Az egyik legnevesebb turkológussal, török műfordítóval, Tasnádi Edittel beszélgettünk a török irodalomról, s nem mellesleg a magyarok megítéléséről Törökországban.

Ha visszatekintünk a múltra, azt látjuk, hogy mindkét kultúrát a vallás és a földrajzi környezet határozta meg. A törökök a tízedik századtól felvették az iszlám vallást, s ez a Koránnal együtt magával hozta az arab nyelv tudásának szükségességét;  az államszervezéssel párhuzamosan pedig számottevő perzsa nyelvi és kulturális hatás is érte a törökséget. Ahogyan nálunk a latin műveltség, a törököknél az arab és a perzsa eresztett gyökeret.

Tasnádi Edit nemzetközileg is elismert turkológus, műfordító, a budapesti Magyar-Török Baráti Társaság főtitkára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem török filológiai tanszékének korábbi oktatója, az Ankarai Egyetem volt magyar lektora. Munkáját Balassi-emlékéremmel, Törökországban a Naszreddin Hodzsa műfordítói nagydíjjal, valamint Szlovákiában Vámbéry-díjjal is elismerték.Ami a költészetet illeti: megjelentek az arab és perzsa műfajok és műformák; és velük együtt az arúz, amely bár időmértékes verselés, nem azonos az általunk jól ismert görög-római időmértékes verseléssel: teljesen más ritmusú. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen törökül -- amelyben eredendően nincsenek hosszú magánhangzók, -- szükség volt az arab és a perzsa szavak átvételére, s emiatt az úgynevezett divánirodalom teljesen elszakadt a beszélt nyelvtől. Természetesen a bizánci, illetve az európai kultúra is hatott a törökre. A tizenkilencedik századtól a török értelmiség végérvényesen az európai kultúra felé fordult. Az 1860-as években megindult az újságírás, és az „ifjú törökök” már Párizsba mentek tanulni. Körülbelül ekkortájt kezd a török irodalom az európai irodalmakkal azonos úton járni.

Ez azt jelenti, hogy Törökországban a regény és a novella egy későn érő műfajnak számított?

Igen, az első regények és novellák megjelenése a tizenkilencedik század második felére tehető. A novella eleinte se nem török, se nem novella, de lassan a török írók is megtalálják a saját témáikat, és ráéreznek a novella műfaji jellemzőire is. A török irodalomban gyakori a bőbeszédűség, de például Bekir Yıldız novelláiban egy felesleges szó sincs. Az ő írásaiban általában a balladákra jellemző kihagyásosság érvényesül. A regény is lassan ért magas színvonalra, de Orhan Pamuk Nobel-díja is mutatja, hogy ez sikerült. Mint ez másutt is előfordult, a Nobel-díj odaítélését nem mindenki fogadta egyforma örömmel, például sokan İhsan Oktay Anart találták volna méltóbbnak az elismerésre. A szintén sok nyelvre fordított Yaºar Kemalt pedig évtizedek óta emlegették Nobel-várományosként.

Mi a helyzet a népköltészettel?

A török népköltést Kúnos Ignác fedezte fel a törökök számára. Előtte ugyanis az értelmiségiek tudomást sem vettek róla. Ő írta le először a karagöz-játékok szövegét, gyűjtötte a népdalokat, a bölcsődalokat, hősi dalokat, találós kérdéseket, népmeséket és Naszreddin Hodzsa anekdotákat. Benne a folklórjuk felfedezőjét tisztelik a törökök.

Nem olyan régen zárult az Isztambuli Könyvvásár. Mit érdemes róla tudni?

Ez eleinte kifejezetten csak a török irodalom vására volt, csak az utóbbi években vált nemzetközi rendezvénnyé. A legutóbbi a harmincharmadik volt, és mellette van ankarai, izmiri és egyéb könyvvásár is, de minthogy Isztambul a legnagyobb népességű török város --mintegy 15 millió lakossal, -- és hagyományosan is a kultúra székhelye, a többi nem vetekedhet vele. A számok meghökkentőek: nyolcszázötven török kiadó volt jelen, és fél millió látogató járt a vásárban. Akárcsak nálunk, a kiállító terek mellett kisebb termekben folynak az irodalmi témájú beszélgetések, miközben a standokon zajlanak a dedikálások is. Idén Magyarország volt a fővendég, az igen szép standunkon egymást követték a nagy érdeklődéssel kísért programok.

A törökök érdeklődőek a magyar szerzők után?

