Visszatér a kétezres évek egyik legmeghatározóbb együttese, a hiperkarma. Bérczesi Robival a jövőbeni tervekről és az átdrogozott 12 évről beszélgettünk.

Néhány évre eltűntél a zenei életből. Mennyire könnyű a visszatérés, hogy fogadtak a zenésztársak?

Májusban adtam két akusztikus koncertet, aztán nyáron elmentünk Londonba a menyasszonyommal nyaralni. Nagyon jót tett, hogy távol kerültem attól a helytől, ahol annyira sok betépett pillanatot éltem meg. Miután kiengedtek a kórházból, azonnal elkezdtem számokat felvenni. Először csak feldolgozásokat akusztikus verzióban, később új hiperkarma számokat is. Amikor a másodikat is rögzítettem, eldöntöttem, hogy ebből egy albumot is szeretnék kiadni. A számokat én találtam ki zeneileg és szövegileg, de a lemezkészítés egy bizonyos pontján bevontam a többieket is a munkába. Az első próbán nagyon meghatódtam, annyira a kezében volt mindenkinek az első két lemez anyaga.

Kik alkotják jelenleg a zenekart?

Amikor elkezdtük felvenni a Konyharegény című harmadik albumot, Sztivit kértem fel, hogy gitározzon, a dobot és a basszust pedig az ország legjobb ritmusszekciója, Frenk és Laca játszották fel. Bacsa Gyula a billentyűs témák mestere, Zaják Péter perkás pedig a kísérődobokkal dolgozott sokat. Egyébként Frenk, mint multiinstrumentalista művész – aki a dobolás mellett énekel is a zenekarban –, társproducerként is részt vett a lemezkészítésben, illetve a keverésben. Mi hatan játszottunk 2001 és 2007 között, mondhatjuk úgy is, hogy ez az „ősfelállás”.



Van valamilyen komoly zenei képzettséged, hogy ennyire könnyen megy a demofelvételek rögzítése egyedül is?

Bár kottát olvasni nem tudok, hét éven keresztül trombitáltam a komlói úttörő zenekarban, de sajnos az a tudás kiszállt belőlem, mert nem ápoltam – ma már egy hangot sem tudnék lefújni a trombitán. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy egyszemélyes önképző szakkör volt, ahol egy saját kottaírási módszert és zenei matematikát alakítottam ki a fejemben.

A dalaidnak általában nincs konkrét témája, sok gondolatot tömörítesz bennük. Hogy néz ki a dalszerzési folyamat? Leülsz, elkezded írni, ami épp kikívánkozik, aztán kitalálod hozzá a dallamot?

Nem, először általában a dallamot találom ki. Gitározom, dudorászok magamban, halandzsázok egészen addig, míg ki nem jön belőle egy olyan mondat, ami átmegy a saját szűrőmön is. Sokáig kísérletezem a rímekkel, így alakul ki szépen, lassan a szöveg, de alapvetően a megérzésekre figyelek közben. Ha pedig egy szövegrész minden szempontból frappáns, de valakit megbántanék vele, akkor azt minden esetben kihúzom. Amikor egyszerűen csak leülök írni, abból általában nem dalszövegek születnek, hanem napló vagy regényszerű írások. Amikor párbeszédeket írok, és például már egy harmadik szereplő is bejön a képbe, azt már nem igazán lehet dalszövegben megjeleníteni. Persze, megpróbálom más hangon énekelni, valahogy megkülönböztetni őket és átadni a közönségnek a mondanivalómat, de alapvetően ezek a szövegek nem koncert-, inkább színházi színpadra valók. Kicsit az Amondó lemezünkkel is ez a helyzet, mert az is tele van párbeszédekkel.

Tavasszal a Baltazár Színházzal közösen léptél fel a Müpában egy jótékonysági koncerten. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a hiperkarma és a saját dalaid foglalkoztatnak, hanem szívesen részt veszel az ilyen kezdeményezésekben is?

