Az L1danceFest keretében mutatták be a Bakelitben a világhírű koreográfus, Vava Stefanescu …after all című darabját. A magát tánccsinálónak valló művésszel beszélgettünk.
Művészeti iskolákban tanultam, ösztöndíjakkal, de a legtöbbet azokból az előadásokból és más művészekkel való találkozásokból tanultam, amikben részt vehettem. A munka mellett megtanultam azt is, hogy mennyire kivételes emberek vannak.
Mi volt az első meghatározó művészi élményed?
Tízéves voltam, amikor Bukarestbe költöztem, bentlakásos balettiskolába. A család barátai rengeteg hétvégi és egyéb eseményre hívtak meg. Volt egy szobrász barátunk, ő vezetett be a művészetek világába, nála láttam azt is, hogy hogyan élnek a művészek. Sok időt töltöttem vizuális és képzőművészettel foglalkozó emberek társaságában, ezért amikor leérettségiztem a balettiskolában, a Képzőművészeti Egyetemen akartam továbbtanulni. De a legelső komoly élményem, azt hiszem, az volt, amikor tizenegy éves koromban modellt álltam egy portréhoz. De más behatások is értek: például az első improvizációs táncvizsgám a balettiskolában. Máig emlékszem arra a táncra. Kilencéves voltam.
Sok ösztöndíjat nyertél, és számos tanulmányúton vettél részt: mik voltak a tapasztalataid?
Csak annyit tudok mondani, hogy minden okkal történt. A megfelelő pillanatban jöttek az utak és az ösztöndíjak, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk. Válaszokat adtak a kérdéseimre, főleg a rejtett kérdésekre. Ezek azok a mozzanatok az életben, amiket nem tudsz megfogalmazni és kibeszélni magadból, csupán csak benned vannak.
Melyik fesztivál volt rád a legnagyobb hatással?Talán a legfontosabb fesztivál számomra 1997-ben, Londonban, a The Place-ben, az Aerowaves volt. Miután bemutatták az About You című előadásomat, meghívtak Pina Bausch Viktorára, és a megnyitó buliba is. Rendkívüli volt találkozni a teljes társulattal, beszélgetni Pina Bausch-sal, találkozni mindenkivel a szakmából. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor elkezdődött a koreográfusi karrierem.
Koreográfus, táncos, vagy zeneszerző? Melyik vagy leginkább?Talán… Talán a tánccsináló... az az összes többit magába foglalja, beleszámítva a tánckészítés lehetőségét is…
A Bukaresti Nemzeti Táncközpont vezérigazgatója vagy, az életed teljesen a tánc körül forog. Tulajdonképpen mit ad neked a tánc?
Számomra a tánc nem csak tánc. Mindig más művészetekhez kapcsolódik, vagy társadalmi, politikai, esetenként személyesebb témákhoz. A tánc a tudat, a test és a kontextus összjátéka. Az ismeretlen folyamatos megkérdőjelezése, egy hozzáállás, egy a cselekvésen alapuló kinyilatkoztatás az életért.
Tegnap este mutatták be a ...after all című koreográfiádat. Gyorsan megtaláltad a közös hangot Carmen Cotofanával, a főszereplővel?
Amikor felmerült az előadás ötlete, Carmen azonnal benne volt a közös munkában – velem és az összes megmaradt emlékemmel és tapasztalatommal. A darab valójában a hatásról és az elveszítésről szól.
Miért fontos a kortárs tánc és a kortárs költészet?A hitelesség miatt, talán. A lényeg sok dologból tevődik össze. Számomra elég, ha van benne kreativitás, ha inspirál, szeretem az eredeti ötleteket, és azt is fontosnak tartom, ha a tudat új és aktuális kifejeződéseiről tanulhatok valamit. Számtalan kortárs munkát tudnék mondani, melyek más és másféleképpen inspirálnak. Azt hiszem a fő gondom pont az, hogy miként lehet fenntartani a körforgást, hogy miként lehet kapcsolatban maradni a felmerülő és a világnak meg is mutatott ötletekkel…
Mik a terveid?
Rengeteg tervem van, szinte mindegyiknek a tánchoz és a művészethez van köze. Talán jobb, ha kívánságnak hívjuk őket. Egyszer egy jó barátom azt mondta: ha meg szeretnéd nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről.
