbehagyja az olvasást; / Ady lázát vizes lepedő sem hűti le; / Liszt ujjai alól eltolják a

A tavasz festészete
2015-03-05 08:15:00

Megvolt ez a cseresznyevirágzás valamelyik távoli tavaszon, és szemlélted már hanyatt dőlve a lombokat így.

további bejegyzések a szerzőtől »

„Egyik legmeghatározóbb gyerekkori traumám éppen a papírokhoz kötődik és természetesen az iskolában éltem át.” – Az íróasztalkultúrát bemutató sorozatunk folytatódik.

Ha az ember már megtalálta a hozzá leginkább illő tollat, nem árt, ha megkeresi a tollhoz és önmagához leginkább illő papírt is. Azok a szerencsések, akik sokat tartózkodnak otthon, megengedhetik maguknak a luxust, hogy olyan papírt szerezzenek be, mint amilyen Hamvas Béla gyengéje volt: „halványsárga, bordás, félvastag merített papír", de akik sokat jönnek-mennek, nem egyszer terepen, út közben hallják meg a hangot, hogy eljött az írás és rajzolás szent ideje – és vagyunk ezzel páran így –, azoknak inkább javallott a jó notesz beszerzése. A jó notesz kérdése nehezebb, mint elsőre gondolnánk. Merthogy egyáltalán nem mindegy, hogy az a notesz milyen papírt tartalmaz, mekkora, hogy néz ki, és mennyire strapabíró. Hogy mennyire fontos ügyről van itt szó, azt még egyszer ezen írások ihletadó forrásának számító esszéből vett idézettel tudnám csak eléggé érzékeltetni: „...nem én írok a papírra, hanem az ír reám."

Kamaszkoromban mindenféle füzetekbe firkáltam, még franciakockásba is, ami mostani szemszögömből szinte barbárságnak számít. Más kérdés, hogy akkori íráskényszeremnek éppen megfelelt, s ha másra nem is, de legalább az egyenes sorvezetésre megtanított, mert nem volt ezt oly könnyű elsajátítanom, mint másoknak.

Amúgy azt hiszem, ezt az írás- és rajzolásügyet valahol az általános iskola felső tagozata és az érettségi között rontják el, s mi ennek az egésznek csak szenvedő alanyai vagyunk. Azért is gondolom ezt, mert egyik legmeghatározóbb gyerekkori traumám éppen a papírokhoz kötődik, és természetesen az iskolában éltem át. Másodikos kisiskolás lehettem, és a szorzótáblából írtunk dolgozatot matematikaórán. Amikor a tanárnő elénk rakta a kitépkedett négyzetrácsos lapokat, hogy írjuk fel a nevünket, én teljesen kétségbeestem. Na nem azért, mert ne tudtam volna a nevem leírni, vagy a szorzótáblát, vagy végső esetben ne tudtam volna a szomszédomról lelesni, aki a tolltartójáról puskázott, hanem azért, mert a nevemet akkor kellett először bekényszerítenem valamiféle keretek közé. Felírtam göröngyös betűimmel és a négyzetrácsos lapon olyan volt, mintha kéken izzó rácsok mögé zártam volna önmagam. Képtelen voltam gondolkodni, szemem lángolt, tenyereim izzadni kezdtek, megszólalni nem mertem. Végképp kétségbeestem, amikor a tanárnő rám szólt, hogy „Tibike, kezd már el!" Amikor letelt az idő, én még mindig csak nevemet néztem a lapon. A tanárnő beszedte a dolgozatokat, engem felállított, nagyon lehordott, és azt mondta, az óra végéig ott kell állnom, és ha mindez még nem lett volna elég, az idegességtől, ott, hétévesen, egyszerűen összevizeltem magam. A tanárnő pedig nem engedett ki, ott tartott óra végéig, anyám pedig csak a nagyszünetben érkezett meg értem, mire már mindenki kinevetett az osztályból. Azt hiszem, ez volt az egyik első olyan élményem, amelyben megaláztak. Később még meglehetősen sok ilyen volt, de megtanultam állni, tűrni, és nyugodtan sírni. És még valamit: hogy sose írjam magam rácsok mögé. Ha tehát gyermekkorunkban ennyire tudtunk figyelni a papírra, nem árt felnőttként újra megtanulni ezt a régi tudást.



