Korszakos albumok tekintetében elég uncsi év lett, bár a végére azért összeszedte magát. Lássuk, melyik harmincegy anyagot szerettük legjobban az idén!
(Tavalyi és tavalyelőtti listáink az aláhúzott színes szavak mögött)
31: Lily Allen - Sheezus
Sár helyett mi puszit nyomunk Lily Allen arcára, hogy még harminc fölött is így bírja a strapát és ennyire édes poplemezeket csinál. Ne feledjétek, lányok: a fiúk csak azért szidnak titeket, mert tudják, hogy az égvilágon semmire sem jók!
30: Ought – More Than Any Other Day
Akinek hiányzik a kockásfüzet gimiből, az biztos örömmel ismerkedik meg a nemrég felfedezett Ought-törvénnyel: Battles + Television > sok más dolog, amit idén hallottunk. Könnyű, koszmentes és nyíltszívű fehér indie a javából.
29: Sharon Van Etten – Are We There
Sajnáljuk a drága Sharont, hogy még ennyi idő után sem tud igazán boldog lenni, viszont amíg ilyen méltóságteljes és nőies lemezeket csinál, addig búslakodjon csak nyugodtan.
28: Total Control – Typical System
Vajon ha Mark E. Smith elvinné Gillian Gilbertet egy randira, akkor a végén ők ketten...úristen. Ettől függetlenül a Typical System tényleg olyan, mintha a Fall és a New Order adná egymásnak a stafétát valami üres észak-anglai raktárban.
27: Klaxons - Love Frequency
Lehet szapulni a Klaxons fiúkat, viszont a dicséretre is rászolgáltak, hiszen úgy élték túl a brit poszt-poszt-punk holokausztot, hogy a tartásuk cseppet sem görbült. Nem kordefinitív, de egyáltalán nem kacatbamenő korong lett végigtáncolható hattyúdaluk, a Love Frequency.
26: The Vaselines - V For The Vaselines
Ha lehet is elfogulatlanul nyilatkozni a skót párosról, nekünk eszünk ágában sincs, mert mikor bömböl a hangfalból a ráncfelvarrt, atomdallamos power-pop, akkor nálunk is beüt a bolondidő.
25: OFF! - Wasted Years
Hard rock és hardcore, üvöltés és éneklés egyszerre. Hát hol élünk? Bizony egy olyan helyen, ahol nagyon is szükség van az olyan lemezekre, mint amilyet a Keith Morris-vezette négyes csinált.
24: White Lung - Deep Fantasy
Feküdtetek már úthenger elé? És olyan úthenger elé, amivel dögös bulák vezetnek? Ha nem, feltétlen próbáljátok ki, egy bő húszperces kúra minden pénzt megér.
23: Metronomy - Love Letters
Mi is írhatnánk naphosszat szerelmesleveleket, de minek, mikor Joseph Mount és zenekara sokkal ügyesebben tesz ezt. Noha az idei Metronomy-ra nem lehet annyit táncolni, mint az eddigiekre, nem tagadhatjuk, hogy amikor elindul a Reservoir, a testnek semmi sem állhat az útjába.
22: Baxter Dury - It's a Pleasure
Gyuri idén szobapoposabbra tolta a miliőt, ami sokakat kicsit elriasztott, de minket csak még közelebb invitált szeretetreméltó és őszinte világába, ami most bordó és sárga levelek borítanak. „És nem hordok sminket. És nem.”
21: TOPS – Picture You Staring
Higgadt és türelmes, feminin popzene, amiben a tiszta és sallangmentes megszólalásnál tényleg csak a dalok jobbak. Őszi melankólia, bánatos lányok, könnytől elmosódott szemfesték: még mi csókák is nagyon tudjuk ezt élvezni.
20: TV On The Radio - Seeds
Cimborájuk halála sem tántorította el a TVOTR-t attól, hogy folytassa az art-rock elpoposításáért folytatott misszióját, a talán minden eddiginél áramvonalasabb eredmény pedig most is legalább olyan pompás lett, mint azelőtt. És azelőtt. És azelőtt. És azelőtt.
19: Pharmakon – Bestial Burden
Fáj a szívem ezért a teremtésért, mert akiben ennyi harag és düh kering, az biztos nem érzi jól magát a testében, ami nemrég jól benne is hagyta a kulimászban. Egyetlen pozitív hozománya van: ez a roppant expresszív, szorongató anyag.
18: Ty Segall – Manipulator
Segall van olyan jó manipulátor, hogy öt hallgatás után ne legyen olyan ember, aki ki tudna ábrándulni idei nagylemezéből. Aki azt hitte, hogy a Friscói Fazonnál van megállás, el kell keserítenünk. Mert nincs.
17: Liars - Mess
A Liars folyamatos mutációja egyre egyedülállóbb lesz a digitális éra könnyűzenéjében, főleg, hogy még ennyi idő után is olyan munkákat készítenek, mint az egyszerre letaglózó és felemelő, akkumulátorsavban ázó Mess.
16: The Twilight Sad - Nobody Wants To Be Here And Nobody Wants To LeaveSzerencsétlen skótok még mindig a lelki gyötrelmeikből élnek, ami nekik azért jó, mert kiadhatják a fájdalmat, nekünk meg azért, mert befogadhatjuk. Pompás szerzemények, kifinomult és eklektikus hangzás, valamint sok szomorúság vár ránk ott, ahol senki se akar maradni, és ahonnan senki se akar elmenni.
