ÉN: Erőszakkal hatolsz belém. Magad alá gyűrsz, magadba, képzeled, ahogyan egyik amőba falja magába a másikat. Úgy emlékszel, megkaptál, nem most van, rég elmúlt.
TE Már csak a földben tudjuk ezeket a dolgokat. De kár! Benned magam szerettem volna megölni. Engem is ütöttek gyermekkoromban. Fél percre is szörnyű közéjük tartozni, embernek lenni, beszorulva a többi közé. Mint akire a háborúban rászakad a ház. Ölni szerettem, igen, ölelkezni. Veled. Annak a szeretetnek meg kell lennie, te! Belevágom, mint atya magát a gyerekbe. Az atya nője pedig aláveti magát urának, mint leánya.
ÉN Fia lesz a szófogadó öccse.
TE No és? Mire vágyunk valójában? Hogy más ne legyen. Addig verem, míg nem leszünk család. Amíg van más, addig akadály, tiltakozik ellenem, szeret, azt mondja. Semmibe veszem a tiltakozását. Én szeretem őt. Nemző atya vagyok.
ÉN Az izgató benned, hogy boldogtalan vagy. Miattam. Akár a többi ördög. Ellenkezésem a te összes életjeled. Létezésed gyöngesége, az akarnoksága, törékenysége, zsarnoksága, amelynek, mint minden zsarnokságnak, fogalma sincs róla, voltaképp mit akar: ez vagy te.
TE Téged akarlak.
ÉN Így hívja magát. Épphogy nem szerelmes! Csak hát áll a zászló. Ideges, nekiáll... Képes.A közönye meg-megráng Kéje fájdalom. Annak a kéje, hogy nincs más. Nincs senki, aki vagy. Az mozgat, a kín.
TE Ölbe vágyom. A tiédbe. A földbe! - - Akarlak, akarlak.
ÉN Megtörtént: nem vagyunk. Csak hát nem múlunk el. Te sóvár ég! Mozdulatlanul alattad mindvégig. Azt akarod, hogy feküdjek tátogva a kéj merevgörcsében, halálnak görcsében. Hogy ne legyen más. Ez történik. Élvezz.