Hó és jég, természeti csodák, mesés szigetország, kimondhatatlan nevű, Európát hamufelhőbe borító vulkán, bankcsőd. Izland a felszínen innen és túl.
Van egy ország, ahol a nyári napokon 20 órán keresztül van világos, télen pedig ugyanennyi ideig sötét. Európa (Nagy-Britannia után) második legnagyobb szigetén összesen háromszázezren laknak. Ebből százezren a kontinens legészakibb fővárosában, Reykjavíkban, ami méreteit és hangulatát tekintve is távol áll a metropoliszoktól - ezzel szemben a gazdag ékszerdobozra emlékeztető kisvárosok kategóriájában előkelő helyet foglal el. Kevesen lakják, mégsem unalmas a történelemi múltja: voltak itt vikingek, természeti csapások, dán uralom, az ezredforduló után pedig bankcsődöt követő súlyos gazdasági válság, és a kimondhatatlan nevű (leírva persze egy fokkal könnyebb: Eyjafjallajökull) vulkán kitörése, ami több mint egy hétig megbénította Európa légi közlekedését.
A hírekből, internetről és ismerősöktől szerzett szárazanyag azonnal a kukában landol (vagy legalábbis felülíródik), ahogy a repülő egy felhőből kikerülve földet ér az izlandi reptéren. Mert mégis milyen ország az, ahol a repteret a fővárostól elválasztó 50 kilométeres buszút során végig az az érzése az embernek, hogy egy végtelen vulkáni területen hajt keresztül? Semmi fa vagy bokor, kizárólag fekete tufa és mohával borított kövek az út mentén. Amikor pedig végre civilizáció közelébe kerülünk, újabb meglepetés: a kisebb településeken a tarka házak annyira messze épültek egymástól, hogy a szomszédok véletlenül se láthassanak be egymás ablakán – teljes elszigeteltség, privátszféra maximálisan tiszteletben tartva. Van itt valami furcsa és megmagyarázhatatlan.
Egyhetes tréningre utaztam Reykjavíkba, de kávészünetekben, esti pihenőidőben és szabad délutánokon volt időm felfedezni a sokszor szokatlan, néha barátságtalan, de leginkább lenyűgöző országot. Az amúgy is kicsi város keskeny utcáin azonnal feltűnnek az első meglepetések: a házak két vagy három emeletnél nem „nőttek” nagyobbra, csak a szűk belvároson kívül épült új irodák és hotelek lépik túl a határokat – na, és persze a kihalt utakon néha-néha elhaladó aránytalanul nagy méretű autók. A dombtetőre épült templomból (Hallgrímskirkja) tökéletes kilátás nyílik a még szürke időben is tarka színekkel feltűnést keltő házakra, a kikötőre és az öbölre. LEGO-város az óceánparton.
A templomba és a városi könyvtárba is belopta magát a kultúra különböző fotókiállítások formájában, de az utcai falak sem menekülhetnek a kreatív művészek elől. A város méreteihez és elszigeteltségéhez mérten nagyon gazdag a street art szcéna. A legtöbb szabad falfelületet ellepik a legkülönbözőbb stílusú festmények, a boltok kertjében és a kortárs múzeum oldalán különleges darabokkal találkozhatunk, de a hip-hop zenét játszó klub hátsó udvarát is graffiti borítja.
A kis bárokban gyakran futhat bele a gyanútlan kocsmázó olyan világsztárokba, mint az izlandiak üdvöskéje, Björk vagy Emilíana Torrini (utóbbi éppen az A38-on lépett fel novemberben). Ha személyesen nem is láthattuk őket, de körbevezettek minket abban a többemeletes ifjúsági házban (Hitt húsið), ahol a zenei világ feltörekvő bandája, az Of Monsters and Men karrierje indult, mikor 2010-ben megnyerte a nagyszabású izlandi zenei versenyt (Músíktilraunir). Nemcsak a zenészek és képzőművészek kedvelt helye Izland – a filmsztárok is előszeretettel látogatják. Az inspiráló helyszínen forgatták többek közt a Prometheust, a Batman: Kezdődiket, két James Bond-filmet és a Trónok harca-sorozat egyes részeit.
A sokszínű fővárost, az igalmas kulturális és művészeti életet magunk mögött hagyva távolodunk és elmélyülünk. A madártávlat és/vagy békaperspektíva talán segíthet megérteni, honnan szerzik inspirációjukat az izlandi alkotók, miért vonzza az ország a külföldieket, és milyen megfontolásból választják a hatalmas szigetet a filmesek forgatási helyszínüknek. Természet, Történetek és Találkozások: a három T rendszerének sokadszorra újraértelmezett változata.
