„Demokratikus szocialista voltam. Kerültem az erőszakot, a diktatúrát, és mindig utáltam a kommunizmust” – vallja Joshua Muravchik amerikai író a szocializmus történetéről novemberben megjelent könyvének előszavában.

„Legfőképpen a bűneiért gyűlölöm a kommunizmust: a meggyilkolt milliókért, a megszámlálhatatlan megnyomorított életért, a szörnyű zsarnokságért és a halálos ölelésért, amellyel maga alá gyűrt minden nemzetet. Ennek világos példája volt a magyar nemzet 1956-os felkelésének kegyetlen és álnok leverése. Mindössze kilenc éves voltam 1956-ban, amikor ezek az események kirobbantak, túl fiatal ahhoz, hogy újságot olvassak, vagy átlássam a világ fejleményeit. De alig néhány esztendő múltán már élénken érdeklődtem a politika iránt, bizonyosan azért, mert a politika iránt intenzíven érdeklődő családban nevelkedtem. A magyarok kudarcra ítélt, hősies küzdelme gyakori téma volt, és formálta a politikáról alkotott fiatalkori felfogásom” - írja Joshua Muravchik, a könyv szerzője a november elején megjelent magyar kiadásban.

A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában megjelent kötet pontos és kíméletlen látlelete a szocialista utópiáknak. Az 1947-ben született Muravchik jól ismeri kritikája tárgyát. Már nagyszülei is radikális baloldali eszméket vallottak és őt is az új hitben, a szocializmusban nevelték. Családi életüket a politika töltötte ki. Tizenévesen már rutinos tüntető volt, főiskolás évei alatt a Szocialista Fiatalok Ligájának elnöke lett. Hívő, elkötelezett baloldaliként lassan szembesül az általa vallott eszme ellentmondásaival és életidegenségével. Fokozatosan távolodott meggyőződésétől és rájött: nincsen jó és rossz szocializmus. Hiszen, mint írja, ahol a kommunista rendszerek „azzal kérkedtek, hogy megalkották az ’igazi, létező szocializmust’ – ott csak olyan szocialista rendszerek léteztek, amelyek a rossz típusba tartoztak.” „Szárnyra kapván, a szocializmus sehol sem kezdte ontani áldásait. Minél elszántabb erőfeszítéssel hozták létre, annál csúfabb karikatúrája lett a hirdetett emberi eszményeknek” – fogalmaz a szerző.

A Földre szállt mennyország több fejezeten keresztül mutatja be a szocialista eszme történetét, a kezdetektől napjainkig. Az egykori hívő nem próbál a semlegesség álcája mögé bújni,személyes tapasztalatait alapos tudományos háttérrel erősíti meg, így vizsgálja a „francia forradalom kohójában született” ideológia alakulását. Hogy a szocializmus eszméje évszázadokon keresztül fennmaradhatott, és ilyen nagy hatással lehetett a huszadik századra, szerinte azzal is magyarázható, hogy válságos pillanataiban mindig voltak fáklyavivők, akik a megfelelő módon átalakították és elterjesztették az „igét”. Muravchik ezért is döntött úgy, hogy ezeken kulcsfigurákon keresztül ismerteti a szocializmus útját - írja Pál Amanda a műről recenziójában.

Joshua Muravchik 1947-ben született New York City Brooklyn városrészében, szocialista elkötelezettségű családban. Fiatalkorától kezdve élénken érdeklődött a politika iránt, a roosevelti New Deal-programok és a szegregációmentes közoktatás lelkes támogatója volt, egy ideig a Szocialista Fiatalok Ligájába elnöki tisztét is viselte.

Az 1970-es években nézetei fokozatosan a jobboldalhoz közeledtek. A hetvenes évek végén számos kiábrándult demokratával együtt a Ronald Reagant támogató neokonzervatív gondolkodók táborához csatlakozott. Írásai rendszeresen jelennek meg a New York Times, a Washington Post, a Wall Street Journal, a Foreign Affairs, a New Republic, a Weekly Standard és a Commentary folyóirat hasábjain.

Muravchik a nyolcvanas évektől kezdve számos közéleti és tudományos tisztséget töltött be. Dolgozott az American Enterprise Institute és a George W. Bush Intézet kutatójaként, jelenleg az Institute of World Politics docense, a Johns Hopkins Egyetem Külpolitikai Intézetének tudományos munkatársa és a Sorsok Háza nemzetközi tanácsadó testületének tagja.

Számos írása jelent meg az amerikai belpolitikával és az Egyesült Államok Közel-Keleten betöltött szerepével kapcsolatban. Gyakran ír a túlburjánzott bürokrácia okozta károkról, a liberális ideológia önellentmondásairól, a demokrácia terjesztésének küldetéséről. Legutóbbi könyve idén jelent meg az Egyesült Államokban Dávidot Góliáttá tenni – Hogyan fordult a világ Izrael ellen? címmel, amelyben az európai baloldal és az iszlám radikalizmus kölcsönös vonzalmát vizsgálja.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány jövőre jelenteti meg Szabadság/harcosok című antológiáját, amely Muravchik válogatásában a befolyásos Commentary folyóirat legfontosabb hidegháborús tanulmányait adja közre Békés Márton szerkesztésében.
Joshua Muravchik: Földre szállt mennyország – A szocializmus története
Részlet

Tízes és húszas éveimben elfogadtam azt a nézőpontot, amely éles határvonalat húzott az általam vallott tiszta szocializmus és annak al­jas, gonosz változata között, amelyet a gyönyörű Budapestet lerom­boló szovjet tankok jelképeztek. Úgy láttam, van jó szocializmus és rossz szocializmus.

A harmincas éveimben azonban néhány kérdés nyugtalanítani kez­dett. Megértettem, hogy a szocialista gazdasági teóriák megtévesztők, mert nem veszik figyelembe az emberi motiváció jelentőségét. Ami ennél is rosszabb, figyelmen kívül hagyták az emberi kreativitást is. Úgy tekintettek a gazdasági fejlődésre és a jólétre, mintha Zeusz fejé­ből pattantak volna ki. Megdöbbentő irónia, hogy a magát leghumá­nusabbnak tekintő filozófia teljesen figyelmen kívül hagyta az emberi elmét.

De ez is eltörpült egy másik, egyre aggasztóbbnak tűnő kérdés mellett. Eszmélésem során észre kellett vennem, hogy nem kétféle szocializmus létezik, hanem sokféle: nemcsak kommunizmus és de­mokratikus szocializmus, hanem afrikai szocializmus, arab szocia­lizmus, nemzetiszocializmus és sok más. Csak a képzeletemben élő demokratikus szocializmus volt jóságos, míg minden más formája nyilvánvalóan kárt okozott azoknak az embereknek, akik kénytelenek voltak benne élni. Másként fogalmazva, a szocializmusnak volt egy jó formája és sok rossz formája. Miért lesz a testet öltött a szocializ­mus többnyire a rosszabb fajta? És ha ez még nem lenne elég nyugta­lanító, a rosszabb változatok károsnak titulálása némely esetben még mindig súlyos megszépítése a valóságnak. Lenin, Sztálin, Mao, Pol Pot és Hitler nem pusztán néhány káros rendszert, hanem a világ leg­szörnyűbb pusztító rendszereit építették fel. Sehogy sem értettem a paradoxont, hogyan válhat a történelem leggyönyörűbb politikai gon­dolatából a történelem legborzalmasabb politikai rendszere.