A Baltazár Színházzal kapcsolatos munkát személyes ügynek tekintem. Nagyon szeretem a társulatot, tehetségesnek tartom az egész társaságot és azt hiszem, a barátaimnak is tudhatom őket. A mentoruk és egyben szerzőjük, Müller Péter Sziámi felkért, hogy vegyek részt ebben a projektben, ami arról szólt, hogy a Baltazár Színház minden egyes tagja kitalált egy szöveget, ezekhez írt egy-egy zenész dallamot. Marcival, a színház egyik tagjával kerültünk párba, így a Marci Hevesen című dalhoz írtam zenét és ezt énekeltük el. Már nagyon sok művet dolgoztak fel vagy írtak át színdarabbá, nekem pedig a nagy terveim között az is szerepel, hogy majd írjak nekik egy színdarabot. Ha ez egyszer valóra válik, az biztos, hogy nekik fogom írni, mert azt szeretném, ha ők játszanák el.

Szóval a dalszövegíráson túl más műfajokban is kipróbálnád magad?

Már kisgyerekként is író akartam lenni, nem pedig zenész. De 15 évesen elkapott a rock’n’roll, és egészen harmincöt éves koromig fel-alá rohangáltam, mint a mérgezett egér - bár mindenki ezt csinálja ennyi idősen. 15 éves koromig egész nyarakat töltöttem azzal, hogy különböző pályázatokra küldtem be novellákat, rajzokat, képregényeket. Volt, ahol nyertem és megjelentették a művem, de mindig az volt a célom, hogy megírjak egy teljes regényt. Most, hogy egy kicsit lecsillapodott a nagy "ifjonti hév", újra eszembe jutottak ezek a dolgok. Sokat írok, de még nem tudom, mi lesz ezekből a próbálkozásokból. Egyelőre novellákat és regényszerű dolgokat csinálok, de a nagy vágyam az, hogy egy igazán jó magyar film forgatókönyvét megírhassam, amire mindenki büszke lehet.

A hiperkarmával is vannak terveid a jövőben?

Ebben az évben nem adunk több koncertet az együttessel, de azt tervezzük, hogy jövőre elindulunk egy koncertturnéra a 15 éves jubileumunk alkalmából, ami egyben a Konyharegény lemezbemutató turnéja lesz. Nem fogjuk túlzásba vinni, mert egyrészt nincs olyan sok klub az országban, ahova el tudunk menni, másrészt sajnos a hiperkarmával kapcsolatban sokszor eszembe jutnak a drogok, és nem akarok visszaesni. Egy botlás is elég lehet és azt veszem észre, hogy eltelt fél év, és megint nyakig benne vagyok. Szóval óvatosan kezelem ezt a kérdést, de megbeszéltük a többiekkel, hogy mindenképp megünnepeljük a 15 éves fennállásunkat.

Ennek a félelemnek ahhoz van köze, hogy egy turnén sokkal könnyebb belesodródni a durva bulikba, vagy a hiperkarma számokat kötöd ezekhez az élményekhez?

Engem a sok koncert tud belesodorni a rosszba, mert amikor elfáradok, tudom, hogy mi tud felpörgetni, aztán úgy maradok egy hétig, és akkor mindennek vége. Nem eshetek vissza többet, ez számomra is nyilvánvaló. Tizenkét év mindennapos drogozás után tíz hónapja vagyok tiszta, de még mindig nem egyszerű, sokszor feszült vagyok. Kezdenek elmúlni azok a paranoiás érzések, amikről bedrogozva azt hittem, van alapjuk, most már látom, hogy sok mindent csak beképzeltem magamnak. A szervezetemet méregtelenítették, viszont a „hangok” nem hallgattak el, nem mosták ki őket az agyamból. Bár ezt nem is feltétlenül bánom: nagyon magányos lennék nélkülük és a dalírásnál is segítenek. De harmincnyolc éves vagyok, kidrogoztam magam három életre is, ideje más dolgokkal foglalkozni.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a hosszan fennálló bódult korszak alatt született a legtöbb dalod a hiperkarmával. Mit gondolsz, nehezebb lesz most, tisztán dalokat írni?

Azok a dalok, amiket az utóbbi hónapokban írok, jóval egyszerűbb szerkezetűek, a szövegek is sokkal letisztultabbak, most már nem bonyolítom a dolgokat. Még van egy lemeznyi anyag abból a bonyolultabb időszakból is, azt is szeretném később megjelentetni, valószínűleg dalonként. De most már mindenképp egyszerűbb és vidámabb zenét szeretnék csinálni.

