Kultúrpart

Négyezer éves templomra bukkantak

Négyezer éves templomra bukkantak

Kultúrpart a szerző friss bejegyzései 2014. 07. 06.
Cseh Lászlóval úszhat, aki elindul a MOL Campus Öbölúszáson
2025-06-17 10:04:53

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus

Erdélyi örökség: letöltve – Néprajz és digitalizáció egy térben
2025-06-16 09:58:00

A Nyárádszentlászlón megrendezett Szabadegyetem idén a népi kultúra digitális továbbélésére helyezi a

Édeskeserű turné: Erdélyi körútra indul a Magyar Állami Népi Együttes
2025-06-13 07:51:00

A MÁNE júniusban ismét Erdélybe látogat, hogy az „Édeskeserű” című előadásával négy város

Az első amerikai űrhajósnő élete
2025-06-13 06:00:00

Sally Ride az első amerikai nő volt az űrben, és egyike azon keveseknek, akik csendben írtak történelmet. A

Ozirisz istennek szentelt, négyezer éves, mészkőből épült kápolnára leltek Egyiptomban az ókori Abidosz város helyén található Arába faluban – jelentette szerdán az Al-Ahrám című napilap internetes oldalán.

A reliefes kőfalak feliratai arra utalnak, hogy a kegyhelyet II. Montuhotep, az egyiptomi XI. dinasztia ötödik uralkodója építtette Ozirisz Khenti-Amentiu egyiptomi istenség tiszteletére.

Fotó: mno.hu

Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az ókori maradvány feltárása különösen fontos előrelépés a II. Montuhotep életéről folyó kutatások terén. Uralkodásából nagyon kevés műemlék maradt fenn, jóllehet a széttagolt Nílus-völgyet egyesítő fáraó számtalan kultikus építményt állíttatott fel Abidoszban, hogy Ozirisz Khenti-Amentiu isten segítségével megszilárdítsa hatalmát az ókori városban.

Damáti elmondta, azután bukkantak az imahelyre, hogy a helyi lakosok a templomromokra és sírgödrökre épült házak egyikében illegális ásatásokat végeztek, amelyek következtében megsüllyedt egy utca. A régészeti és idegenforgalmi rendőrséggel együtt a kutatók is a helyszínre siettek.

II. Montuhotep számít a Középbirodalom megalapítójának. Hatalmának központja eleinte Felső-Egyiptomban volt, de végül sikerült az Óbirodalom összeomlása után a számos kisebb fejedelemségre szétesett Egyiptomot egyesítenie.

A most feltárt kápolna öt méterrel az említett lakóház alapja alatt fekszik. Az épület egyik szennyvíztartálya egyenesen a kegyhelybe vezetett, ami komoly károkat okozott a falakon.



Forrás: MTI

tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpart.hu/api/trackback/id/tr407935568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása