Analóg technikával megörökített utak és vegyszerek az előszobában. A Tranzit Art Caféban rendezett kiállítása kapcsán beszélgettünk Dobos Dorka fotóművésszel.

Fényképész és közgazdász vagy egy személyben. Pécsen születtél és jártál gimnáziumba, innen egyenes út vezetett a Budapesti Műszaki Egyetemre vagy már akkor is a fényképezés foglalkoztatott?

Abszolút nem volt tudatos döntés az egyetem. A gimnázium után fogalmam sem volt róla, hogy mit szeretnék tanulni, de arra hamar rájöttem, hogy nem (csak) közgazdaságtant. Ettől függetlenül azért befejeztem az egyetemet, de közben inkább a fényképezés (és sok minden más) foglalkoztatott. Első nagy szerelmem hatásának köszönhetően filmes kamerával kezdtem, azóta sem volt digitális kamera a kezemben. Jelentkeztem a Szellemkép Szabadiskolába és innentől kezdve párhuzamosan végeztem a tanulmányaimat mindkét irányban.

A Szellemkép Szabadiskolában folytatott képzésed alatt Dániában is tanultál. Mi volt rád ott a legnagyobb hatással?

A Szellemképben is analóg fotográfia szakra jártam, de Dániában olyan filmes technikákról tanultunk, amikről itthon korábban nem is hallottam. Az iskolának csodaszép, hatalmas sötétszobája volt, az ott tanult eljárásokat mind kipróbálhattuk. Készítettünk magunknak fényérzékeny fotópapírt, hívtunk elő képeket napsugárral, kipróbálhattuk a műszaki kamerákat, építettünk camera obscura-kat és még rengeteg izgalmas dolgot csináltunk. Az ottani ösztöndíjas félévem után visszatérve nem volt könnyű dolgom, addigra az osztályomban sok minden megváltozott. Legtöbben digitális irányba mentek tovább, az a rész, ami engem igazán foglalkoztatott, szinte teljesen elhalt. Van otthon egy saját kis laborom az előszobában, itt szoktam képeket nagyítani, csodás időtöltés. Imádom a vegyszereket. Sajnos a filmes technikák rendkívül időigényesek és költségesek viszont a végeredmény annyira szép, hogy összességében megéri a fáradozást.

Egy különleges, mondhatni ősi fényképezőgépet használsz. Mesélnél egy kicsit róla és a 6x6-os képkocka sajátosságairól, melyet manapság már olyan kevesen alkalmaznak?

A kamera, amit használok egy Graflex Norita 6x6-os, annyira nem régi, valamikor a hetvenes években születhetett, nagyon ritka példány. A 6x6 a filmkocka felületét jelenti, 6cm x6 cm. A film felülete kb. négyszerese a hagyományos kisfilm felületéhez képest, ennek köszönhetően a felbontása is hatalmas és a képek is óriásira nagyíthatók. A nagyobb képeken viszont a hibák is sokkal nagyobbak, ezért az ekkora méret már nagy fegyelmet igényel. Ha a kép nem teljesen éles azt kis méretnél talán észre sem veszed, az életlenség egy négyzetméternyi felületen viszont már égbekiáltó lehet.  A négyzet alakú formátum a megszokottól egészen eltérő látásmódot igényel. Emil Shildt, dániai mesterem használt ugyanilyen kamerát, ő is nagyon szerette.

Sajnos nem, én megpróbáltam megvenni tőle, de ő a világ semmi pénzéért nem adta volna el. Most már értem, hogy miért. Viszont akkor kipróbáltam és annyira beleszerettem, hogy biztos voltam benne, hogy nekem is kell egy ilyen, de nem tudtam szerezni sehol. Idővel egy barátom talált rá, ráadásul itt, Magyarországon. Végül tőle kaptam ajándékba.

Az összes képed előhívását és utómunkáját is saját kezűleg végzed?

Nem, otthon csak a fekete-fehéreket hívom elő, a színeseket – pláne, ha színes diáról van szó –, bescannelve küldöm el egy arra alkalmas helyre, ahol megfelelőek a körülmények a kinyomtatásukhoz. Ami az utómunkát illeti, laborban nagyon sok mindent meg lehet csinálni. Gyakorlatilag úgy működik, mint egy „kézi” képszerkesztő program, csak sokkal élvezetesebb. Mások inkább bonyolultabbnak és körülményesebbnek mondanák, szerintem csodákra képes a labormunka. Volt már olyan expozíció amit nagyon elrontottam, a digitális korrekció nem segített viszont kézileg sikerült helyrehozni.

Igen, leggyakrabban tájakat fényképezek. Nem tudatosan kerülöm az embereket, de a természet annyira gyönyörű, hogy végül valahogy mindig ott lyukadok ki. Ha van is valaki a képen, általában csak egy kis részlet látszik belőle. Sokszor előfordul, hogy látok valami nagyon szép helyet és szeretném, ha el tudnám mondani, meg tudnám mutatni másoknak is milyen szép volt. Erre a dia a legalkalmasabb, azt hiszem, semmi sem adja vissza olyan hűen a színeket és a hangulatot, mint ez az eljárás. A képeken minden pont olyan, amilyennek ott és akkor láttam. Ez az, ami igazán inspirál és az, hogy soha ne merüljön feledésbe a filmes technika, mindig legyen aki csinálja.

A képek alapján úgy tűnik, sokat utazol. Merre készültek a kávézóban bemutatott fotók?

Ez tényleg így van, igyekszem minél többet látni a világból. A most látható képek Norvégiában, Svédországban, a Kanári-szigeteken, Portugáliában és a Balatonon készültek. Sokat utazom, de kevés képet csinálok. Nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy az, ami végül létrejön, olyan legyen, amilyennek elképzeltem.

Van valamilyen koncepció, ami mentén alkotsz, vagy inkább pillanatokat ragadsz meg?

A természet mindenhol gyönyörű, és ami gyönyörű azt mindig szeretném lefényképezni. Ha ez koncepciónak számít, akkor ez az, de egyébként abszolút a pillanat műve minden kép. A dupla exponálásnál mondjuk észnél kell lenni, itt már nem csak érzések vannak. A kiállításon látható dupla expozíciók úgy készülnek, hogy a két expozíció között megfordítom a kamerát. Ilyenkor előre látom a végeredményt, amit a képeken szeretnék viszont látni, de hogy tényleg olyan is legyen, az nagy fegyelmet igényel.

Van-e olyan ötleted, amin jelenleg dolgozol, vagy nagy álmod, hogy a jövőben megvalósítsd?

Maradok a filmnél, amíg élek. Digitális irányban nincsenek terveim, viszont szeretnék egy nagyobb labort. Gondolkozom rajta, hogy egy kicsit átalakítom a lakásomat és akkor nem az előszobában lenne a labor, hanem az egyik teljes szobát szentelném neki. Így több lehetőségem adódna újabb technikák, vegyszerek, eljárások kipróbálására és csinálhatnék otthon is színes nagyításokat, óriás képeket. Utazni szeretnék még, most éppen Alaszkába, vagy valamilyen más, gyönyörű, hideg helyre. Ezen kívül szeretném az egy négyzetméteres képek sorozatát bővíteni. A filmhez mindenképpen hű maradok. Bár egy képre pillantva nem mindenki tudja, hogy az milyen bonyolult technikával készült, mennyi munka van mögötte, de ha valami megérinti benne, vagy csak jólesik ránéznie, akkor nekem már megérte.