– A következő a helyzet. Figyelj!
– Na végre! Valaki összegzi! – szól Adél.
– Mondom.
Elég részeg vagyok.
– Körte fenék. Alma mell. Cseresznye száj.
– Jó, ez eddig is megvolt – csacsog feddőn Melinda.
– Jól van, jól van, de most folytatjuk.
– Igen! – Kiabál át Adél előttem Melindára. – Végre mindent tudni fogunk!
Adélon barna bunda. Melindán fekete bőrkabát. Látszik a leheletünk. Két oldalról kapaszkodnak belém. Sokkal gyorsabban megyünk, mint bárki más az utcán.
– Szóval folytatnám – szólok hamis felháborodással. – Mi kell a jó nőnek!
– Igen! – így Adél. – Szóval, cseresznye száj.
– Igen! Na és itt kezd trükkös lenni a dolog – mondom. – Ugyanis.
Veszek egy látványos levegőt.
– Kékoportó hang – megállok, figyelem a reakciókat. – Mazsola köldök! Spagetti pánt.
Melinda visítva felröhög.
– Spagetti pánt bazmeg.
Adél is röhög.
– Igen! – kiabálom. – Egy jó nöhöz az is hozzátartozik.
Röhögünk. Érzem, ahogy húzkodja el a fejem a részegség jobbra-balra.
Aztán folytatom: – Kanca segg.
– Az nem ér! Az nem ér! – kiált Adél. – A kanca az nem kaja!
– A faszt nem – vágok vissza. – Lókolbász.
Melinda elenged és megáll. Lehajolva röhög. Hápogva szedi a levegőt.
– Te bazmeg! Érted. Kolbász, bazmeg.
Adél ráhajol a hátára és ő is hápog.Én is odahajolok hozzájuk.
– Ez annyira hülye! – mondja sírós hangon Adél.
Én is hápogva röhögök .Aztán felegyenesedünk.
Beállnak két oldalra mellém.
– Szóval. Kanca segg.
– De ez tényleg nem ér! Popira mondjál valami mást – mondja tiltakozva Melinda.
– Oké, oké. Várjál!
– Csak ne fokhagyma legyen.
Megyünk két lépést.
– Sárgadinnye segg. Görögdinnye mell.
– Neeee! – szól tiltakozva Adél! – Neee!
– Ja igen, neked kicsi a cicid – mondom. Felnevet. – Alma mell.
– Igen! Az alma mellet szeretjük – kiáltja Melinda.
– Oké. Oké – mondom.
– Gondolkozom!
Két lépés.
– Szőlő.
– Szőlő! – kiáltják együtt. – Szőlő mi?
– Szőlő…szőlőszem alakú. Csöcs,.
– Áááá – kiáltja Adél.
Melinda nem röhög.
– Ez nem annyira vicces – szól.
Elgondolkodom.
– Tényleg nem. De.
Egy lépés.
– Tortellini.
– Tortellini! – visszhangozza Adél.
Adél eléggé készen van.
– Tortellini füled van.
Nem várom meg a hatást, mondom tovább.
– Mandarin vállgödröd.
Becsukom a szemem.
– Füge hónaljpúpod. Kenyér derékhajlatod. Zsúrkenyér. Banán a bicepszed.
Kényszeredett vihogás.
– Őrölt kávé szemöldökötök van.
Veszek egy mély lélegzetet.
– Tengeri halfilé belsőcombotok. Garnélarák kisujjatokl
Adél és Melinda kancsítva néz.
Tátognak... Nevetnek.
– Must a nyálad, Adél. – mondom – Fehérszőlő must. Ragad.
– És én ?
Ez Melinda. Ki más?
– Te parmezán-könyök. Ráncos körgyűrű. Mangó szeméremdomb.
– Jéézusom - Szól Adél.
Boldogan.
– Avokádó áll. Mindkettőtöknek.
És innen már folyékonyan beszélek.
– Frissen csapolt hűvös sör a verítéketek. Ott szárad a nyakszirteteken. Kajszi a gigátok. Magvaváló barack.
Melindának a vállát fogom, Adélnek a derekát.A bunda szőre csiklandozza a csuklómat. Beszélek tovább: – Az a hasatok. Egyértelmű. És bazsalikom. Bazsalikom pinaszőr.
– Jéézusom – szól Melinda.
– Mi van? Neked nem bazsalikom? – szólok.
– Úristen – szól Adél.
– Bazsalikom. Együtt alszunk a kolis vendégszobában! Tudom – mondja Melinda. – Bazsalikomos, csak mindig leborotválja. - Visítva röhög.
– Figyelj ide! Kísérj minket haza! – szól aztán.
– Persze – mondom – Már azt csinálom. Van egy kis levendula is benne. És a combotokon kábult hangyák tétováznak. Eltévesztették, hogy merre van a fent meg a lent. Nagy kupaktanács.
– Amúgy igen – mondja Melinda.
Már józanul.
– Összetoljuk az ágyakat?
– Igen. Össze - Felelek Adél helyett.
– Megpróbálhatjuk – mondja Adél.
Melinda erősebben fogja a karom. Én megmarkolom Adél derekát.