15: Ex Hex - Rips
Vagány csajok, vagány csajok és vagány csajok. Kihagytunk valamit? Ja: vagány csajok.
14: FKA Twigs – LP1
Nem gondoltam volna, hogy valaha is irigykedni fogok Robert Pattinsonra, pedig a csávó, akinek a nap bármelyik szakaszában van lehetősége élőben hallani a Kicks-et, csak valami mocskos mázlista lehet.
13: Cloud Nothings - Here And Nowhere Else
Fogjuk a deszkát meg a hatos pakk sört, üljünk ki a levelek közé és agyaljunk azon, miért szar az élet! Dylan Baldi mindezt úgy foglalja egy harmincegy perces mondatba, hogy nem a pesszimizmus, hanem a továbblépés süt belőle.
12: The Horrors – Luminous
A fekete göncök megmaradtak, a sötét hozzáállás azonban egyre kristályosodik. Olyannyira, hogy ’14-es munkáján az ex-tinigótok elektronikával és égi vokálokkal színesítik a palettát, illetve nyújtják a már garancialevélnek is tekinthető minőséget
11: Flying Lotus - You're Dead!
Steven Ellison agyloccsantó gondolatmenetei most is átrendezik az idegpályáinkat, pedig talán most a legkonvencionálisabb a fickó: jazz is meg hip-hop is van. Sose volt még ennyire jó halottnak lenni.
10: Merchandise – After The End
Ma már nagyon nehéz igazán innovatív dolgokat csinálni egy gitár, egy dob és néhány hangszál segítségével, és még ha a Merchandise is csak kölcsönvesz és lopkod, legalább olyan ügyesen teszi, hogy majdnem fel se tűnik.
09: Ben Frost - A U R O R A
Ha fekszik az irracionálisan széttorzított elektronika és a tavalyi Fuck Buttons-ben idegesített, hogy mért nem elborultabb, nyugodj meg. Az őrült ausztrál idei, ijesztően formátlan és brutális kompozíciói csak pár klikkelésre vannak.
08: Iceage - Plowing Into The Field Of Love
A pózmentesség ugyanannyira távol áll az Iceage-brigádtól, mint a csapnivaló arány- és dalérzékenység, ezért a dánok eddigi legjobb lemezén még azt is megbocsájtjuk neki, hogy Elias Bender Rønnenfelt interjút sem tud adni anélkül, hogy szét ne esne a műlazaságtól.
07: Spoon - They Want My Soul
A Can óta tudjuk, hogy ha a popban kanalakról van szó, akkor nyugodtan meríthetünk egy jó nagyot a bográcsból, a Spoon négy év után kiadott, visszafogottan is briliáns albuma sokadszorra mutatja be, hogy ha kiváló, szikár amerikai popra vágytok, vigyázó szemetek Austinra vessétek.
06: Music Go Music – Impressions
2009-es munkája után ismét mély benyomást (ha ha) tesz a kifürkészhetetlen Music Go Music, lecsücsülve Robyn mellé a könnyekkel teli diszkóban. A korong persze szomorkássága ellenére is energiabomba, ami buli előtt, közben és után is úgy képes inspirálni, ahogy egy near-mint Cerrone-vinyl sem.
05: Temples – Sun Structures
Nagyon kevesen tudják úgy csavarni a melódiákat, mint a brit templomok tagjai, akik egyetlen hibája, hogy nem a 40-es években születtek. Akkor senki sem rinyált volna amiatt, hogy nincs bennük eredetiség.
04: Future Islands – Singles Három tényező akadályozta meg a Future Islands-et abban, hogy övéké legyen 2014 albuma, a Singles azonban még így is a legnagyobb diadal, amit könnyűzenészek idén végrehajtottak. Hogy képesek ennyi idő után is ekkora elánnal nyomulni, nem tudjuk, csak azt, hogy évek múlva nagyon jó lesz visszagondolni erre a csodás korongra.
03: St. Vincent - St. Vincent
Vannak olyanok, akik egyre rosszabb lemezeket készítenek, és van Annie Clark. Idei munkáját nem sikerült részletesen elemeznünk, viszont aki még a remek pesti koncert után sem érez csábítást a St. Vincent meghallgatására, az inkább foglalkozzon olyan előadókkal, akik egyre rosszabb lemezeket készítenek.
02: Arca - Xen
A szabad szellemű szexualitás, valamint saját unikális jellemünk felvállalása Alejandro Ghersi zenéjében is visszatükröződik, ahol megjósolhatatlan fordulatok, idegen géphangok mögé bújt humánum és megkapó titokzatosság metszik egymást. Senki sem fabrikál ma úgy elektronikát, mint ő.
01: Ariel Pink - pom pom Lawrence, Treacy, Cobain, Hegarty, valamint Bowie egyszerre és pont akkor, amikor még nem rontotta el a siker. Ha valaki Madonnának alvállalkozik, undergroundilag már nyilván romlásnak indult, ettől függetlenül Ariel Pink úgy fejezte be a gagyi istenítésének fél évtizedét, ahogy a Round and Rounddal 2010-ben elindította. Büszkén, utálhatatlanul és tökéletesen.
