Múlt héten a Bakelit Multi Art Centerben adott koncertet Carlos Cipa zongorista. Ezúttal az argentin multiinstrumentalista művésszel, Sebastian Planóval együtt csempészett varázslatot a fülledt pesti éjszakába.
Néhány évvel ezelőtt a hazai koncertszervezők felismerték, hogy az éppen virágzó modern klasszikus stílusvilág képviselőit igenis érdemes hazánkba csábítani, így az elmúlt időszakban Budapest-szerte felbukkantak olyan nevek, mint Ólafur Arnalds, Nils Frahm, Greg Haines vagy az A Winged Victory for the Sullen. Emellett a beszámoló egyik főszereplője, a német Carlos Cipa is már kétszer útba ejtette hazánkat, de mostani koncertjét így is ugyanolyan lelkesedéssel várták rajongói.
Néhány héttel ezelőtt érkezett a váratlan bejelentés, hogy mindössze két és fél hét választ el minket egy újabb modern klasszikus esttől Budapesten, ezúttal pedig a Bakelit Multi Art Center fogja vendégül látni a neves Denovali Records zenészeit. Az indusztriális környezetben megbúvó, ezzel is egyfajta speciális atmoszférával bíró koncerthelyszín ideális választásnak bizonyult a különleges estéhez. Az eredeti tervekkel ellentétben a Bakelit nagyterméből, a Hangárból mégis a „családiasabb" jelzővel illethető Stúdióba került át a program, ez pedig kiváló döntésnek bizonyult, hiszen a kisebb térben minden közvetlenebbül és bensőségesebben szólalt meg.
Este nyolc után a Bakelit előterében izgatottan várakozók végre elfoglalhatták ülőhelyeiket, a szerencsésebbek pedig a babzsákokat, a tér közepén magányosan álldogáló pianínó pedig türelmesen várt arra, hogy első vendége megérkezzen. A Denovalihoz tavaly csatlakozó Sebastian Plano mondhatni, az ismeretlenség homályából lépett ki a színpadra csütörtök este, hiszen először találkozhatott vele a magyar közönség, ám nagyjából egyórás előadását mindenki lélegzetét visszafojtva hallgatta végig.
Az argentin művész ezúttal csellóját és elektronikus effektek kreálására képes eszközeit hozta magával a zongora mellé, de mivel korábbi koncertvideóin eddig csak vendégművészekkel lehetett látni, így előzetes elképzelések hiányában vártuk a fellépését. Zenei sokoldalúságára azonban fel sem lehetett készülni: vonós hangszerével szívbemarkolóan szép dallamok szelték át a Stúdió éterét, a különböző „segédeszközöknek" köszönhetően pedig megsokszorozva vagy kiegészítve azokat, már-már vendégeket képzelhettünk Plano mellé, pedig egyedül ő kontrollált mindent. Gyakran cserélgetve a csellót és a zongorát, bepillantást nyerhettünk a jövőjébe, hiszen ezúttal inkább új szerzeményeit hozta el nekünk, korábbi albumairól (The Arrhythmical Part of Hearts, Impetus) mindössze az újabbikról származó Blue Loving Serotonin hangzott el némileg áthangszerelt formában.
Előadása végéhez közeledve pedig ízelítőt kaphattunk a kortárs tánc világából is, hiszen Ladjánszki Márta művésznő táncimprovizációi fonódtak össze az addig még sosem hallott dallamokkal. A zárást követően óriási vastaps várta vissza a végtelenül szerény művészt, aki természetesen örömmel tért vissza a színpadra egy újabb dal erejéig, majd ezt követően még kétszer tagadta meg a közönség a távozását s invitálta vissza újra és újra. Cserébe mind a csellón, mind a zongorán megismerkedhettünk improvizációs készségeivel, melyek ugyanúgy ámulatba ejtettek mindenkit, mint a már megírt darabjai. A mindenre nyitott és modern klasszikus dallamokra láthatóan kiéhezett közönséget nem is jellemezhetné jobban az a pillanat, amikor negyedszerre tapsolta vissza az argentin zenészt, aki már inkább udvariasan átadta a terepet az őt követő Carlos Cipának.
A rövid pihenő után várt minket az újabb élmény, ezúttal Carlos Cipa tolmácsolásában. Korábbi budapesti koncertjein is rengeteg ember előtt bizonyította, hogy elég egyetlen zongora ahhoz, hogy képes legyen bárkit elvarázsolni, és ez most sem történt másként. A pianínóhoz még mikrofonokat sem kérő zongorista koncertje előtt felmerülhetett egyesekben a kérdés, hogy mi újat tud hozni két budapesti fellépése után, de az esetleges kétkedőkre rácáfolhatott az, hogy szinte alig hallhattunk a bemutatkozó albumáról, a The Monarch And The Viceroyról származó szerzeményeket. A második lemezén munkálkodó zenész alapos bepillantást engedett a jelenleg is zajló dalszerzési folyamatokba, ezzel a még az első albumát betéve ismerők számára is számos újdonságot tartogatva az estére. Hallhatóan nem változtatott az irányon, és Cipa továbbra is megmarad a valóban klasszikusnak érezhető dallamok kreálásánál. A megnyugtató, melankolikus hangjegyáradat székbe s babzsákba szegezett mindenkit, moccanni s zörögni sem mert senki, és néma közösségként, egy emberként kalandoztunk a német zongorista magával ragadó világában.
Visszagondolva a sok újdonság, illetve improvizáció mellett, szinte nosztalgikusként hatott visszaevezni a The Monarch And The Viceroy vizeire a Perfect Circles, a Lost And Delirious, a Cold Night vagy a The Whole Truth segítségével, hiszen a hangsúly a friss szerzeményeken volt ezúttal. A sikert végül ezek is meghozták, hiszen Cipa sem „menekülhetett" a vastaps elől: három a magyar igazság, és ez a visszahívások számánál is igaz volt. A koncertje során a pianínóval tökéletes összhangban együtt alkotó zongorista többször is kifejezte örömét, hogy ismét Budapesten lehet, és a csütörtöki este ismét azt mutatta meg, hogy az általa képviselt művészetre és zenére továbbra is van igény a hazai körökben.
A többszöri visszatapsolásoknak köszönhetően jócskán elhúzódó est végén mindenki mosollyal az arcán távozott a Bakelit Multi Art Center épületéből. A már akkor pozitív visszhangok sorát maga mögött hagyó közönség mindenképp jelzésértékű a jövőre nézve, és lehet várni a folytatást.
