A Pride című angol film igaz történetet dolgoz fel. A Nagy-Britannában tartott bányászsztrájk idején kezdett célegyenesbe érni az a harc, amit a leszbikus nők és meleg férfiak emancipációjáért folytattak az aktivisták.

Margaret Thatcher idején a filmes forgatókönyvírók számára ideális kombináció valósult meg: a nehézfiúkként kezelt bányászok és a csodabogaraknak tartott melegek egyesítették erőiket jogaikért.

„Ha bárkit a korosztályomból kérdez, hogy mi volt a mi életünk idején a legfontosabb fejlődés, hozzám hasonlóan sokan mondanák, hogy a leszbikusok és melegek egyenjogúságának sikeres harca, illetve az amerikai civil mozgalmak megerősödése. Ezek mind olyan vívmányok, amire büszke lehet a generációnk. A film nagyon szórakoztatóan mutatja meg, hogy milyen nagy dolog volt mindez. A bányászsztrájkról lassan alig tudnak valamit a mostani fiatalok" – mondta a rendező, Bill Nighy.

1984 márciusában a Thatcher-kormány húsz szénbánya bezárását jelentette be, hosszútávon összesen hetvenét. Hatalmas tömegtüntetések és munkabeszüntetések kezdődtek. Dél-Wales-ben különösen erős összefogás alakult ki a kormány politikája ellen, a bányászokat Londonból érkező leszbikus és meleg aktivisták is támogatták.

„Lezártuk a Westminster hidat, ami fantasztikus érzés volt. Vasárnap reggel vettük fel azt a jelenetet, és közben elképzeltük, amikor 30 évvel korábban igazi aktivisták tartottak ugyanott tömeges tüntetést. Nyilván azoknak is furcsa lesz látni, akiknek az életéből újraéltük azt a fontos napot. A forgatást sok archív felvétel felkutatása előzte meg, és ennek is köszönhető, hogy sikerült megragadnunk azt a hangulatot, ami a valóságban még erősebb lehetett" – magyarázta lelkesen az egyik színész, Andrew Scott.

A filmet a cannes-i fesztiválon mutatták be, ahol a rendezői szekcióban elnyerte a Queer Palm-díjat. Az észak-amerikai bemutatót a torontói szemlén tartják.

A Pride a 47 éves rendező második filmje. Matthew Warchus a színházi szakmában ismert, a londoni Old Vic Színház művészeti igazgatója.