Folklór, ötlet, kávé, személyes történetek, családi emlékek, csillagállások, szenvedély és szeretet – Bandula Arankával, a Pistolepete Bags tervezőjével beszélgettünk.

Honnan a varrás iránti szenvedély?

Mindig egyedi dolgokat akartam magamnak. Anyukámat piszkáltam, hogy varrjon nekem ruhákat az elképzeléseim alapján. Egyszer elege lett, és azt mondta, varrd meg magadnak. Először magamnak szereztem örömöt az alkotással, aztán 10-15 évre rá jöttek a barátok, mindenki akart valamit – én pedig megvarrtam. Aztán két barátommal közösen létrehoztunk egy márkát, ez a Pistolpete, amit ma már egyedül viszek. Évekig csak ajándékoztam, aztán elkezdtem a dolgaim boltokba, vásárokra vinni. Közben úgy alakult, hogy ráálltam a táskákra. Én ebben találom meg az alkotás szabadságát: bármilyen forma és anyag találkozhat. Azt csinálom, amihez kedvem van, és ha ennek az emberek örülnek, az jó. Amikor elkészítek egy táskát, az anyag a kiindulási pont. Az adja meg a formát. Apukám szövőmester, textiltervezéssel is foglalkozott, talán tőle örököltem, hogy az anyag indít be.



Milyen alapanyagokkal, mintákkal, formákkal dolgozol?

Eleve nyitott vagyok minden kultúrára, az egész világra, az emberekre. Tudat alatt biztos azért is csinálok változatos táskákat, hogy ne unjam meg az egészet. Egybemosok kultúrákat. Például a világ számos pontjáról szerzek be kávés zsákokat. Textileket hozatok Ghánából, de ugyanúgy felhasználom a hazai folk motívumait, mint a népi motívumokat a világ minden tájáról. Ott vannak például a torontáli, kilim szőnyegek. A kézi készítésű anyagoknak van egyfajta átható erejük. Egy hímzésen, szőttesen látni a befektetett munkát. A keleti szőnyegeknek saját védjegyük, egyfajta névjegyük van: családi körben öröklődik generációkon át az adott szövési technika és mintavilág. Nyugat-Afrikába az úgynevezett mudcloth-ba, a sárral festett anyagokba szerettem bele. Ezekben a kozmológia, a csillagászat motívumai köszönnek vissza. Egy látszólag rendezetlenül összepöttyözött anyagról kiderítettem, hogy a Fiastyúk van rajta. Az egyedileg készített anyagokat továbbgondolni nagyon jó érzés. Most kaptam a kunsági régióból egy olyan hímzést, ami nagyon különleges. Sem kalocsai, sem matyó. Ki kell deríteni a történetét. Lehet hozzám anyagot is hozni. Mondjuk a nagyi hímzett párnahuzatát meg lehet menteni és tovább éltetni táska formájában...


Az a munkád, ami a szenvedélyed. Lehet ezt fokozni?

Ha lenne rá lehetőségem, beutaznám a világot utazó varrónőként, hogy felfedezzem a föld textiljeit. Utazás során olyan új aspektusait ismered meg az életnek, amelyek megmutatják, mi a fontos. Például Ghánában csütörtökönként a tenger pihen, nem mennek bele az emberek, és nem is halásznak. Nagyon megfogott ez a természettisztelet. Azért jó saját magam főnökének lenni, mert akkor dolgozom, amikor akarok. Nálam is van olyan nap, hogy nem megy a varrás, töröm a tűt, húzom a cérnát. Olyankor a varrógépnek pihennie kell.

Szerintem mindennek alapja a szenvedély. Ha szereted azt, amit csinálsz, az átsüt, az emberek megérzik. Mindenre ráüti a bélyegét. Mindegy, mi az, de legyen meg benned a szenvedély. Nekem ez egy ajándékállapot. Le kell lassulni, hogy megjöjjön az ihlet, és megtaláljanak a dolgok.

Meg lehet ebből itthon élni?

Az első öt évben hobbiként tekintettem a varrásra. A környezetem győzködött, hogy vegyem már komolyan. Kellett úgy nyolc év, hogy megéljek belőle. Ennyi idő kellett ahhoz is, hogy kifejlesszem a legjobb technikát, megtaláljam a minőségi alapanyagokat, és hogy komolyan belevágjak a táskakészítésbe. Figyelni kell a piacot, a versenytársakat, a termékedet. Lelkileg pedig le kell győzni a félelmeidet, és merni kell csinálni. Amiben az ember hisz, abban előbb-utóbb biztosan támogatást kap kívülről. Lehetne külföldre is menni, ez befutási idő kérdése. Ha kikerülsz egy új helyre, bele kell kalkulálni, hogy idő, amíg ismert leszel. Világviszonylatban én a sokezredik vagyok táska témában, de itthon egyedi. A célokat kell eldönteni, hogy mit akarsz és hová szeretnél eljutni. Az én célom az egyéniség tükröztetése, a személyközeliség. A perszonalizáció nálam tudat alatt mindig is működött. Ezt nevezhetem védjegynek?

Kik vásárolnak tőled?

25-40 év közötti lányok, hölgyek. Az egyedi dolgokat kedvelő, designérzékeny emberek és azok, akik valami személyre szabottat akarnak ajándékozni.

Tervezel bővítést?

Egyrészt jó volna, de elveszne a munkám lényege. A nagyobb szériaszámmal pont a táskáim egyedisége tűnne el. Ha mással varratnám össze a táskákat, akkor hiányolnám belőle magamat: a tudásomat, a lelkesedésemet, a rászánt időmet és munkámat. De mindenképp szeretném, ha egyre több helyen ismernének itthon és külföldön is.