Sok zenésszel ellentétben te nyíltan beszélsz az elmúlt évek nehézségeiről. Ez is a feldolgozást segíti?

Az én esetemben ez egy kikerülhetetlen téma, mivel 12 éven keresztül mindennap ezt csináltam. Remélem, hogy ha ezt most kibeszélem, eljön majd az az idő, amikor már nem ez lesz a téma a sajtóban, és csak a zenéről tudok majd beszélgetni mindenkivel. Ezen kívül szeretnék ott lenni segítségként az olyan kábítószerfüggőknek, akik már szeretnék abbahagyni, de maguknak is hazudnak és képtelenek kilépni. Mert tapasztalatból tudom, hogy egy függő nem tud tanácsot elfogadni egy olyan embertől, aki soha nem próbálta a drogokat, mert nem tudja, milyen érzés benne lenni.

Ha már a feldolgozásokat említetted az előbb: sokakat meglepett egy kicsit, hogy Fluor Tomi feldolgozta a Lidocain című számodat. Ott voltál az élőzenekaros koncertjén tavasszal, milyen érzések kavarogtak benned, miközben hallgattad?

Nagyon jól esett, hogy pont a hiperkarmától választott egy számot, nem is tudom szavakba önteni, mennyire örültem. Tomi fellép vendégzenészként a halloweeni koncertünkön is, Müller Péter Sziámi, Halott Pénz Dávid és Szekeres András mellett. Annak idején, amikor elkezdtem zenélni, nem tudtam, hogy mi a neve az általam művelt éneklési stílusnak. De az alapján, amiket mostanában hallok, rájöttem, hogy az én „hadarásomat” is nyugodtan nevezhetem rappelésnek, hiszen ez gyakorlatilag szájjal dobolás. Nagyon megtetszett a hip-hop zenében ez a „barkács-feeling”, ezt tartom az új évezred blues zenéjének – csak ez nem a gyapotföldekről indult, hanem a gettókból.



A hiperkarma zenéjét nem igazán lehet bármihez is hasonlítani. Téged kik inspiráltak?

Zeneileg leginkább külföldi példákat tudok felhozni: a Beatles, azon belül is John Lennon művei vagy a Red Hot Chili Peppers. Gimnazistaként nagyon sokat hallgattam Depeche Mode-ot, mert tetszenek a zenei megoldásaik, illetve a Simon és Garfunkel duót: azt hiszem, az ő harmóniaviláguk alapvetően meghatározza azt a dallamvilágot, amit a szövegeimhez pakolok.

És a szövegeket tekintve ki gyakorolt rád nagy hatást?

Szövegileg egyértelműen a Lovasi-iskola növendéke vagyok, nagy Kispálos voltam, az ő hatására kezdtem el írni, a másik személy pedig, akit kiemelnék, Bródy János - a Hungarian Blues című lemezét nagyon sokat hallgattam. Azt hiszem, a kizárólag Lovasi Andrásra jellemző éneklési stílust, szövegvilágot és a soráthajlásos verselést én teljes mértékben átvettem, a BlaBla zenekar számaiban ez hallatszik is. A hiperkarmánál már nem erőltettem ezt a magas hangon való éneklést, inkább megpróbáltam rátalálni a saját hangomra. Tudatosan igyekeztem elkerülni a soráthajlásokat is, mert ezek egyértelműen Lovasi védjegyének számítanak.

A Szimfonik Live-on együtt léptetek fel. Ez a te ötleted volt, vagy így hozta a sors?

Idén párokban léptek fel a zenészek és először arra kértek fel, hogy Kállay-Saunders Andrással énekeljünk együtt. Csak az volt a gond, hogy én már több mint tíz éve nem nézek tv-t, sajnos nem igazán ismerem azt a zenei vonalat, amit ő képvisel. Akkor jutott eszembe, hogy egy közös fellépés Lovival közelebb állna hozzám zeneileg – persze csak ha ő is elvállalja. Egymás dalait énekeltük el, ő az Üres-t választotta, én pedig már az elején tudtam, hogy a Húsrágó hídverőt szeretném elénekelni, a közös dalunk pedig a 70-es évekbeli Kex együttes Piros madár című dala lett, amit egyrészt én feldolgoztam már egyénileg, másrészt az asszociációs szövegírásban a Kispál és a borz előképének tekinthető. Nagyon élveztem a próbákat és a koncertet, nagy élmény volt a gyerekkori példaképemmel fellépni.

