A ragadozó tengeri élőlény – Megamastax amblyodus („nagy száj, tompa fogak”) - megközelítőleg 423 millió évvel ezelőtt élt az óceánokban, lapos fogával zúzta össze lassan mozgó, kemény héjú zsákmányállatait.
Az új faj a devon földtörténeti időszakban, a 416-358 millió évvel ezelőtti tartományban uralta a tengereket. A devonban fejlődött ki a Föld néhány legnagyobb testű gerinces ragadozója, többek között a félelmetes Dunkleosteus, egy hatalmas ragadozó hal, amelynek testhossza elérhette a 10 métert.Azonban a korai devonból (szilur periódus) előkerült, megkövesedett gerincesek nagy része relatíve apró volt, a legnagyobb felfedezett fosszília is csak 35 centiméteres. Egyes klímamodellek eme időszakra alacsony légköri oxigénszintet, azaz hipoxiát sugalmaznak. Az ekkor élő tengeri halakról általánosságban ismeretes, hogy rosszabbul tűrték az oxigénszegény feltételeket, mint számos tengeri gerinctelen – írják a kutatók tanulmányukban. Szerintük mindez azt sugallja, hogy az alacsony oxigénszintek bizonyos fokig külsőleg korlátozták a maximális testméretet és az elérhető ökológiai fülkéket a legkorábbi állkapcsos gerinceseknek (Gnathostomata).
Brian Choo és csapata a kínai Kuanti-formációban tárta fel a megkövesedett hal állkapocs- és fogmaradványait. Az állkapocs legalább 17 centiméter hosszú volt, és mind éles, kúpos, valamint tompa fogakat hordozott. A tompák tökéletes fegyverek lehettek a kemény héjú állatok összeroppantásához, míg az éles fogakkal jobban megragadhatta a gyanútlan prédát. A ragadozó az akkor élt lassan mozgó, páncélos halakra vadászhatott, ilyen volt például a Dunyu longiforus. Az állkapocs mérete alapján a paleontológusok úgy becsülik, az M. amblyodus elérhette az egyméteres testhosszot, így háromszor akkor volt, mint a korszak következő legnagyobb élőlénye.
Az új felfedezés azt sugallja, hogy a nagy testű gerinces ragadozók korábban fejlődhettek ki a devonban, mint eddig hitték. Ezzel egyidejűleg, egy újabb klímamodell szerint a szilur időszak talán nem volt olyan oxigénhiányos, mint ahogy a korábbi modellek mutatták. Az újonnan felfedezett hal – illetve egyéb kövületek, amelyek nagyobb változatosságot mutatnak az akkor élt gerincesek terén – megkérdőjelezi ama elméletet, miszerint a szilurban az alacsony oxigénszintek korlátozták a korai állkapcsos gerincesek testméretét.
A kutatók szerint, míg magukban eme kövületek nem tekinthetőek megbízható irányjelzőnek, legalább összhangban vannak a szilur időszakra az újabb modell alapján valószínűsített magasabb oxigénszintekkel. A Megamastax amblyodust a Scientific Reports folyóiratban írták le.
Forrás: Hirado.hu