Szeretet és undor, aljasság, kéjvágy és testvéri érzelmek, gyilkos indulatok és tiszta szerelem. A Karamazov testvéreket december 21-én mutatják be a Radnóti Színházban.
Dosztojevszkij regénye a világirodalom egyik legnagyobb hatású, örök érvényű darabja. Minden mozzanatában minden benne van: szeretet és undor, aljasság, kéjvágy és testvéri érzelmek, gyilkos indulatok és tiszta szerelem. Éteri vágy a jóságra, a világ megértésére, az élet értelmének megtalálására.
Három fiútestvér (vagy négy, ezt nem tudhatjuk biztosan) és egy zsarnoki apa. Zavaros pénzügyek, bonyolult féltékenységek, hiábavaló békítési kísérletek – végül gyilkosság, öngyilkosság, börtön, őrület. És a halhatatlan remény, hogy mindebből van kiút.
Dosztojevszkij regényéből számos színpadi adaptáció született, a Radnóti Színház-beli változat a megrendítő gyilkossági dráma révén elsősorban a legfontosabb regényalakok szinte emberfeletti küzdelmét állítja előtérbe, azt a küzdelmet, amellyel a választ keresik a kínzó és fölemelő, örök emberi kérdésre: miért élünk?
A Karamazov testvérek a Csehov, Osztrovszkij, és Babel bemutatók után a Radnóti Színház orosz-sorozatának legújabb darabja, Valló Péter rendezésében.
„Minden irodalmi élmény nyaggat...”
beszélgetés Morcsányi Géza dramaturggal
A Holt lelkek után most újabb regényadaptációt készítesz, te írod színpadra a Karamazov testvéreket.
A Holt lelkek félig-meddig átdolgozás volt, sok olyan megoldást alkalmaztam, amit másoktól vettem át. Bennem nincs olyan drámaírói véna, hogy szuverén íróként nyúlnék egy regényhez. Nagy alázat és szeretet van bennem ezek iránt a művek iránt. Rajongásnak is mondanám. Az izgat, hogy azt az epikus erőt, amit az eredeti művek képviselnek, hogyan lehet színpadi erővé átalakítani. A Karamazov testvérek dialógusaiban igazi és könnyen követhető drámai feszültséget érzek. Persze mióta az életem összefonódott a színházzal, minden irodalmi élmény nyaggat engem, hogy vajon át lehetne-e adni az embereknek úgy, hogy az én két nagy vonzalmam, az irodalom és a színház találkozzon.
Hogyan álltál neki az adaptálásnak?
Az alapvető döntéseket Valló Péterrel közösen hoztuk meg. A legelején megállapodtunk, hogy arról szóljon ez az adaptáció, hogy mi értelme van az életnek, van-e értelme egyáltalán. Megegyeztünk, hogy részben technikai, részben színházi okból nem lesznek női szereplők a színdarabban. Megegyeztünk abban is, hogy a regény transzcendentális rétege minél inkább legyen jelen, tehát jelenjenek meg az emblematikus képzelt figurák, mint az inkvizítor vagy az ördög. Ez alapján igyekeztem találni valami drámai formát. Először volt eleje és vége, aztán alakult a kettő között a történet. Fontos volt, hogy legyen egy jól követhető történet, és közben a rejtettebb tétje a regénynek, hogy milyen esélyei vannak az embernek a boldogságra, a megváltásra, van-e isten vagy nincs, úgy tudjon kibomlani, hogy mindenki által érthető legyen.
A regényből nyilván sok mindent el kell hagyni a színpadi változatban. Volt olyan, ami után fájt a szíved?
Hát persze. A női jeleneteket átlapozni, mert adott konstellációban nem érdekelnek, nem könnyű dolog. De ez egy olyan telt irodalmi szöveg, ahol bármelyik férfi szereplő egy-egy mondatában minden benne van a női szereplőkről. Bármelyik mozzanat, ami adott esetben a regényben egy mondat, csordultig tele van érzelemmel, szellemi feszültséggel, érzékiséggel. Mert Dosztojevszkij ilyen nagy író.
Van kedvenced a Karamazov fiúk közül?
Nincs. Sőt, házi használatra megszerettem az apát. Bevallatlan vagy bevallhatatlan vonzalom ébredt bennem iránta. Részen azért, mert hihetetlen gyönyörűség azt figyelni, hogy milyen őrületes írói tudással, írástechnikai fogásokkal van megalkotva a figura. Másrészt pedig, amikor először olvastam a regényt, azt gondoltam, az apa egy undorító bohóc, aki a fiait kisemmizi, garázda, pofátlan, rossz humora van, és kínos helyzetbe hoz mindenkit. Nem is emlékeztem, hogy azt mondja: „55 éves vagyok és még 20 évig férfi akarok maradni”. Csak közben én 62 éves lettem. Mostanra öregebb lettem, mint ez az ember. Van tudásom arról, hogy hány évig szeretnék még magamra férfiként tekinteni. Másként nézek az egészre.
