utolsó úszásom a tóban, mint jégtörő az élet
jegében; a végek hősének lenni, és a kezdetektől
mindig búcsút venni.
felszáll a vízről, arrébb repül, leereszkedik.
sima a víz, enyhe áramlás sodor a bójáktól kifelé;
a láncokon nyálkás moha, és a visszhang a bójában
- elmúlt nyarak kiáltásai.
lehűlnek a gondolatok a víz alatt, a karcsapások
megtörik a tó felszínét, a homályos mélyben
mindig újra születik ugyanaz a bizakodás.
2.
(jobbra az üdülő, bal kéz felől a nádas,
csónakok, kapások, botvillanások,
a lányhús s a fiúhús a forró stégen,
a testek a nyugtalan hullámokban.)
az éjszakák álmatlan kamaszai, rómeói, júliái,
és a nyári ég csillagai, a pegazus, a fiastyúk
és társai. ó, kamaszkori szerelem, könnyű csontjaink,
napszagú bőrünk és reményeink, a megnevezhetetlen
ünneplése és féltékeny fájdalma!
3.
turandot hercegnő a nyár elején rám pillant,
röpke rémület tekintetében: csak nem kell
elveszíteni mindenét egy jött-ment khalafért?
a rejtvényeket hiába fejti meg, mindent felborítani
érte nem lehet. még akkor is, ha legbelül egy
villanás felfest képzelete vásznára egy képet:
- mi volna, ha?
aztán a lángosos bódénál el is tűnik a látomás.
három sajtosat rendel, ásványvizet, és már csak
estefelé jut megint eszébe, anélkül, hogy nevét
tudná a hercegnek, és a látomást bölcsen elveti.
4.
itt nőttünk fel. bármilyen nagynak tűnt is a világ,
végül aztán mégis csak lecaplattunk a strandra
a távoli kékeszöld vízszintes kedvéért, és kedvéért
a fák között szűrődő nyári fénynek, s az alkonyati
fürdőzők csoportképe kedvéért. lágy bíbor pír és béke.
egy sötétre égett ősz öregúr ott van minden parton,
odaadja magát a napnak. magányosan, érzékiség
nélkül, és mégis a strand dívájaként áll csípőre tett kézzel,
vagy ül a strandszéken, fekszik gyékényén és barnul,
nyugdíjas hermész: kicsit kókadt, kicsit kalandor.
a terméskövek krátereiben összegyűlik a langyos víz,
benne tükröződik az egész nyár és vele párolog el.
.........................................
5.
így aztán végül megadván magunkat az időnek
becsukjuk spalettáinkat; tanulságok nélkül búcsúzunk.
minden a földhöz köt, minden a napokhoz, órákhoz,
nagy képek nem születtek, csak egyetlen pillanat,
de az ott remeg örökké a fényáztatta kéklő nyári ég alatt.
