Színesedő város, szépülő tűzfalak, festett ellentétpárok. Buda és Pest, külváros és belváros, festés műhelyben és azon kívül. Szabó-Lencz Péterrel beszélgettünk.

Idén júliusban bemutattunk egy budapesti városgalériát, tele művészi tűzfalakkal, ami augusztus közepén kitárta kapuját, és most ellentétekre épülő kompozíciók tucatjával nyűgözi le utcai közönségét. A Színes Város Strongbow Budapest Fesztivál egy hónapja alatt ugyanis neves hazai és külföldi street art művészek lepik el a várost, hogy újrafessék a falait. A művészeti szféra sok állomását megjárt, de a tűzfalak terén (helyzeti előnnyel) kezdő alkotó, Szabó-Lencz Péter (művésznevén Petyka) egyenesen a Mika Tivadar Mulató melletti állványokról ugrott be az interjúra.


Mit láthatunk majd a tűzfalatokon?

Négyen dolgozunk a Mika és a Kőleves közti felületen: Fork, TransOne, Void és én. A koncepció része volt, hogy a fesztivál alatt születő összes festmény ellentétpárokra épüljön. Mi a Buda vagy Pest témát kaptuk. Hosszú idő telt el, mire ráéreztünk, hogy lehet összehozni négy művésznek ezt az ellentétet, és hogy tudjuk kifejezni a két városrész viszonyát vizuálisan. Végül már nem épületekben és konkrétan megfeleltethető városelemekben gondolkoztunk, inkább kitalált, belső indíttatásból született képeket vázoltunk fel. Középen kettészeli a falat a Duna: az egyik oldalon hűvösebb színekkel dolgoznak a fiúk (Fork és Trans), mi pedig Voiddal inkább a melegebb, nyári narancsos-pirosas árnyalatokkal. A stílusok is keverednek: mindegyikünk a legfrissebb, aktuális ötleteit használja fel, de az egyes alkotók munkája felismerhető lesz az általuk képviselt formavilágról. Én az utóbbi időben geometriával kísérleteztem, ezért a saját részemen egy összehajtogatott papírra emlékeztető absztrakt minta fog születni, ami azonban nem az origamira jellemző szabályossággal készül.



Évek óta foglalkozol street arttal, de ez az első alkalom, hogy tűzfalat festesz. A felkérés jött előbb, vagy az igény, hogy szeretnéd magad kipróbálni utcai terepen is?

Már nem emlékszem pontosan a sorrendre, de talán akkor érkezett a hír, hogy kapunk falat, amikor kitaláltam, hogy szívesen csinálnék kültéri alkotásokat is. Nehezen tudom magamat elképzelni, hogy illegálban az utcára fessek. Ezzel a tűzfalfestéssel azonban egy álmom valósult meg. Három hónappal ezelőtt még nem gondoltam, hogy most egy állványon fogok állni, és készítem az első és legnagyobb falfestményemet. Örülök, hogy friss, új dologgal tudok itt bemutatkozni. Szerencse, köszönet, tisztelet – mindez bennem van, hogy része lehetek a fesztiválnak. Ahogy befejeztem a Mika melletti budapesti képet, a Wichmann söröző falán fogok dolgozni, a Király utca és a Kazinczy sarkán. Egy térképet kell majd felfestenem, ami a Kazinczy utca szórakozóhelyeit ábrázolja. Ez a felkérés egy kötöttebb projekt, de ezen a képen is megjelennek majd egyedi vonások, geometriai alakzatok, benne lesz a saját világom. Új lehetőségek találnak meg, amik új fejezetet nyitnak az életemben.
A Színes Város promódvideójában Petyka is beugrik pár képkockára – a furgonba:

Mi a különbség a beltérben vászonra festés, és a szabadtéren, állványokon történő alkotás közt?

Egy műhelyben intimebb és nyugodtabb a munka. Nem vagyok időhöz kötve, bármikor abbahagyhatom, és bármikor folytathatom. Mellette olyan zenét hallgatok, és olyan atmoszférát teremtek, amire épp szükségem van ahhoz, hogy a lehető legjobban tudjak dolgozni. Kint sokkal stresszesebb a dolog, több az izgalom, nagyobb a felület. A tapasztalatok hiánya miatt rengeteg kérdés merül fel bennem, állandó a bizonytalanság, de szerencsére a többiek sokat segítenek.

