Ausztria a Sötét völgyet nevezte az Oscarra, így Andreas Prochaska alpesi westernjével egyszerre két álom vált valóra. Az osztrák rendező legújabb filmjével jött Budapestre.

A német nyelvterület legfrissebb alkotásait mutatta be a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet szervezésében harmadik alkalommal megszervezett Szemrevaló Filmfesztivál. A rendezvény utolsó napjának vendége volt Andreas Prochaska, akivel filmje magyarországi bemutatója előtt adaptációról, zsánerfilmről, tájszólásról, Oscar-nevezésről és messzire vezető tervekről beszélgettünk.

A Sötét völgy az osztrák Alpok eldugott falvában játszódó westernfilm. Honnan jött a film alapötlete?

Évekkel ezelőtt rendeztem egy horrorfilmet, a helyszínválasztás miatt sokat jártunk Tirolban. Ekkor tettem fel magamnak a kérdést, száz évvel ezelőtt vajon milyen lehetett, amikor egy idegen megérkezett egy távoli faluba az Alpokban. Arra gondoltam, hogy ez a szituáció – amikor a közösség távolságtartóan fogad egy kívülállót – akár egy westernfilm alaphelyzete is lehet. Az újságban találtam egy rövid kritikát Thomas Willmann 2010-ben megjelent könyvéről, a Sötét völgyről (Das finstere Tal), és azonnal rájöttem, hogy ezt kerestem. Egyébként pedig a kisfiúk nagy álma, hogy westernt forgassanak.

Mennyi ideig tartott megszerezni a jogokat a könyv szerzőjétől?

Az írónak nagyon fontos volt, ki rendezi meg a filmet, nem akarta, hogy egy nagy német cég kapja meg a megfilmesítés jogát, aki hatalmas költségvetésű filmmé alakítja át a történetet. Elküldtem neki az előző horrorfilmem, az In 3 Tagen bist du tot (Három nap múlva halott vagy) második részét, ami havas tájakon játszódik. Willmann úgy érezte, hogy van ebben a filmes világban valami, ami a könyve hangulatához illeszkedhetne. Egy évembe telt, mire elértem, hogy megbízzon bennem, és megadja az engedélyt a filmre. Minden író azt gondolja, hogy tud forgatókönyvet is írni, de ez nem így van. Amikor elolvastam a 180 oldalas első változatot, rögtön mondtam neki, hogy ez nem lesz jó, így nem fog működni – mindig nagyon őszinte voltam vele. Szerencsére ő is elég hamar belátta, hogy a regényből ki kell hagyni részeket, és filmnyelvre átültetni. A legnagyobb probléma az irodalmi adaptációkkal, ha a regény minden részletét bele akarják tenni a filmbe. Meg kell találni a kulcsot, hogy átadd a lényegét. Az utolsó körben ketten voltunk versenyben a történetért. 2011 decemberében az író felhívott, és azt mondta, kezdhetem a filmet. Persze nem volt könnyű döntenie: neki tíz évig tartott megírni a könyvet, a film elkészítése összesen két évig tartott.

Miben különbözik a film a regénytől?

A könyvben a bevezetés és előkészítés több, mint kétszáz oldalt tesz ki: nagyon jó irodalmi szöveg, de filmes látvány szempontjából nem érdekes. A regényben van egy flashback, ami az Egyesült Államokban játszódik. Tudtam, hogy nagy többletköltség lenne a kinti forgatás, és nem is volt annyira fontos az epizód, ezért kihagytuk a történetből. A forgatókönyvíróval való hosszú beszélgetések után két kulcsfontosságú változtatásra került sor. A regényben a főszereplő festő volt, a filmben azonban fotográfusként jelent meg a völgybeli faluban. Ezenkívül pedig kitaláltunk egy narrátort: nagyon érdekes volt számomra, hogy a történetet egy fiatal lány szemszögéből mutassuk be. A mesélővel el tudtuk érni, hogy ami a könyvben húsz év alatt történt, a filmben akár egy mondatba összesűrítsük.

Mit gondol, miért a Sötét völgyet nevezte Ausztria az Oscarra?

Német nyelvterületen komoly sikereket sorakoztattunk fel: hét kategóriában nyertük el a Német Filmdíjat, összesen tizenöt díjat kapott eddig a film, ezért nem lepett meg annyira, hogy a Sötét völgyet választották. Nagy megtiszteltetés, ha a filmek olimpiájára küldenek, akkor is, ha nem gondolom, hogy esélyünk lenne végül jelölést kapni. Bizonyos szempontból egyedülálló film a Sötét völgy – talán nem az amerikai közönségnek, akik ismerik a westernt, de Európában mindenképp ritka műfaj. Viszont a németül nem beszélő nézők számára elveszik a film egyik rétege, ha nem megy át, hogy Sam Riley erős akcentussal beszél németül, a falu lakói pedig tiroli dialektust használnak. Nem tudom, hogy a nemzetközi közönség számára feltűnnek-e ezek a különbségek, amelyek hozzátartoznak a film atmoszférájához.