Sokszor zenésítettél meg verseket, dolgoztál fel népdalokat, például a Barikák nevű formációval, és elég sikeresnek tűntetek. Készülsz még hasonló projektekre?

A Barikákkal nagyon élveztem, hogy más volt a helyzet, mint a hiperkarmával. Velük egy műhelymunka folyt, a lányok (Haragonics Sára, Bencze Alma, Mayer Bernadette) hozták a versötleteket illetve a népdalokat, elénekelték nekem, én pedig megpróbáltam ezeket ötvözni ismert külföldi dalok dallamaival. Elkészült egy nagylemeznyi anyag, a népdalok, versek szövegeit visszafordítottuk angolra és elküldtük a nagy együtteseknek, például a Rolling Stones-nak, hogy ez lenne az a hungarian folk, amit a Paint It Blackkel párosítanánk össze. De nem engedélyezték, és sajnos a többi nagy név sem, mint például az Oasis vagy John Lennon jogutódai, így a lemezt sosem adhattuk ki, pedig a demofelvételek elkészültek. A jövőben, ha lesz egy kis időm, szívesen folytatnám ezt, ahogy a lányok is, és szívesen kibővíteném a csapatot néhány zenésszel, hogy színesítsük a hangzást és egy akusztikus klubzenekarként működhessünk.

Október 31-én a Petőfi Csarnokban adtok koncertet a hiperkarmával. Mire számíthat a közönség, milyen dalokkal készültök?

Ez lesz a nyolcadik halloweeni, beöltözős bulink, de természetesen nem csak a jelmezben érkezőket engedjük majd be. Mi viszont mindannyian felveszünk egy-egy karaktert, de legyen meglepetés, ki kicsoda lesz. Az új albumunkról három, a hangszerelés miatt koncerten nehezen visszaadható számot leszámítva mindent eljátszunk, mert ezek a dalok az elmúlt 12 évet foglalják össze. Persze az előző két album dalait is eljátsszuk, szóval több mint kétórás koncertre számíthat a közönség.


A hiperkarma 2011 óta nem lépett színpadra, nem érzed úgy, hogy a közönség részéről túl nagy az elvárás felétek most, mert hosszú ideig vártak rátok?

Nem tudom, egyelőre élvezem a próbákat, amik nagyon jó hangulatban zajlanak. A cigiszünetekben nagyon sok régi történet jut eszünkbe, sokat beszélgetünk. Azt tapasztalom minden egyes alkalommal, hogy sokkal érdekesebb józanul játszani. Nyilván izgulok a koncert miatt, de nagyon várom. Egyben lesz Halloween, lemezbemutató és visszatérő koncert, de nekünk belül sok tekintetben nosztalgia.

Sokan úgy gondolják, hogy a hiperkarma első két albuma a 2000-es évek meghatározó lemezei. Szerinted a harmadik album mennyire illik majd a sorba? Tetszeni fog ugyannak a – most már huszonéves – generációnak, aki régen szerette a hiperkarmát?

Annyira beleillik a sorba, hogy akár 2005-ben is kiadhattuk volna, ha nincs ez az ámokfutásom. Szerencsére a betépett állapotot is írásra használtam, így sok dal született abban az időben is, csak nem vettük fel őket jó minőségben. Bár így utólag elolvasva sok butaságot is írtam. Dalírás közben nem vezérelnek konkrét gondolatok, hogy kinek szánom a dalt, ennyire nem akarom magam cenzúrázni, mert szükségem van arra, hogy mindent kiadhassak magamból, legalább mások okulására. Az új albumról azt gondolom, hogy ez nem olyan zene, amit egy buliba készülődés közben betesznek majd a srácok, inkább az a fajta, amit akkor hallgat az ember, amikor padlón van és nincs energiája. Valószínűleg magamat akartam gyógyítani ezekkel a számokkal, de ha ebből mások is tudnak erőt meríteni, nem csak én, akkor az a legnagyobb öröm.