Érdemes kellő gondot fordítani arra, hogy milyen papírt tartalmazó noteszbe írunk. Én természetesen és elsősorban a sima, mindenféle vonaltól és – az említett sztoriból kifolyólag – mindenféle négyzetrácstól mentes papírokat szeretem leginkább. Jó, ha nem üt át rajta a töltőtoll és az ecsetfilc, de a legfontosabb, hogy a roller-ball toll, mely hangtalan suhan, ne akadjon meg semmilyen mikro recékben. Fontos, hogy a notesz kívülről ne legyen feltűnő, lehetőleg fehér vagy fekete legyen, hogy amikor kinyitom, ne terelje el figyelmemet szépségével vagy mintáival arról, amit épp írni akarok. Jó, ha egy gumi összefogja, hogy a begyűjtött virágokat és faleveleket préselni tudjam, és esetleg a hátlapon van egy kis zseb, melybe mindenféle fecnit és különös jegyzeteket rejteni lehet. Ebből a típusból elég sokfélét kipróbáltam már, nagyobbat és kisebbet is, mégis a középméret a legjobb, a 13x21 centiméteres lapokból álló. A legismertebb márka, amely ezeket a noteszeket gyártja, a Moleskine, de egyszer barátomtól kaptam ilyen noteszt Indiából, melynek Brhama Forces volt a márkája, s hajszálnyit keményebb lapok voltak benne, az sem maradt el sokkal európai társánál. Igen jó minőség, bár más méret az olaszországi Ciak által gyártott notesz is. Szeretem még a kézzel készített füzeteket, bár itt leggyakrabban az a problémám, hogy nem elég jó papírt kötnek beléjük, s hamar szétesnek.

A legjobb notesz fekete vagy fehér, éppen kézre álló, nem túl nagy és nem túl kicsi, átköthető gumival vagy madzaggal, és a benne megtalálható papírlapok lehetőleg halványsárga, bordás, félvastag papírok. Van benne egy a kötéshez igazított szalag, mellyel jelezni tudom, hogy hol tartok, illetve maga a kötés erős, pontos és láthatatlan. Egy ilyen notesz lenne tökéletes, de bevallom, ilyet én még nem találtam, és tartok tőle, hogy ha egyszer használnám, többet másmilyenbe már nem szeretnék írni.

A legnagyobb dolog mégis egy üres füzetben az, amikor az ember elkezdi. Az első vonások, az első pillanat meghatározza egy füzet sorsát, későbbi tartalmát, éppen ezért sokáig kedvenc versidézeteimet írtam fel az elejére. Mostanában inkább megkérem rajzoló barátomat, hogy valami apróságot rajzoljon az első lapra, ezzel enyhítve egy régi, gyerekkori szorongás emlékét. Aztán valahányszor megtelik egy-egy ilyen noteszem, és berakom őket az íróasztalomba, képzeletben odamegyek a matematikaórán megalázott gyermekkori énemhez, és azt súgom neki, hogy soha, de soha ne hagyja, hogy nevét, avagy őt magát rácsok mögé zárják, még akkor se, ha ezért mindenki kineveti. Hátha oldódik bennem is az az ősi szorongás, mely előtör, valahányszor csak leírva látom saját nevem.

tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Üzenet a Földről Íróasztalkultúra

Ajánlott bejegyzések:

  • „A zene mindenkié” – Rost Andrea zenei zarándoklata „A zene mindenkié” – Rost Andrea zenei zarándoklata
  • Új gasztrokaland a Street Kitchen és az UNICEF együttműködésében Új gasztrokaland a Street Kitchen és az UNICEF együttműködésében
  • Édeskeserű turné: Erdélyi körútra indul a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű turné: Erdélyi körútra indul a Magyar Állami Népi Együttes
  • Az első amerikai űrhajósnő élete Az első amerikai űrhajósnő élete
  • A lélek hangja Harlem szívéből – Motown klasszikusokkal tér vissza a gospelkórus A lélek hangja Harlem szívéből – Motown klasszikusokkal tér vissza a gospelkórus

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpart.hu/api/trackback/id/tr747934110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tovább a Facebook-ra

A Kultúrpartot 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

mmalogoc_1_ketsoros.jpg

Legolvasottabb

  1. Megdöbbentő fotók a néptelen fővárosról
  2. Top 10: ezek a legjobb szerelmes filmek
  3. A 10 legütősebb drogos film
  4. Megjöttek a meztelen hősnők
  5. Meztelenség és anatómia
  6. A forradalom egy holland fotós szemével
  7. A legizgalmasabb fotók 2015-ből
  8. Meztelen fővárosiak
  9. Készülőben a nagy meztelen album
  10. Nézd meg a 48-as szabadságharc hőseiről készült fotókat!

Hírlevél feliratkozás

Kultúrpart Csoport

  • Kultúrpart Produkció
  • Kultúrpart Kommunikáció
  • Rólunk

Kapcsolat

  • Impresszum
  • Partnereink
RSS Facebook Twitter
süti beállítások módosítása
Dashboard