A teljesség felé címmel készített kísérleti filmet Weöres Sándor azonos című műve alapján Szalay Péter. A rendező, forgatókönyvíró egy apácáról szóló rövid történetből indult ki.

Szalay Péter a Médiatanács Huszárik Zoltán-pályázatán elnyert támogatásból tudta megvalósítani ötletét. Elsősorban nem a szöveghű megfilmesítésre törekedett, hanem az írás közvetítette érzést kívánta átadni a nézőknek. A szimbolikus és filozofikus filmet akár többszöri visszanézésre is ajánlja az alkotó.



Idén emlékeztünk meg Weöres Sándor halálának 25. évfordulójáról, és tavaly, száz évvel ezelőtti születését megünnepelve, nagyszabású emlékévet is tartottak. A film terve is a jubileumok kapcsán merült fel Önben?

Az ötlet sokkal korábbi, úgy tíz évvel ezelőtt írtam egy forgatókönyvtervet, amit egyébként épp tavaly találtam meg, az emlékév kellős közepén – nincsenek véletlenek. A koncepció megmaradt, pályáztam és nyertem.

Hogyan lehet egy filozofikus művet filmre alkalmazni?

Valóban nehéz, szóról szóra nem is lehet. A Weöres-mű elementáris erővel hatott rám, és ahogy egyre jobban belemerültem, rájöttem, hogy egyre kevesebb szövegen keresztül inkább az egyre intenzívebb érzést szeretném átadni a nézőnek. Nagyon sejtelmes, rejtélyes a film, egyfajta belső utazásra hív az alaphelyzet, a pillanat ürügyén. A Balaton-felvidéken szó szerint lebeg a kép; az álom és a valóság határán lévő, időtlen hangulatot kívántunk teremteni, ami akár most, akár száz évvel ezelőtt is játszódhat.

Melyik szövegrészlet volt a kiindulópont?

A találkozás a teljes-emberrel című rész, amely egy apáca vonaton tett utazásáról, egy döntő momentumáról ad pillanatképet, és a lényeg a lélek utazása, a gondolati sík. Ugyanakkor a vonat mint szimbólum a filmes világban is közismert, a sínek vezette utazás párhuzamba állítható a sokszor sínen mozgó kamerával. Plusz adalék, hogy a filmben feltűnő gőzös ugyanaz, amiről egy korai dokumentumfilmemben már forgattam, így külön kapcsolódási pontot jelent számomra. Visszatérve a film mondanivalójához, szárnyalhatnak a gondolataink akkor is, ha egy helyben állunk, és utazhatunk heteket, miközben a gondolataink ugyanott tartanak. A film során belebújunk az apáca gondolataiba, szinte végig repül a kamera. A fönt és lent koncepcióját helyeztem előtérbe, kevés dialógussal. Nemcsak A teljesség felécímű írásból emeltünk be részleteket, hanem elhangzik például az Örök pillanat vagy az Egy planéta bukásacímű Weöres-vers is.

Ki játssza a főszerepet?

Nyakó Júliára esett a választás, aki remekül megoldotta a karaktert. Jól illik a személye és hangtónusa ehhez a finom, transzcendens hangulatú világhoz. Nem alkalmaztunk szájszinkront, ez még sajátosabbá teszi a filmet. Emellett fontos szerephez jut a férfihang, egyfajta narrátorként fémjelzi a filmet: Andorai Péter letisztult, lebegős orgánuma szólaltatja meg a Weöres-idézeteket. Rendhagyó módon a filmben, bár úgy tűnik, mintha párbeszédek zajlanának, csupa Weöres-részlet hangzik el.

Mi az ön kedvenc idézete Weörestől?

Sok van, de talán ezt emelem most ki: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Ez is elhangzik egyébként a film elején. De mondhattam volna a Tíz erkélyt vagy a Tíz lépcsőt is.

Mi a film fő jellegzetessége ön szerint?

Abban bízom, hogy a hatására mindenki önmagát, a saját reflexióit fogja keresni. Egy mélységes tükör szeretne lenni a néző számára, amely akkor többszöri visszanézésre is biztat, mert mindig más árnyalatú lesz a tükörkép. A 18 perc elég hosszú ahhoz, hogy belemerüljünk a képi világba, a vízióba, amit a film közvetíteni kíván. Annak is örülnék, ha a film megnézése után sokan leemelnék a polcról a Weöres-köteteket.

Hogyan értékeli a kísérleti filmek helyzetét és támogatási gyakorlatát a magyar kulturális életben?

Nagyon fontos, hogy létrejöjjenek a kísérleti és kisjátékfilmek, mert a fiatalok leginkább ezen az úton kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat. A gyakorlottabb rendezőknek pedig a formanyelvi megújulást segíti, mely végtére is a leendő nézők érdekeit szolgálja. Ugyanakkor nehéz elhelyezni a kísérleti filmet a tévékben, mozikban, de az internet korában új forgalmazási utakat is érdemes kipróbálni. Tematikus fesztiválokon nagyobb esélyt látok a műfaj szerepeltetésére, sőt, akár olyan kulturális eseményeken, ami nem is filmes – A teljesség felé ugye a Balaton-felvidéken játszódik, látványos, mozikba való felvételekkel, tehát érdekes lehet egy turisztikai, a tájegységgel foglalkozó rendezvényen is, egy megfelelő felvezető beszélgetés mellett. Új ötletekre van szükség, hogy elérjük a közönségünket. A Médiatanács pályázati struktúrájában jó, hogy több irányban, kategóriában lehet jelentkezni, és hogy – többek között az ismeretterjesztő és a dokumentumfilmeknél – egy évben több alkalommal is benyújthatók a filmtervek.

Az alkotóról dióhéjban:

Szalay Péter Balázs Béla-díjas rendező 1970-ben született, főleg dokumentumfilmek készítésével foglalkozik, aki előszeretettel keresi a szubjektív gondolatok és valós történetek összefüggéseit.Határeset című filmje a 25 évvel ezelőtt történtek látlelete, mely a mai napig aktuális.

A többi között forgatott a Pannónia Filmstúdióról, a Nyolcak festőművész-csoportról, drogrehabilitációról és a multicégek világáról is.

A 2011-ben készült Szekondlájf című filmje az internetes játékok okozta függőségbe enged bepillantást a valóság és virtualitás szövevényes összefüggéseit vizsgálva.

Az alapul szolgáló részlet Weöres Sándor A teljesség felé című művéből:

Találkozás egy teljes-emberrel Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére. Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak. Megszólítottam: Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: "Egy, kettő, három... nyolc, kilenc", aztán saját magára mutatott: "tíz". Őneki már csak poggyász volt a saját teste is.

(forrás)

Forrás: Médiatanács, szóvivői iroda