Természet
A Reykjavíkba érkező turisták célja ugyanis általában, hogy minél hamarabb elhagyják a várost. Átmeneti állomásként használják, ahol két túra közt megpihenhetnek. Innen indulnak a kirándulások, többek közt a kötelezőnek számító Arany körút (Golden Circle), ami akár egy délután alatt is teljesíthető. Az első állomás az ország egyik legnépszerűbb természeti látványossága, a hatalmas Gulfloss vízesés, amelynek szurdokát vulkáni erők hozták létre.
Innen egy völgy felé vezet az út, ahol két híres gejzír is található: a ma is rendszeresen működő Strokkur, amely kb. 6-7 percenként 25-35 méter magasba lövelli fel a 100°C-os vizet, és a gejzírek névadója, a jelenleg nem aktív Geysir. Az utolsó megálló a Þingvellir Nemzeti Park, és az itt látható Alþingi parlament, amit 930-ban alapítottak, és ezzel a világ legrégebb óta működő parlamentjének számít.
A következő népszerű egynapos túra Izland déli részének felfedezése, ami a délelőtt tíztől délután négyig tartó világos órákat kihasználva kissé rohanva bejárható. Távirati stílusban valahogy így: a legtöbbet fotózott 60 méteres Skógafoss vízesés. Stop. Séta a Sólheimajökull gleccserig. Stop. Fekete homokos tengerpart, bazaltorgonás meredélyekkel, óceánba „ejtett” trollsziklákkal és életveszélyes hullámokkal. Stop. Látogatás az izlandi skanzenben (Skógar Néprajzi Múzeumban). Stop. Alkonyat után jeges-csodás élményként kalandos körút a Seljalandsfloss vízesés mögött. Stop.
A legkifizetődőbb megoldás (ha nem akarunk vagyonokat költeni, de mégis be szeretnénk járni az országot) az autóbérlés lehet – és persze ideális esetben ez is nyáron, amikor nem kell az idővel versenyt futni a világos órákért harcolva. Akinek nem okoz gondot, hogy egyhavi magyar minimálbért (vagy akár annak sokszorosát) utakra költse, annak kimeríthetetlen lehetőségei vannak: dzsippel fedezheti fel a természeti szépségeket, szöges talpat a cipőre szerelve gleccsertúrán vehet részt, vulkánok mélyére ereszkedhet le, jégbarlangban sétálgathat, az Európai és Észak-Amerikai tektonikus lemezek találkozásánál búvárkodhat, de akár kisrepülővel is körbeutazhatja a szigetet, vagy ha már eleget látott, Grönlandra is kiruccanhat. Ahogy a közel sem teljes lista és az itt látható timelapse videó is mutatja, a kalandozások esetében a határ tehát a csillagos (vagy inkább északi fényes) ég.
Az Izlandra látogatók közt, ahogy megérkeznek a szigetre, ki nem mondott harc indul, hogy ki lesz az a szerencsés, aki láthatja a híres és rejtélyes északi fényt. Találgatások és előrejelzések vannak, de senki nem tudhatja pontosan, mikor tűnik fel és meddig marad a különleges fényjelenség az éjszakai égbolton. Külön túrákat is szerveznek, de az egyetlen estén, amikor az Izlandon töltött hetem alatt tiszta volt az ég, Reykjavíkból, a belvárostól kissé távolabb sikerült meglátnunk és megörökítenünk a sokszor bujkáló és szégyenlős égi látványt.
Történetek
Az északi fény rejtélye mellett még sok különleges, mágikusnak ható dolog történik az országban. A ritka természeti jelenségek hátterében ott leselkedik a tudományos magyarázat, ennek ellenére az első ránézésre megmagyarázhatatlannak tűnő feltörő gőzök, gázok, lávafolyamok már a múltban is megmozgatták az emberek fantáziáját. Az őslakó izlandiak történeteket gyártottak mágiáról, hitről és megtalálni vélt magyarázatokról – ezekből lettek a híres sagák (az izlandiak Kalevalája) vikingekről, vulkánok mélyén élő szörnyetegekről, vízesések mellé beköltöző óriásokról. A sagákat a leírt változat mellett a jelenkorban is örökítik tovább, igazi „izlandikumként” mesélik idegenvezetők és a helyiek.