A török közönség érdeklődik a magyar szerzők iránt. Sokáig probléma volt a magyar szerzők műveinek megjelentetése, mostanában viszont a kiadók már hajlanak rá. Hogy jobban megértsük a helyzetet, vissza kell mennünk a „törökök atyjához”, Kemal Atatürkhöz. Az első világháború után a Sevres-i békével Törökországot jelentős területveszteség érte. A Felszabadító Háború sikeréhez Atatürk fontosnak látta, hogy megerősítse az emberekben a büszkeséget, hogy törökök. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti  önismerethez három dolgot fontos tudni: hol élünk, milyen a múltunk és milyen a nyelvünk. Ezért nevezte az általa alapított Ankarai Egyetemen a bölcsészkart Nyelvi, Történeti és Földrajzi Karnak. Ezek az alapszakok. Tudott a magyar és a török nyelv és történelem összefüggéseiről is, ezért a Hungarológiai Intézet az alapítással egy időben kezdte működését az Ankarai Egyetemen. Az akkori első generációs török műfordítók Mikes, Jókai, Gárdonyi, Móricz, Mikszáth, Csáth Géza műveit ültették át török nyelvre. Miután a vasfüggöny egy időre elválasztott bennünket, évtizedekig alig jelentek meg fordítások, azok is rendszerint közvetítő nyelvből. Ma már azonban újra van néhány jó fordító, akik a kortársak közül többek között Örkény István, Márai Sándor. Nádas Péter, Esterházy Péter, Dragomán György könyveit adták a török olvasók kezébe. Megtörtént, hogy egy kiadó szerkesztője németül olvasta a Sátántangót, s mindent elkövetett annak érdekében, hogy a könyv megjelenhessen Törökországban, de az ő kiváló fordítójuk, Gün Benderli nem vállalta a könyvet. Utána műfordító-pályázatot írtak ki, s névtelen próbafordításokat gyűjtöttek, hogy megtalálják a regényhez a legalkalmasabb fordítót. Tehát végre eredeti nyelvből, nem más nyelveken keresztül jelenik meg Törökországban a magyar irodalom.

Most már valamennyire igen. Korábban eléggé szőnyeg alá söpört témák voltak ezek. Yaºar Kemal vagy Orhan Pamuk – előbbi kurd, utóbbi örmény ügyben szólalt meg nemzetközi fórumokon – bíróság elé kerültek emiatt, s csak nemzetközi elismertségüknek köszönhetően úszták meg a börtönbüntetést. Mehmed Uzun kurd író, aki törökül ír, több könyvében beszél ezekről a súlyos, égető témákról.

Törökország az elmúlt évtizedekben három puccsot élt át. Ezek, illetve az ezeket megelőző és követő évek feszültségei természetesen megjelennek a regényekben és az elbeszélésekben. A törököknél is létezett a faluregény, a falusi szegénység és elmaradottság több könyv témájául szolgált. Sajátos téma a vendégmunkás-lét, illetve a balkáni területek elvesztését követő elvándorlások és az első világháborút végrehajtott lakosságcsere okozta szenvedések. Az irodalom tükrözi a nők változó társadalmi helyzetét is.

Ez a környezettől függően változik. Van egyfajta városi értelmiség, ahol nőnek lenni nem jelent külön gondot, viszont minél keletebbre megyünk, minél kisebb faluba, a modern és  hagyományos életforma összeütközése annál súlyosabb konfliktusokat okozhat. Például a szülők sok helyen nem engedik a falusi kislányokat iskolába. Ennek megváltoztatása érdekében társadalmi mozgalom is indult. Van tehát egy tudatos értelmiségi női réteg, de a városi tanult középosztály nem azonos az egész társadalommal. Hadd jegyezzem meg, hogy a fiatal Törökország sok országot megelőzve  adott a nőknek választójogot.

Ennek az az egyszerű magyarázata van, hogy jelenleg nincs olyan költő, aki törökből fordítana. Talán majd a fiatalok. A korábbi antológia, A szenvedélyek tengere című kötet 1971-ben jelent meg, ideje volna tehát egy új és friss kiadványnak.

Most jelent meg Mario Levitől a Piskótát sütöttem nektek című fordításom. A regény az isztambuli zsidó közösség életébe enged bepillantást. Ennek az a történelmi háttere, hogy amikor Spanyolországból elűzték a zsidókat, Isztambulban befogadták őket, s ezért a mai napig hálásak a törököknek. Ez a közösség a mai napig megőrizte szokásait, hagyományait. Mint a cím is elárulja, a több generációs családban rengeteget sütnek-főznek, így több helyi zsidó étel pontos receptjét is megkapjuk olvasás közben.

Az első világháború 100. évfordulójához kapcsolódóan felkértek, hogy válasszak egy könyvet a török irodalomból ehhez kötődően. A világháború alatt törökök és magyarok együtt harcoltak a galíciai fronton, majd a sebesülteket Magyarországra, a Rókus Kórházba hozták. Az itt meghalt török katonáknak külön parcellája van a Rákoskeresztúri Köztemetőben. Ez egy közös szálunk. Erről szóló, vagy akár a világháborút feldolgozó török alkotást azonban nem nagyon találtam. Sokkal fontosabb téma számukra az első világháborút követő Felszabadító Háború és a Lausanne-i békeszerződés, amelynek révén visszaszerezték a töröklakta területeik nagy részét és kikiáltották a Török Köztársaságot (1923). Az antant-erőknek partraszállási kísérlete a Dardanelláknál egy egészen sajátos, külön fejezetét képezte a világháborúnak - erről szól Buket Uzuner: Hosszú fehér felhő – Gallipoli című regénye, amelynek már a vége felé járok, és így hamarosan egy új munkába kezdek. Perihan Mağden Ali és Ramazan című regényével nagyot ugrom az időben, hiszen az írónő, akár a már korábban magyarul megjelent könyvében (Bajban vagyok veled), most is a mai fiatalok világába vezet bennünket. S ha már két írónőt említettem utoljára, hadd tegyem hozzá, hogy meglepően sok az igazán kiváló török regény- és novellaíró/nő a mai török irodalomban!

A török gyerekek az általános iskolában azt tanulják, hogy a magyar testvér. Törökországban rendkívül erős a magyarok iránti szeretet. Ha van olyan hely a világban, ahol igazán jó magyarnak lenni, akkor az Törökország.