Az Oscar-díjas amerikai filmszínész, rendező és producer 1943. augusztus 17-én látta meg a napvilágot New York Cityben.
Az örökmozgó, okos De Niro nagyon szeretett moziba járni az apjával, ahol kedvence, Greta Garbo teljesen elvarázsolta. Anyja Maria Picator drámaiskolájában is vállalt részmunkát, így fia ott ingyen vehetett órákat. Első szerepét tízévesen kapta az Óz, a csodák csodájában. Nem sokkal később ösztöndíjat nyert egy tekintélyes New York-i művészeti magániskolába, de a diákok között tapasztalt versenyszellem letaglózta. Iskolát váltott, de ezzel búcsút intett tanulási kedvének is. Ideje nagy részét egy olasz utcai bandával töltötte, sápadtsága miatt ráragasztották a Tejfelesszájú becenevet. 1960-ban keresztül-kasul beutazta Kaliforniát, ekkor döntötte el, hogy színész lesz. Később ezt így indokolta: "Színészként minden következmény nélkül eljátszhatsz olyan dolgokat, amelyekhez egyébként az életben nem lenne bátorságod."
Beiratkozott Stella Adler színészstúdiójába, aki a Sztanyiszlavszkij-módszer elkötelezett híve volt, és rendkívül fontosnak tartotta az eljátszandó karakter pszichológiai elemzését. Adler, akinél korábban Marlon Brando és Rod Steiger is tanult, De Niróra később mint a legtehetségesebb tanítványára emlékezett vissza. Egy ideig Lee Strasberg iskolájának a padjait is koptatta, majd kilincselni kezdett a filmstúdióknál. Felejthető szerepeket kapott, mígnem 1968-ban Brian de Palma rábízta az Üdvözletek főszerepét.
Martin Scorsesével 1972-ben találkozott egy karácsonyi partin és szinte azonnal barátságot kötöttek. Nyolc közös filmjük első darabja az 1973-ban forgatott Aljas utcák volt. Felfigyelt rá Francis Ford Coppola is: a Keresztapa című filmeposz második részében rábízta Vito Corleone szerepét. Alakításáért De Niro 1975-ben Oscar-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Két évvel később játszotta el pályájának egyik legemlékezetesebb alakítását a Scorsese rendezte Taxisofőrben a tinédzser Jodie Foster oldalán. Ezután olyan világsikerek következtek, mint A szarvasvadász, majd a Dühöngő bika, amelynek főszerepéért 1981-ben Arany Glóbusz-díjjal jutalmazták, és megkapta második Oscarját is.
A nyolcvanas évek De Niro-filmjei közül kiemelkedik a Volt egyszer egy Amerika Sergio Leone rendezésében, a Zuhanás a szerelembe Meryl Streep oldalán vagy A misszió Jeremy Ironsszal. 1988-ban Jane Rosenthallal együtt Tribeca Productions néven saját filmvállalatot hozott létre. Ez számos film elkészítését tette lehetővé, amelyekben De Niro producerként, rendezőként és színészként is közreműködött.
A kilencvenes éveket a Nagymenőkkel indította, majd 1993-ban rendezőként is bemutatkozott a Bronxi mesében. A kiváló Casino, a felkavaró Pokoli lecke, a drámai Marvin szobája és az akciódús Ronin után 1999-ben új terület felé kacsingatott és kipróbálta magát a vígjáték műfajában. A főszereplésével készült Csak egy kis pánik című vígjáték fergeteges siker lett, mely három év múlva folytatódott a Még egy kis pánikkal. 2000-ben belevágott az Apádra ütök című komédiába Ben Stillerrel, amely olyannyira jól sikerült, hogy 2004-ben a Vejedre ütökkel, 2010-ben pedig az Utódomra ütökkel folytatódott. Az ügynökség című CIA-dráma kedvéért 2006-ban ismét beült a rendezői székbe, a főbb szerepeket ebben De Niro mellett Matt Damon és Angelina Jolie játszotta.
Robert De Niro ma is Hollywood egyik legtöbbet foglalkoztatott sztárja. Arany Glóbusz-díjra eddig nyolc alkalommal kapott jelölést, az Oscarra pedig hétszer, legutóbb tavaly kandidálták a legjobb mellékszereplő kategóriában a Napos oldal című filmben nyújtott alakításáért.
A két Oscar-szobor mellett számos díja, kitüntetése között ott található még a Becsületrend lovagja cím és az Amerikai Filmintézet életműdíja. 2010-ben az Arany Glóbusz díjkiosztó ceremónián Cecil B. DeMille-díjjal tüntették ki. 2011-ben ő volt a Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke, 2012-ben pedig Kirk Douglas-díjjal jutalmazták a Santa Barbara-i filmfesztiválon.
Forrás: Wikipedia