A mítoszok mellett a mágikus lények kultusza is átszövi az országot: trollok laknak a hegyekben, néha megmozgatják a köveket vagy vízbe dobálják az óriássziklákat. És ne feledkezzünk meg a törpékről sem: Izlandon ugyanis egy felmérés szerint a lakosság több mint fele hisz a manók létezésében. Akár megbízható a forrás, akár helyi legenda, a törpök lakta sziklák különös becsben állnak a városban és azon kívül is: az útépítkezéseken inkább megkerülik őket, minthogy arrébb tegyék (vagy ha nagyon muszáj, törpszakértőt hívnak a helyszínre).
Emellett még más furcsaságok is kiderültek: egészen a múlt évszázadig több birka élt az országban, mint amennyi ember. Húsiparban még mindig elég jók az arányok, ahogy banántermesztésben is: a Kanári-szigetek után izlandi üvegházak termelik a második legtöbb „majomeledelt” Európában. A másik ételrekord is kissé meglepő: a „ha már hideg van, legyen még jegesebb” alapon Izlandon fogyasztják a legnagyobb mennyiségben a fagyit. Bár sok zöldség, gyümölcs nem terem meg az északi szigeten, még mindig jobban jártak az étellel, mint az itallal: egészen 1989-ig ugyanis alkoholtilalom volt érvényben Izlandon – mostanra a kisvárosokban néha csak heti egy-két órán keresztül nyitva tartó italboltokban vásárolhat mindenki, akinek nem okoz gondot, hogy egy korsó sörért 2000 forintnyi izlandi koronát fizessen.
Találkozások
Városkép, természet és történetek – még mindig kevés ahhoz, hogy igazán megismerjünk egy országot, ha nem találkozunk az emberekkel. Helyiek és itt élő külföldiek perspektívájából áll össze a kép. Egy iskolalátogatás során az izlandi fiatalok ébresztettek rá az elszigeteltség egyik oldalára. Amikor öten öt különböző országból állítottuk a 15 éves diákoknak, milyen sok ember álmodik arról, hogy eljuthasson Izlandra, mindannyian csodálkoztak: „Ide? Mégis miért?” Ezután pedig mosolyogva hallgatták, amikor elmondtuk, szerintünk mi a különleges az országukban.
A csodákat és lehetőségeket a külföldről érkezők sokszor máshogy látják. Így ragadt itt egy Los Angeles-i színész. Húsz éve él Reykjavíkban, egy színházi iskola vezetője, bohém öltözetével és sokszínűségével tökéletesen illeszkedik a város színeihez – ő így (is) asszimilálódott.
Egy fiatal bolgár fotós lány nyár óta van Izlandon, saját Facebook-oldalt is indított képeinek, amiket egy nemzetközi magazinnak készít az ország természeti szépségeiről. Imádja a repülést, sokszor kisgépen száll fölébe, és örökíti meg a magasból térképszerű tájat. A hideg telet nem tölti Izlandon, melegebb éghajlatra utazik: Kambodzsába megy elefántokat fotózni egy orvvadászatról szóló cikkhez. A National Geographic-nak – nem először.
A következő találkozás helyszíne: Reykjavík, szombat koradélután, bolhapiac – izgalmas szuvenírek, régi tárgyak, érdekes emberek lelőhelye. Már az első sarkon belefutok egy standba, ahol különleges tálakat és ékszereket árul egy fekete férfi. A bevételekből kenyai gyerekeket támogatnak, nemrég építettek fel nekik egy iskolát, és most készül egy következő épület a mélyszegénységben élő fiataloknak. Tíz éve alapította meg a Tears children szervezetet északi barátai segítségével. Azóta Izlandon él, és különböző vásárokon, fesztiválokon járja az országot, és árulja az afrikai ékszereket.
Hazafele pedig még egy ráadás találkozás: Roby Lakatos világhírű magyar hegedűművésszel utaztam egy gépen. A villáminterjú ezúttal elmaradt, viszont a fejmagasságban lévő csomagtároló lendületes kinyitásával majdnem földre kényszerítettem, amikor óvatlanul próbált leszállni a repülőről színes hegedűtokját szorongatva. Szerencsére mindketten megúsztuk, hogy a szenzációs esettel a hírekbe kerüljünk (pedig már látom a szalagcímeket: „Súlyos balesetet: magyar újságíró okozott sérülést a világhírű zenésznek”).
De minden jó, ha a vége jó. Elsöprő természeti erő, varázslatos tájak és házak, mágikus fényjelenségek az égen, vulkánok mélyén élő különös lények, törpök, trollok és vikingek. Izland megér egy mesét.
