Ez itt a szája, ezzel ugat. Mondhatjuk úgy is, a pofája. Itt a lába, pacsira nyújtja. Nézd a sűrű farkát. Csóválja, mert boldog. Boldognak lenni kutya.

Az apja tolja ki az átlagosnál kicsit szélesebb babakocsiban minden nap a teljesen mindegy, melyik parkba, ligetbe, zöldövezetbe a gyereket. A lényeg az, hogy legyen ott kutya. Apa izmos és fiatal, többet remélt az élettől, de ezt persze így sohasem mondaná. Budáról jönnek át, érthetetlen. Pestet jobban szereti a kislány, vagy inkább Pest őt. Itt nem nézik annyira. A kutya az egy olyan állat, ami mozog, csóvál, néha ugat is, esetleg csak nyüszög. Nincs ebben semmi pozitív előjel, az ugatás nem jótett, az emberi kedélyeskedés sem valami humán rosszaság ezekkel a kutyás dolgokkal szemben, csak éppen ami a legfontosabb most így, hogy betegség, állapot, orvostudomány és gondteher: a kutya nem kérdez. A kislány számára is fontos ez. Érzi. A szójatejbe áztatott káposztás pogácsa jó, reggel szemet kinyitni világosban szintén. Beszélni, válaszolni mindenféle kérdésekre szúrós és kásás. Nem kell. Apa sem szereti, ezért a kislány sem szereti. Apa a világ. Ez a tacskó már elszaladt, viszi magával a bundáját, a mancsát, a hosszú gerincét, magyarázza Apa.

Jön egy kakukázusi, nagyobb, mint a babakocsi. A kislány nyaka megrándul, a karjával lendít, nem tudja, mit csinál. Mozognak az ujjai, a kutya megnyalja mindet, ahol éri. Egyszerre örül és fél, sikongat és rezgeti a pilláit. Olyan hangokat hallat, mintha saját magát sem hallaná. Apa közben leguggol, rutinos kutyás. Magyarázza megint a kutya részeit egyenként. A kaukázusi bundájára több időt fordít, mindenféle jelzőkkel illeti. Muszáj belemarkolni, mondja. A kislány ezt nem érti, de amikor Apa beletúr a kutya nyakába, ő is elkezd hadonászni. A kutya szerencsére hagyja. A kislány jobb szeme csipás, sorvadt teste ki akar fordulni a babakocsiból, a szíjak tartják vissza. Nem gyári szíjak, Apa csinálta őket bőrből. Jól bírják az esőt meg a fagyot. Anya is megmondta. A gazdi köszön, fiatal hang, nő. Egyelőre nem kérdez semmit, csak néz megilletődve, büszkén. A kutyán hatódik meg, nem a gyereken. Mind ilyenek.  Apa nem néz sehova. nem szokott. Nézdegélni ott van a gyerek.

Mozog apa szája, de alig hallani. Érteni nem kell. Anya otthon vár. Pépeset főz, két és fél éve nem lehet mást. Ők is ugyanazt eszik. A kislány fárad, a jobb szeme alig nyílik egyébként is. Fél szem a világ, a kutya, a zöld. Aztán bezáródik a bal is, és már egy sem. Nincs Liget, nincs Apa. Gyere, megyünk haza, mondja az alvó kislánynak. Hátranéz. A távolodó nőnek keskeny, ringó feneke van. Úgy gügyög menés közben a hatalmas kutyához, mintha az pici lenne és törékeny. A nő nem lehet több 25 évesnél. Apa nem gondol, nem érez. A kislány alszik. Csukva a szem, ilyenkor semmi nincs.