Bátran használ a filmjeiben osztrák dialektust. Miért fontos, hogy megmaradjon a régiók beszédstílusa?

Minden filmnek szüksége van a szívre, ami működteti, valamint egy központi helyszínre, ahol a cselekmények zajlanak. Ha megtalálsz egy megfelelő területet, azzal az embereket is onnan választod, ők pedig hozzák magukkal a nyelvüket. Tisztában vagyok vele, hogy így nehezebb eladni a filmet a német piacon, de ahhoz, hogy hiteles karaktereket kapj, fontos, hogy a bemutatott szereplők saját beszélt nyelvükön szólaljanak meg.

Az utóbbi években rendezett már horrort és vígjátékot, most pedig westernt forgatott. Miért nyúl rendszeresen új műfajokhoz?

Ausztriában nem sok rendező készít zsánerfilmeket. Nem az amerikai műfajokat szeretném változatlanul az európai helyszínekre beilleszteni, hanem olyan izgalmas történeteket keresek, amelyek jól működnek az osztrák vagy közép-európai környezetben, és emellett pénzügyileg is kivitelezhetőek. Az első horrorfilmem egy érdekes kísérlet volt: a legidősebb fiam ebben az időben 22 éves volt, és ekkor jöttünk rá a produceremmel, hogy igazából nincsenek fiatalokat megszólító filmek Ausztriában. Persze, voltak vígjátékok és elvont művészfilmek, de a moziba járó, érdeklődő fiataloknak nincs változatos kínálat. Nézőként nem igazán érdekelnek a horrorfilmek, de forgatni sokkal izgalmasabb. Miután elkészült az első film, be kellett bizonyítanom, hogy nemcsak szerencse kérdése volt, hogy működött, ezért még egyet kellett csinálnom. Ezután megkaptam egy igazi őrült vígjáték forgatókönyvét. Nem vagyok John Carpenter, aki egymás után ontja a horrorfilmeket. A műfajok közötti váltás kihívásnak számít: később szívesen rendeznék romantikus filmet vagy musicalt is.

Mi lesz a következő film?

Jelenleg egy tévés minisorozaton dolgozom, amit jövőre mutatnak be. A sorozat középpontjában I. Miksa német-római császár áll, aki a Habsburg Birodalom alapítója volt. Nagy kihívás az új projekt, hiszen egészen a 15. századig kell visszamennünk, nem könnyű a megfelelő helyszíneket megtalálnunk, de nagyon jó a történet. Közben megírtam egy posztapokaliptikus western forgatókönyvet, amit azonban nagyon költséges lesz leforgatni, úgyhogy több év is lehet, mire megtaláljuk a megfelelő forrásokat.

Akkor újabb műfaj került képbe a történelmi filmekkel.

Tavaly már rendeztem egy tévéfilmet Ferenc József szarajevói meggyilkolásáról, ami az első tisztán történelmi filmem volt. Persze a Sötét völgy is a 19. században játszódik, mégis inkább a zsánerfilmek közé sorolnám. A szarajevói merényletről szóló film pedig egy történelmi-politikai thriller. Ferenc József halálának bemutatásával a Habsburg Birodalom végéről forgattam filmet, most pedig I. Miksával visszatérek a kezdetekhez.

A múltban játszódó filmeket hogy teszi a kortárs közönség számára fogyaszthatóvá?

A Sötét völgyet megpróbáltuk bizonyos szempontból modern köntösbe öltöztetni. A filmzene például főként mai elemekből építkezett, nem a 19. század közepén játszott alpesi zenékből épült fel. A történetben pedig rejlik valami időtlen: nemcsak a western műfaj következtében, hanem a hatalom gyakorlásának központi témája miatt is. Szélesebb közönséget szerettem volna megszólítani a filmmel. Ha mozifilmet rendezek, mindig számításba veszem, hogy én mit látnék szívesen a filmvásznon. Ez pedig Ausztriában egyelőre eléggé bejött.

Dolgozott valaha magyar filmesekkel?

Őszintén szólva ez az első alkalom, hogy Budapesten vagyok, úgyhogy nagyon örülök, hogy meghívtak a Szemrevaló Filmfesztiválra, és láthatom ezt a gyönyörű várost. Soha nem dolgoztam magyar rendezőkkel vagy színészekkel, és sajnos nem igazán ismerem a kortárs magyar filmvilágot. Persze, Szabó István filmjeit láttam, de azt hiszem, ennyi... Nem emlékszem, a filmfesztiválokon kívül mikor játszottak utoljára magyar filmet az osztrák mozikban. Az angolszász filmiparral szemben az európai film egyik nagy problémája, hogy nehezen lépi át a határokat.