Csikós Attila író, dramaturg három egyfelvonásosa és egy monodrámája a Kortárs Kiadónál a könyvhétre jelent meg. A Díszítők című kötet kapcsán beszélgettünk.
Melyik írói korszakodat ölelik fel a kötetbe került drámák?
A legelső a Díszítők volt 2004-ben, amit aztán éveken át újra és újra átírtam. Nagyjából nyolc vagy kilenc darabból válogattuk ki a kötet anyagát, ebből a legfrissebb az Androgün levél, ami inkább verses monodráma. Ez a legfiatalabb, 2013-ban született.
Milyen szerkesztői szempontok alapján állítottátok össze a kötetet?
A legfőbb szerkesztési szempont az volt, hogy a bekerülő művek egyfelvonásosak legyenek. Zalán Tibor javasolt a Kortárs Kiadónak, és a szerkesztést Horváth Bence, a kiadó igazgatója végezte. Így kapott helyet a kötetben négy történet: zenészek szerelmi háromszögének, egy nemzedékről nemzedékre továbbörökített családi feszültségnek, egy raktárban bent rekedt díszítő brigádnak és egy lírai vívódásnak, mai, gyötrő önvallomásnak a története.
Milyen témák foglalkoztatnak általában?
Kismillió darabötletem van. Felírom őket, aztán általában elfelejtem. S ez így van jól. Ami engem nem ráz meg, nem mozdít az írás felé, az a nézőt se vinné sehova, vagy én nem tudnám jól megírni. Nekem fontos, hogy személyes legyen a téma, nem feltétlenül átélt, de olyan, amihez erős empátiával vagy szenvedéllyel nyúlhatok. Az biztos, hogy szeretem a szimbolikus témákat, ahol a cselekmény, a helyzetek az élet más rétegeit is alkalmasak megmutatni. A Díszítők című egyfelvonásos például legalább annyira szól a színházi műszakról, mint amennyire rólam, az én helyzetemről, vagy a társadalom állapotáról és bezártságáról.
Milyen történeteket mesélsz el?
Remélem, drámaiakat. Az a feladat, hogy működjön a darab a színpadon. A történet, de akár a jól megformált szöveg sem jelenti azt, hogy konfliktusok, drámai szituációk sorozatát látod magad előtt. Nyilván itt jön be a képbe, hogy valaki elsősorban írói vagy elsősorban színházi aggyal gondolkodik-e? A színész, a rendező, és végső soron a néző is helyzetekre vár és azt, hogy azok honnan jönnek, s számukra mit hoznak magukkal. Fontos, hogy a „nem történés” is lehet drámai.
Mióta írsz, és mi a helyzet a dramaturgiával?
Gyerekkorom óta, na ja…! Főleg prózát. Most fejeztem be első regényemet. A dramaturg munkáját pedig először – és akkor ez itt most némi aktualitást fog kapni –, szóval először nem is értettem. Azt mondtam, ilyen szakma nincs. Vagy ír valaki, vagy nem. Aztán rengeteg jó dramaturgot ismertem meg. Arra is rájöttem, hogy amit jelesül én magam írok, egyáltalán nem „színpadkész”. Arról nem is beszélve, hogy egy dramaturg igen sokat tehet azért, hogy minél több kortárs darab színpadra kerüljön. Ha hagynák, persze. A kortárs dráma egyébként is nagy „ügyem”. Arthur Miller is kortárs volt valamikor, ha mai szemmel tekintve egyetemeset és maradandót alkotott is. A néző pedig, igenis szereti, ha megtapasztalhatja, kvázi visszanézheti saját korát, vagyis nem csak klasszikus korok jelképpé vált alakjait, grandiózus történeteit láthatja. A mai és a klasszikus arányosításában is több szerepet kaphatnának a dramaturgok.
Mire vagy büszke saját dramaturg munkáid közül?
Amit én nagyon szerettem, a Sógornők volt, az előadás gondolkodásmenetének kialakítása miatt, Szűcs Gábor telitalálatos rendezésében, Győrben. Aztán Zubornyák Zolival és Hegedűs Miklóssal az Illumináció, ami a Teljes napfogyatkozás valóban teljes átírásával született, és a Mertz Házban ment Tricepszéknél (Lantos László, színházi és filmrendező, performer, művészeti író és kulturális szervező – a szerk.), de még sokáig sorolhatnám…
Lesz könyvbemutató?
Majd csak ősszel, a színházi évadhoz igazítva és a Díszítők című drámám felolvasó-színházi előadása köré fog épülni a program. Ma lesz egy beszélgetés a Vörösmarty téren Mikó Csabával és velem, Pál Dániel Levente vezeti, a prae.hu szervezte a programot. Utána dedikálunk, mint a szél!
Béla Bá: (gúnyosan) Ezeknek nem fontos az anyád. Ezeknek semmi sem fontos. Törődnek is ők a te álmaiddal. A zár! Az bezzeg izgatja őket, meg a színpad, a zsinór. De hogy a te anyáddal mi van a hegyekben, arra magasról tojik mindegyikük. Brókerek ezek, technokraták! (Díszítők)
