Csikós Attila író, dramaturg három egyfelvonásosa és egy monodrámája a Kortárs Kiadónál a könyvhétre jelent meg. A Díszítők című kötet kapcsán beszélgettünk.

Melyik írói korszakodat ölelik fel a kötetbe került drámák?
A legelső a Díszítők volt 2004-ben, amit aztán éveken át újra és újra átírtam. Nagyjából nyolc vagy kilenc darabból válogattuk ki a kötet anyagát, ebből a legfrissebb az Androgün levél, ami inkább verses monodráma. Ez a legfiatalabb, 2013-ban született.
Milyen szerkesztői szempontok alapján állítottátok össze a kötetet?
A legfőbb szerkesztési szempont az volt, hogy a bekerülő művek egyfelvonásosak legyenek. Zalán Tibor javasolt a Kortárs Kiadónak, és a szerkesztést Horváth Bence, a kiadó igazgatója végezte. Így kapott helyet a kötetben négy történet: zenészek szerelmi háromszögének, egy nemzedékről nemzedékre továbbörökített családi feszültségnek, egy raktárban bent rekedt díszítő brigádnak és egy lírai vívódásnak, mai, gyötrő önvallomásnak a története.
Milyen témák foglalkoztatnak általában?
Kismillió darabötletem van. Felírom őket, aztán általában elfelejtem. S ez így van jól. Ami engem nem ráz meg, nem mozdít az írás felé, az a nézőt se vinné sehova, vagy én nem tudnám jól megírni. Nekem fontos, hogy személyes legyen a téma, nem feltétlenül átélt, de olyan, amihez erős empátiával vagy szenvedéllyel nyúlhatok. Az biztos, hogy szeretem a szimbolikus témákat, ahol a cselekmény, a helyzetek az élet más rétegeit is alkalmasak megmutatni. A Díszítők című egyfelvonásos például legalább annyira szól a színházi műszakról, mint amennyire rólam, az én helyzetemről, vagy a társadalom állapotáról és bezártságáról.
Milyen történeteket mesélsz el?
Remélem, drámaiakat. Az a feladat, hogy működjön a darab a színpadon. A történet, de akár a jól megformált szöveg sem jelenti azt, hogy konfliktusok, drámai szituációk sorozatát látod magad előtt. Nyilván itt jön be a képbe, hogy valaki elsősorban írói vagy elsősorban színházi aggyal gondolkodik-e? A színész, a rendező, és végső soron a néző is helyzetekre vár és azt, hogy azok honnan jönnek, s számukra mit hoznak magukkal. Fontos, hogy a „nem történés” is lehet drámai.
Mióta írsz, és mi a helyzet a dramaturgiával?

Mire vagy büszke saját dramaturg munkáid közül?
Amit én nagyon szerettem, a Sógornők volt, az előadás gondolkodásmenetének kialakítása miatt, Szűcs Gábor telitalálatos rendezésében, Győrben. Aztán Zubornyák Zolival és Hegedűs Miklóssal az Illumináció, ami a Teljes napfogyatkozás valóban teljes átírásával született, és a Mertz Házban ment Tricepszéknél (Lantos László, színházi és filmrendező, performer, művészeti író és kulturális szervező – a szerk.), de még sokáig sorolhatnám…
Lesz könyvbemutató?
Majd csak ősszel, a színházi évadhoz igazítva és a Díszítők című drámám felolvasó-színházi előadása köré fog épülni a program. Ma lesz egy beszélgetés a Vörösmarty téren Mikó Csabával és velem, Pál Dániel Levente vezeti, a prae.hu szervezte a programot. Utána dedikálunk, mint a szél!
Béla Bá: (gúnyosan) Ezeknek nem fontos az anyád. Ezeknek semmi sem fontos. Törődnek is ők a te álmaiddal. A zár! Az bezzeg izgatja őket, meg a színpad, a zsinór. De hogy a te anyáddal mi van a hegyekben, arra magasról tojik mindegyikük. Brókerek ezek, technokraták! (Díszítők)