Családon belüli bűntettek, erőszakellenes videó és művészetterápia, traumakezelés és gályarabság: sorsok, művek és terápiák a barokktól napjainkig.

Gyermekek részvételével készített erőszakellenes videó járta be a világot: az Igazi férfiak című kisfilmmel kampányolnak a nők bántalmazása ellen Olaszországban. A felvétel kapcsán bemutatunk néhány különleges női sorsot, traumát és a művészet gyógyító erejére szolgáló példákat.

A nők elleni erőszak a történelem minden időszakában jelen volt, ahogy sajnos napjainkban is. A nők elleni erőszak felszámolásának napját immár 33 esztendeje, 1981 óta ünneplik, az ENSZ Közgyűlése pedig 1999-ben határozatban hagyta jóvá a Nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjának november 25-ét. Az ENSZ felhívásokat is intézett tagállamaihoz, valamint Női fejlesztési alapja, az UNIFEM folyamatosan azon munkálkodik, hogy a téma minél szélesebb körben kapjon figyelmet.

Ahogyan a tragikus események, úgy az ezek által inspirált alkotások sem új keletűek. A traumatikus indíttatású alkotások egyik korai jeles képviselője az olasz származású Artemisia Gentileschi, akit a XVII. századi barokk festészet kiemelkedő alakjaként a firenzei művészeti akadémia első női tagjává választottak. Tehetsége hamar megmutatkozott, a Zsuzsanna és a vének című képét mindössze tizenhét évesen készítette, munkásságára azonban vitathatatlanul rányomta bélyegét a fiatalon elszenvedett nemi erőszak, melyet apja egyik munkatársa követett el rajta. A nős férfit feljelentették, aki a hosszadalmas vizsgálatok során úgy igyekezett védekezni, hogy prostitúcióval vádolta a lányt. Másfél évnyi pereskedés után végül bűnösnek találták a férfit és öt év gályarabságra ítélték. Artemisia a festészetben keresett menedéket a történtek feldolgozására, gyakori témája lett a nemiség és a fájdalom összekapcsolása, illetve a férfiak elleni erőszak női motívuma. Ilyen például a Judit lefejezi Holofernészt című képe, de ezek közé sorolható a Jáhel és Sisera is, mely megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban.

Az erőszak elszenvedői sok esetben nehézségekbe ütköznek a velük történt bántalmazások kifejezésében az erős szégyenérzet és félelem miatt. Bűntudat ébred bennük, gyakran indokolatlanul hibáztatják önmagukat, hiszen alapjaiban rendül meg a biztonságos világba és kölcsönös bizalmon épülő kapcsolatba vetett hitük. Éppen ezért fontos tudatosítanunk, hogy mindezek nemcsak a távoli múltból vagy messzi országok híradásaiból tompán érzékelhető események, hanem létező, mindennapjainkat körülvevő jelenségek, melyek attól, hogy legtöbbször rejtve maradnak szemünk elől, sajnos nagyon is valóságosak.

Egy különlegesen bátor nő esete is ezt támasztja alá, aki ugyan csak néhány éve él Magyarországon, életútja felhívja figyelmünket arra, hogy ne mindig másfelé – ebben a kérdéskörben általában keletebbre – tekintsünk, mert ugyanúgy megesik az ilyesmi Európa szívében is, mint bárhol a világon. A vele folytatott beszélgetés egyszerre volt sokkoló és megindító, ugyanakkor hihetetlen erővel és energiával feltöltő élmény, mely után egy kicsit mindannyian másképp tekintünk saját életünkre és gondjainkra is. Megpróbáltatásokkal teli, ám végső soron pozitív kimenetelű történetéből talán erőt meríthetnek azon hasonló helyzetben lévő sorstársaik, akik eddig nem tudtak, vagy nem mertek változtatni körülményeiken.

Alexa életét már születése pillanatában meghatározta az a „sajnálatos” tény, hogy kislányként látta meg a napvilágot. Apja mindenáron fiút akart, s mivel felesége képtelen volt ezt megadni számára, száműzte otthonról. A magára maradt csecsemőt nagymamája vette szárnyai alá, aki mellett néhány boldog esztendőt tölthetett el. Nem sokkal később bekövetkezett halála után azonban minden megváltozott: visszakerült anyjához, aki azóta másik férfival és fiával élt. Ekkor vette kezdetét az évtizedeken át tartó megpróbáltatás sorozat, melynek során kisiskolás gyermekkorától bántalmazták és szexuális zaklatásnak tették ki. Felnőtt korára alig akadt olyan csontja, amely ne tört volna el legalább egyszer.

Így ment ez egészen tizennyolc éves korig, amikor megismerkedett későbbi férjével, aki az első reménysugarat jelentette a tragikus körülményektől való szabaduláshoz. Helyzete azonban a legkevésbé sem javult. A férfi megverte, nemi erőszakot követett el rajta, sőt egyszer még a házat is rágyújtotta. Két gyermekük született, akik szeretete elég bátorságot adott neki ahhoz, hogy egy napon megszökjön otthonról. A kicsikkel hónapokig bujkáltak, autóban aludtak és különböző helyeken húzták meg magukat. Nem sokkal később találkozott második férjével, aki tizenhét évvel volt idősebb nála, gyermekei is kedvelték, valamint biztonságos és kiegyensúlyozott életet biztosított számukra. Egy ideig. Egyszer aztán hirtelen jött – egyébként abszolút megalapozatlan – féltékenységi rohamában teljesen összeverte feleségét, aki addigra már elég önbecsülést szerzett ahhoz, hogy többször ne tűrjön el a korábbiakhoz hasonló bántalmazást, ezért elvált.

Harmadik, jelenlegi férjével több mint egy évtizede él boldog házasságban közös gyermekeikkel, néhány esztendeje Magyarországon. Esküvőjüket nagymamája születésnapján tartották, ezzel adózva az egyetlen olyan személy emlékének, akinek szeretete még a legnehezebb időszakokban is elkísérte. Miközben megtanulta saját érzéseit feldolgozni, és múltját az előnyére fordítani, pszichológusi diplomát szerzett, hazájában pedig traumát átélt kiskorúakkal foglalkozott. Elmondása szerint – áldozatként és szakemberként – a gyermekek egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az ilyen típusú megrázkódtatásokkal, mert ez az egyetlen bánásmód, amit ismernek, így ez a természetes számukra. Ezáltal ördögi kör veszi kezdetét, hiszen ha az az evidens, hogy a családunkban sem bízhatunk, milyen alapon tennénk ezt bárki mással? Emiatt az ilyen fiatalok nehezen kötnek barátságokat az iskolában, különcként viselkednek, nehéz hozzájuk közel férkőzni.

Ebben lehetnek segítségükre a különböző művészetterápiás megoldások, melyet Alexa maga is alkalmazott. Pszichiátere tanácsára festett, rajzolt, írt, külföldön még verseskötete is megjelent. A terápiás beszélgetések során gyakran használták kiindulópontként alkotásait, ezeken keresztül könnyebben beszélt érzéseiről. Úgy véli, kívülállóként a legfontosabb, hogy meghallgassuk őket, s próbáljuk meg felismerni, ha valakinek segítségre van szüksége. Az esetek többségében a megrázó valóság ellenére az ismeretlentől való félelem is gátat szab a cselevésnek és a változtatásnak. Az agresszióban nevelkedő nők nagy része felnőttként is olyan párt választ, aki hasonló magatartást tanúsít, hiszen tudat alatti énjükbe mélyen beivódtak az elszenvedett csapások.

„Az erőszak túlélőivel való munka első feladata feloldani azt a verbális gátat, ami megakadályozza őket abban, hogy élményeiket másokkal védett közegben megoszthassák, feldolgozhassák. A nem verbális eszközöket alkalmazó művészetterápiás módszerek, főleg a képzőművészet és zene alkalmasak arra, hogy a “kimondhatatlan” emlékeket mégis megszólaltassuk a terápiás alkalmakon. