Született egy új rovatunk, Szerelem címmel. Az ötletgazda Kornis Mihály író, aki eddig álnéven publikált nálunk, most azonban úgy döntött, felfedi magát.

Miért a szerelmet választottad témádnak?

A válság, ami nem csak Magyarországra, de az egész világ állapotára jellemző, engem már hosszabb ideje oda vitt, hogy ne publikáljak sehol. Mivel megírtam már az emlékirataimat, most vagy illene meghalnom, vagy ki kéne találnom valami olyan témát, amiről még kedvem van írni. Így jutott eszembe a szerelem. Egy nagyon fontos és tiszta dolog, aminek nincs köze a szennyes hétköznapok világához. Most nem csak a politikára gondolok, hanem a barbarizálódó civilizációra, az Isistől a plázákig.

Úgy gondoltam, hogy megpróbálnám a szexualitás témakörét a Nádas Péterrel ellentétes, pozitív szemszögből vizsgálni. Nádas zseniális szerző, aki rámutatott arra, egyebek között a Párhuzamos történetek című zseniális művében, hogy ösztönvilágunk meghatároz minket mentális értelemben is, és bármikor végtelen rosszindulatú és megállíthatatlan szörnyeteggé változhatunk. Ez - persze csak részben - de azért van így, mert a szexualitást nem sikerült humanizálni az elmúlt kétezer évben. A szexualitás világában messze a legmagasabb a törvénytelenség, mert ez a legnehezebben ellenőrizhető, itt a legtöbb az elhallgatás, a szégyen. Mára a pornóiparral vállvetve sikerült tömegméretekben megfosztani az erotikát annak varázsától, izgalmától és bűvös jellegétől, ami az én gyerekkoromban még határozottan létezett.



Miért kezdtél álnéven publikálni?

Valami szépet akartam írni, és ugyanakkor igazat, és ez nem könnyű. Nem voltam biztos benne, hogy sikerülni fog, ezért nem a saját nevemen próbálkoztam. Részben meg akartam kímélni magamat attól, hogy valaki esetleg nekem támadjon, hogy merek én nyilvánosságban ilyenekről írni, nem mintha ez olyan gyakran fordulna elő. A magam részéről úgy képzeltem, hogy elmegyek a falig, és megpróbálok arról írni, amit én a legizgalmasabbnak és legszemélyesebbnek érzek. Számomra a tétje a dolognak az volt, hogy tudok-e ezekről a dolgokról úgy beszélni, hogy mégis a költészet világában maradjak. Nekem úgy tűnik, sikerült.

Most úgy döntöttél, saját néven folytatod. Miért?

Elkezdtem büszke lenni a dologra. Vállalni akartam, annál is inkább, mert fölrémlett, hogy ha álnéven publikálok, attól még nem válok felismerhetetlenné. Azok, akik ismerik a stílusomat, úgyis rájönnek, hogy ez én vagyok. Nem akartam, hogy az álnév miatt az a gondolat alakuljon ki az olvasókban, hogy én valóságos, megélt élményeket adok elő pletyka szinten. Ráadásul az összes írás arról szól, hogy mi játszódik le az ember erotikus képzeletében, mielőtt megszólítana egy nőt, vagy a tettek mezejére lépne. Ezzel a döntéssel kihúztam azt a méregfogat, hogy valamilyen sztorit adok el.

Az előadóestemen, ahol felolvastam az eddig megjelent írásokat, József Attilát idéztem, aki a hitleri fasizmus kibontakozásakor ezt írta: „..a rend pedig arra való, hogy ne legyen a gyerek hiába, és ne legyen szabad, ami jó". Én az erotikus képzelet szépséges világának ábrázolásával arra teszek kísérletet, hogy ami szabad, az jó legyen, és ami jó, az szabad legyen. Erre a törekvésre ma szerintem nagyon nagy szükség van.

Mennyire frissek a történetek? Régóta léteztek a fejedben, vagy inkább a pillanat szülte őket?

Ezek mind nagyon újak, általában a Kultúrparton való megjelenés előtt egy héttel találtam ki őket.

Mennyire köthetők hozzád a karakterek?

Szerintem erre a legnehezebb válaszolni. Az olvasó talán jobban látja, hogy ezek különböző arcok-e, vagy egy és ugyanaz. Én úgy éltem meg, hogy a személyek különböző én-részeim. Az emberek többsége nem vallja be, hogy több minden lakozik benne egyszerre. Bennem van egy olyan férfi, amelyik az idősebb nőket tartja vonzónak, és egy olyan is, amelyik a fiatalabbakat. Ez a két rész egymással egyáltalán nincs beszélő viszonyban.

Nem tettem még teljesen le arról, hogy egy olyan könyvben jelentetem majd meg az írásokat, ahol az álnevek életrajzokkal együtt jelennek meg, mint az Így írtok ti-ben. Ezek az álnevek az én belső erotikus képzeletem különböző perszónái, személyiségei, szerepei. Az erotika világában millióféle lehetőség van. Az egyik embert illedelmesen, a másikat merészen, a harmadikat esztelenül szeretjük, hihetetlenül elfogódva, bután, vagy épp okosan, találékonyan. A szövegeket mindenesetre egy-egy álarc mögött óhajtottam megírni, kíváncsi voltam, hogy tudok-e más nevében nyilatkozni.

Miért tartod ennyire fontosnak a szerelem, erotika témakörét?

A másik ember teste szent, a szexualitás pedig csoda, mert nem tudjuk az okát, hogyan jött létre, de emiatt népesedett be a Föld. Tiszteletet érdemelne, megbecsülést, kultúrát. Ezt én egy létfontosságú problémának látom. Ahhoz, hogy a világ ne pusztuljon el, az embereknek mindenekelőtt kedvük kellene, hogy legyen élni. És ehhez méltóságot kellene adni az emberi létezésnek, hogy ne gondoljuk azt, hogy bármelyik percben bezárhatnak egy koncentrációs táborba, vagy egy stadionba és attól kezdve úgy bánnak velem, mint egy állattal. Meg kellene adni a férfiaknak és nőknek azt a jogot, hogy vágyaikkal, érzéseikkel tisztában legyenek, és ehhez mérten döntsenek.  Ehhez képest, amit én elindítottam a Kultúrpartban, egy apró dolog. Abban reménykedem, hogy lesz egy irodalmi pezsgés, és az olvasók elküldik írásaikat azok alapján, amit olvastak. Meg lehet próbálni beszélni, írni valamiről, amiről általában nem szoktak beszélni.

Hogyan tovább?

Szeretnénk más szerzők írásait is közzétenni az oldalon. Az elkövetkezendő hetekben már ezekkel a művekkel találkozhatnak majd az olvasók, melyeknek a kiválasztásában veszek részt.

Az új számítógépes kultúra maga az ördög, ami azt sugallja, hogy ne olvassatok el csak pár sort, és rohanjatok tovább. Szeretném, hogy ez ne így legyen. A szerelemnek kultúrája kell, hogy legyen, de ehhez az kell, hogy az emberek beismerjék, hogy van erotikus képzeletük. Mi több, ez befolyásolja őket döntéseikben, és mindenhogy. Nem azt akarom, hogy mi oldjuk meg a világnak ezt a gondját, csak hogy egy kicsit kulturáltabbá tegyük az erről folyó diskurzust a társadalomban.