De másnap se vetted fel a mobilt. Se a vezetékest. Még egy hét múlva sem. Naponta sem, óránként sem, félpercenként sem.
Gáz. Borotva. Leukémia.
Hát hiszen emlékszel! Akkora hülyeségeket csináltam, ami széles e világ előtt már teljesen lemeztelenített, gondoltam, közröhejjé váltam. Éppen ideje. Jé, de érdekesen kattant meg a Nikosz, az az agglegény katolikus költő. Hallottad?
Illatnak kellett jönnie végül, aki szeret, és mindig mindent ért, akkor is, ha nem tud, nem kell neki tudnia ahhoz, hogy szeressen, bár az is lehet, hogy tud, mindent tud, én őt többet nem kérdeztem rólad, miattad nem tettem, de nem is kellett kérdeznem, ő felmetszette sebem, négy éve ennek is, egy éjjel felhívott, de már úgy egy után, csacsogott, udvarolt, vígasztalt, neki nem csak a verseim, még az is jó, hogy vagyok, létezem, ilyesmik, és váratlanul belém szúrt a bizonyosság akkor, te akarsz valamit mondani Ágiról nekem? Azért hívsz?
Tűrhetetlen vagyok most már neki?
Nem vagy tűrhetetlen. Egyáltalán nem vagy tűrhetetlen. Ne hívd többet. Ne bántsd. Nagyon vissza van ő húzódva már. Neki kevésbé virágzik ám az élet, mint neked. Nem is tudja pontosan, hogy mi van vele. Én se tudom. Örülök, hogy bemutathattalak titeket egymásnak, ti is örültetek, úgy láttam. Hát ennyi.
De....mondom, de....
Talán még úgy belekérdeztem, valami rossz kényszer rávitt, ne hagyjam annyiban, mert megfordult bennem, ahogy a csontfájdalom szokott, váratlanul végigömlött bennem, hogy már négyszer lezajlott ez a beszélgetés is köztünk, oh, a vénkor átka, de milyen türelmes az Illat, kibír; elviseli, hogy újra és újra föl nem foghatom, mi oka lehet annak, hogy a Kara Galla Ági ma sem veri földhöz szépséges popsiját afeletti örömében... Hogy? Most? A magányos költő barátkozna vele? A lángoló lélek sztár? Neked nincs barátod, nincs egy olvasód?
Elhallgattam. Röstelltem az egészet. Úntam is magam.
Menjünk aludni, mondta az Illatszer. Letettük a kagylót. Személyesen tehát nem látlak. Nekem ez megfelel, most már megfelel. Nem lettél a nőm. Azért az szép dolog. Valahol. Nem? A szakításunk után, hadd hívjam így, huszonhat év alatt egyszer találkoztunk, akkor is két percre. Nincs közünk egymáshoz, bárkinek mondhatnánk. Ennyit a tényekről. Mégis, amikor eljön a minden éjjel, a sötétben előbb-utóbb kinyitom a szemem.
Hogy láthassam a tiéd.
Anélkül nem alszom, nincs esélyem rá.
Hánymillió nőd volt?
„Csak a valóságban?!" Mmmm.
Volt köztük különbség?
Nem a nők közt, a szeretetedben, vagy midben, irántuk. Volt? Éspedig micsoda?
Ha nem millió, hanem csak kettő volt, amúgy igazában, na jó, kettőt nem hiszek el, de mondjuk huszonkettő, szorozva kettővel, az nem ugyanannyi, mint a millió?
Ti férfiak, szerettek ti valakit magatokon kívül?
Nem veszed le rólam a szemed.
Kedves Olvasó! Ha hozzászólnál az íráshoz: szerelem@kulturpart.hu Szeretettel várjuk!