Drog, börtön, kilátástalanság. Svájcról nem feltétlenül ez jut először eszünkbe. Pedro Lenz megírta, Sabine Boss pedig megrendezte azt a filmet, amely rácáfol a sztereotípiákra.

A portás én vagyok (Der Goalie bin ig) alkotóival a Szemrevaló Filmfesztiválon beszélgettünk.

Először dolgoztak együtt?

Sabine Boss: Igen.

Hogyan találtak egymásra?

Pedro Lenz: Sabine-t, mint filmrendezőt már korábban is ismertem, és az egyik filmjét, a Havannai krízist kifejezetten szerettem.

Sabine Boss: Hasonló nálam is a helyzet. Ismertem Pedro munkáit, és néhány színdarabját is láttam. Aztán egy producer hozott minket össze, aki filmet akart csinálni Pedro könyvéből.

PL: Egy nap felhívott ez a producer és azt mondta, „Szeretnék a regényedből filmet csinálni, és arról is van elképzelésem, ki rendezze: Sabine Boss.” Először a zürichi vasútállomáson találkoztunk Sabine-nal, és hamar kiderült, hogy jól ki fogunk jönni. De regényt írni teljesen más, mint forgatókönyvet, ugyanis ez utóbbi mindig csapatmunka. Éppen ezért sokat veszekedtünk, viszont intenzív munkafolyamat volt mindannyiunk számára.


Pedro, amikor elkezdtek együtt dolgozni, tudta, hogy Sabine nőjogi aktivista? Azért kérdezem, mert a film egyik kulcsjelenete éppen arról szól, hogy a női főszereplőt megveri a párja. Viszont a néző csak a végeredményt látja.

PL: Nem, akkoriban még nem tudtam erről.

SB: A regényben sincs leírva, hogy Regulát pofon vágja a párja, mert a történetet Goalie nézőpontjából látjuk. Viszont volt egy olyan verzió is, melyben szerepelt a veszekedés, de végül kihúztuk, mert sokkal erősebbnek tartottuk, ha csak a végeredményt mutatjuk meg. A színésznőnek (Sonja Riesen) így is erőtpróbáló volt jelenetet eljátszani, hiszen egy snittben rögzítettük és ő végigsírja az egészet.

Itt Közép-Európában van egy általános képünk Svájcról, amit egy gazdag országnak képzelünk el, ahol a szegénység problémaköre nincs előtérben. Miért volt fontos most mégis ennek az ellentettjét ábrázolni?

PL: Annyi filmet láttunk már, ami egy rózsaszín, lila ködben ábrázolja Svájcot... A Goalie-hoz hasonló emberek nem szerepelnek az irodalomban, róluk senki sem ír, mert nem sikeresek. A '80-as években, amikor a történet játszódik, a szülővárosomban egész generációk szenvedtek heroinfüggőségben. Az iskolatársaim közül sokakat láttam meghalni, vagy börtönbe vonulni a drogok miatt. Ha Svájcról van szó, ezeket a dolgokat nemigen látjuk a mozikban. A szereplőim többsége tökéletes családból származik, ahonnan ki akar törni.

Valódi, vagy kitalált figurákat írt meg?

PL: Mindannyiuk kitalált karakter, akiket az ismerőseim közül valódi személyek inspiráltak. Goalie karakterét egy barátomról mintáztam.

SB: Az egyik nap kijött a forgatásra és Pedro odasúgta, hogy „Ő Goalie...” Külsőre nem hasonlított a mi Goalie-nkhoz, de a személyisége tényleg ugyanolyan volt. Szerencsések vagyunk, hogy Marcus-sal (Marcus Signer) dolgozhattunk, mert bár öt-hat színész is szóba került a szerepre, Marcus kortalansága az, amire szükségünk volt.



Goalie egy évet tölt börtönben, aminek az egész történetre hatása van. Mégsem látjuk őt az alatt az egy év alatt. Miért?

SB: A könyv első verziói között volt olyan, ami úgy kezdődőtt, hogy Goalie éppen szabadul a börtönből. De többszáz Hollywood-i filmben történik pont ugyanígy...

PL: A Regie és Goalie közötti szexjelenetet sem akartuk megmutatni. Ha egy pár bemegy a hálószobába, nagyjából bárki el tudja képzelni mi fog történni.

Filmre forgattak, vagy digitális kamerával?

SB: Digitális kamerával. Szerettem volna filmre forgatni, de 7.000 frankkal többe került volna.

Mennyi pénzből készült el a film?

SB: 2,5 millió frankból, ebből összesen huszonhét forgatási napra futotta. A spanyolországi jeleneteket Olaszországban forgattuk, mert egy olyan helyet kellett találnunk, amit autóval könnyen meg tudunk közelíteni. Bár rövid idő állt rendelkezésünkre, a stábbal nagyon koncentráltan tudtunk együtt dolgozni.

Mi a fő üzenete ennek a történetnek?

PL: Az, hogy nem kell mindig elégtételt venni. „Megütöttél? Rendben, elfogadom.” Azt mondja a nyomozó: „Ön tudja a neveket, akik miatt ült, miért nem adja ki őket?” „Mert nem vagyok patkány” - így Goalie.

SB: Ez a film a szeretetről és az odaadásról szól. A főhős a végén akármennyire is visszacsúszik a drogozásba, tudjuk, hogy úgyis túléli. Megismer egy másik lányt, és újra szerelmes lesz.


Elsőre azt is gondolhatnánk a főszereplőről, hogy egy lúzer. Mégsem az. Mi a titka?

SB: Sok múlik a színész egyéniségén is. Jóképű, szexi, még akkor is, ha egy junky. Hatalmas szíve van, és mindemellett egy költő.

PL: Hadd meséljek el egy rövid történetet. Marcus néha a forgatás után késő estig nem jött vissza a hotelbe, pedig másnap is korán kellett kelnie. Azt hittük eltévedt a városban. Aztán késő éjszaka mégis előkerült, és amikor mondtuk neki, hogy aggódtunk, elmesélte, hogy bement néhány kocsmába, hogy megízlelje a várost. „Beszélgettem pár emberrel, és amikor megkérdezték, ki vagyok, mondtam, hogy technikai munkatársként dolgozom abban a filmben, amit éppen a városban forgatnak.” Ha azt mondta volna, hogy ő a film főszereplője, nem mertek volna szóba állni vele. Megkérdezték, jóban van-e a színészekkel, mire azt mondta: „Hát, van köztük pár arrogáns alak...” Ilyen Marcus.

Fognak még együtt dolgozni?

SB: Remélem, igen. Elismerem Pedró munkáját, és mostmár barátok is vagyunk. De az sem jó, ha rövid időn belül újra belekezdünk valamibe, nehogy ismételjük magunkat.

PL: Egy éven belül befejezem a következő regényemet, és ha szóba kerül a megfilmesítés, Sabine-t fogom először felhívni. A történet két öreg festőművészről szól, akik örökké versengenek egymással. Mindkettő megrögzött nőcsábász, és mindig ugyanazokkal a modellekkel dolgoznak. Részemről ez lenne a következő munka Sabine-nal.

Ön tudott erről?

SB: Nem, most hallom először...