Ő a legnagyobb fiú. Fájdalomherceg. Fájdalom és herceg. Fehér kesztyűs, elegáns. Szerencsés adottságok, szerencsétlen élet. Az Öreg árnyékában, az Öreg mosolyában.

Az öreg nyakkendőtűjében. Mindig közel az Öreg. Nem látja tőle önmagát, nem látja a Tölgytől az erdőt. Tagadhatatlan Karinthy.

Karinthy Gábor 1914 decemberében született, feje felett bombák, talpa alatt pokol. Az embertelenségben ember. Emberke. Azon a gondolaton indult el, amin végül nem tudott megérkezni. Sehova. Durva ködökből szőtt útjelző-póznák vették körül. Félrevezetőek. Mondják, a tehetség alázat. Volt belőle bőven. Mondják, a tehetség gyógyszer. Ő gyógyíthatatlan volt. Szegény, szárnyában megbotló albatrosz.

Van saját hang, néhány idegen ízzel. Egy kis Juhász Gyula, egy kis Somlyó-Kosztolányi, s a századforduló furcsa festékei, az elégő impresszionizmusból lopott kormos-hamvas színek, hadd maszatolódjon a fiatal pasztell. Az őrület a sajátja. „Kiálts magadban szót, ijedj meg, őrült!” Nincs másnak a családban. Frigyes a zseni, Ferenc a középszer, Gábor az őrült. Mindenkinek kijut a jóból.

Verseiben klasszikus témák vonulnak, vonaglanak: szerelem, szorongás, félelem, halál. Néha fülledt parfümmel befújt költészetet művel, néha rögtönzött durva haláljátékot. A költészet a barátja, s távoli, fogadott apja Füst Milán. Karinthy Gábor nem sokra vinné a kortárs sakkmezőn, nem ismerné a lépést. Szerény és szelíd, visszafogott figura volt, a törtető, beképzelt, nyomuló parasztok elállnák az útját. Kiütnék hamar.

Édesanyját elvitte a spanyol. Nevelőanyját a német. A nyilas időkben zaklatták, a magyar történelem sáros cipővel ácsorgott az előszobájában. Hol érdekelte egy Karinthy. Akkoriban a fajtisztaság ért, nem a név. Nem az érdem.

„Akárhogy is visít, ragadd a Semmit torkon,
szaggasd kövér husát, vad vére folyjon forrón,
míg gyomrából kifordul a titkolt Valami.”

Én, fájdalomherceg, szól Karinthy Gábor utolsó, jóval a halála után, 1990-ben kiadott, válogatott verseit tartalmazó kötetének címe. Ebben, a versek elé írt előszóban, önazonosításban gyönyörűen ír az édesapjáról. Milyen nagy élvezettel evett, falatozott, az ínyenceknek kijáró érzékletességgel vásárolt sajtot, déligyümölcsöt. Kiderül ebből a bevezetőből, hogy Karinthy Frigyes élete utolsó öt évében alig tartott otthon a saját könyveiből, az Így írtok ti és a Tanár úr, kérem kéznél volt, utóbbi német fordításban. Szimpatikus ez az írói viselkedés. Követendő példa minden írónak a hiúság, az önimádat ellen.

Gáborra is felkerül az ötvenes halál-cédula, pedig eleget lógott másokon: apján, Móra Ferencen, Krúdy Gyulán, Kosztolányin. A ’74-es év viszi el, ötvenkilenc évesen, november 13-án. „Jön, jön felém a szörnyeteg, tagjai lomhán lengenek.”

Nevét ma többen ismerik, mint a verseit. Karinthy Márton Ördöggörcse – köztudott, a kifejezés Gáborhoz köthető – a Karinthy-család életébe nyújt bepillantást, s a könyv ominózus szereplője Karinthy Gábor.

Itt vannak a versek, s nem ártana kezdeni velük valamit. Nem ártana, gyógyítana, ha olvasnák. Garantáltan jót tesznek velünk és nekünk.