Teljesül egy álmod, a művészi világod sok szempontból átalakulóban van, de hol kezdődött mindez? Mi jelentette az első inspirációkat a festéshez?

2003 környékén volt a kiindulópont, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy művészettel és festéssel szeretnék foglalkozni. Kezdetben sokat próbálkoztam, olyan képeket festettem, amikhez kedvem volt: portrékat, tájképeket. Csak évekkel később kezdett komolyabban foglalkoztatni, hogy saját hangot üssek meg, egyéni stílust alakítsak ki, ami csak az enyém. 2009-ben a gyártelepekben fedeztem fel a megfoghatatlan érzést, egy kis romantikával átitatva – olyan világot találtam, ahol otthon éreztem magam, ami a bensőmből fakadt. Nehéz ezekről beszélni, egy élményre vagy ihletre magyarázatot adni. Köze lehet ahhoz, hogy külvárosi gyerek vagyok, Kőbányán lakom egy kertvárosi részen. A téli időszaknak a külvárosban van egy megfoghatatlan hangulata. Sokat közlekedtem a környéken, mindig a gyárak és a vasútvonalak mellett vitt az utam. Annyiszor mentem oda-vissza, hogy egyre jobban átjárt az érzés, amikor szúrós, hideg, kicsit ködös novemberi idő van, elfojtott vasúti kürt és monoton gyárzúgás hangját hallod, rendszeresen találkozol az omladozó felületekkel, a graffitikkel. Hirtelen belém hasított, milyen szoros a kötődésem ezekhez az épületekhez, az elhagyatott atmoszférájú világhoz. Egyik nap robbanásszerűen kitört belőlem egy kép a fokozatosan egymásra halmozódó élmények hatására. Néhány óra alatt egy nagyobb vászonra ráfestettem az első gyárkéményes hangulatot: rideg, magányos, komor kép született, de mégis volt benne valami szépség. Ez volt a fordulópont: innentől nemcsak az alkotás öröméért festettem, hanem a saját élményeimet és világomat is meg tudtam mutatni.


Hogy kerültél a külvárosból egyre beljebb?

Szépen-lassan beszivárgott a graffiti iránti érdeklődés is az életembe. Elkezdtem mélyebben foglalkozni a témával, ekkor indítottam el a Budapest Avantgarde blogot is, ahol street art műveket és művészeket mutattam be. Ennek köszönhetően sokat jártam a belvárosba, kerestem a matricákat, plakátokat, graffitiket, mindent lefotóztam, szívtam magamba az élményt. Ahogy a benyomások elkezdtek lecsapódni, fokozatosan a festményeimen, digitális munkáimon is megjelentek ezek a stílusjegyek. Festettem régebben portrékat is, de inkább formák, felületek és épületek rajongója vagyok. A tájképek, az emberábrázolás, a kutya-macska képek sosem fogtak meg igazán.


Korábban budapesti montázsaidról ismerhetett meg a közönség, ebben az évben absztraktabb, geometrikus irányban indultál el.

Nem szeretnék senkinek megfelelni. Sokáig leragadtam a budapesti montázsoknál, és magam felé is egyre inkább elvárás lett, hogy ilyeneket készítsek. Ettől feszélyezettebbé vált a dolog, miközben valami újra is vágytam már. Nagy dilemmák és hosszú kísérletezés zajlott le bennem, hogy azt a kollázsokra épülő stílust, amit digitálisan meg tudok valósítani, hogy tudnám vászonra vinni. Folyamatos technikai problémákba ütköztem, rájöttem, hogy festéssel nem lehet ugyanazt prezentálni, amit digitális felületeken. Amíg ez a hónapokon át tartó keresgélés zajlott, egyre jobban foglalkoztatni kezdtek a geometriai formák és a minimalista ábrázolásmód. Az érdeklődés most kezd rajongássá válni, és egyre természetesebbnek tűnik ez a fajta művészi világ. Olyan irányban indultam el, amivel a belülről fakadó dolgokat tudom kifejezni. Digitális formában valamikor biztosan folytatom majd a montázsokat is, de kell valami más, szeretném kiszélesíteni a portfóliómat.


Fontos, hogy a nézőben mit indít el egy absztrakt kép?

Ha majd eljutok odáig, hogy egy rendes képanyaggal mutatkozzak be ebben a stílusban, szeretném, ha senki nem keresné a művekben az én koncepcióm. Arra vagyok kíváncsi, hogy a közönségben okoz-e valami élményt, tud-e azonosulni a formákkal vagy a színharmóniával, és ezáltal befogadójává válik, vagy azt mondja, hogy ez nem az ő stílusa, nem érti, és ebben az esetben elveti. Kétesélyes a dolog.

Nyár elején a Printa Galériában volt kiállításod. Ezzel lezártál egy korszakot?

A kiállított képek a már meglévő, évek alatt készült budapesti digitális kollázsaim voltak, amiket új szemszögből, szitázott technikával mutattam be. Két új kép is készült Bécsről ebből az alkalomból. A Printa kiállítóterében, a falra pedig háromszögekből egy absztrakt, geometrikus témát festettem fel. Üdvözlése volt ez egy új korszaknak, de nem mondanám, hogy zárszó a régire, mert úgy érzem, tud működni a kettő együtt.

A festészeten kívül foglalkoztat az alkalmazott művészet is?

Azokat a formákat és stílust, amerre most elindultam, sokféle felületen lehet alkalmazni. Mindenképp szeretnék bekapcsolódni tervezésekbe, belsőépítészetbe, design termékek létrehozásába. Ez óriási szabadságot adna, több lábon tudna megállni az ember.


Miért szüntetted meg a blogodat, a Budapest Avantgarde-ot?

Ez egyelőre átmeneti szüneteltetés. Picit belefáradtam, a lelkesedés alábbhagyott, ezért nyár elején úgy gondoltam, felfüggesztem egy időre. 2010-ben kezdtem el, most októberben lenne négyéves az oldal. Egyelőre nem érzem a motivációt a folytatásra, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy most minden figyelmemet az alkotásra fordítom, sok időt töltök a műhelyemben kísérletezéssel, tervezéssel, festéssel. Nehéz lenne kettéosztani magam, de közben sokan biztatnak, hogy folytassam.

A tűzfalak festésénél segít vagy nehezebbé teszi a munkádat, hogy ilyen jól ismered ezt a területet?

Rengetegen festenek világszerte olyan stílusokban, ahol jelen vannak a formák, a geometria, a minimalizmus, az absztrakt graffiti. Sokan inspirálnak, némelyik munka lenyűgöz, és lehet, hogy vannak néha áthallások. Ahhoz, hogy ebben a műfajban olyat tudj mutatni, ami nem hasonlít másra, sok papírra vetett skiccre van szükség. Mostanra találtam valami egyediséget ebben is, amit más még nem. A legfontosabb, hogy az inspirációt, amit begyűjtöttem, úgy tudjam kiadni magamból, hogy csak töredéke legyen az a hatás, amit a nemzetközi világból leszűrtem, de a nagy része belőlem jöjjön.


Mi köt Budapesthez, el tudod képzelni máshol az életed?

Sose terveztem, hogy elmegyek. Többen kérdezték már, miért nem készítek más nagyvárosokról hasonló képeket, milyen sikere lehetne egy londoni sorozatnak. Nekem ott kellene élnem huzamosabb ideig, hogy magamba tudjam szívni a kinti légkört, a kis utcákat, a tereket, az építészetet, hogy utána képes legyek kiadni magamból. Innen, messziről nehéz. Eddig Budapest mindent megadott. Van olyan tényező, ami miatt elmennék, de sok minden itt tart, és a döntés még nem született meg. Kötődök Magyarországhoz, de kicsit úgy érzem, hogy kihúzzák a lábam alól a talajt, amit lehet, hogy végül nem várok meg. Most úgy gondolom, hogy ha én nem is költözöm, a munkáim attól még mehetnek külföldre. Azon dolgozom, hogy a lehető legtöbb felületen – nemcsak festményeken – jelenjenek meg a képeim, át szeretném lépni a művekkel a határokat. Úgy gondolom, hogy amibe most belevágtam a kis fejszémet, jobban tud működni nemzetközi vizeken is, mint a korábbi, budapesti képeim. Budapestet meg kell tartani Budapestnek – ezek a montázsos művek itt tudnak érvényesülni. Azok a külföldiek, akik ide látogatnak, és úgy mennek haza, hogy egy darabot elvinnének Budapestből, és az én képeimet választják, annak nagyon örülök. De nehéz ezt a világot eladni bárhol máshol, mert ide tartozik.

Petyka aktuális és régebbi munkái honlapján és Facebook oldalán láthatóak.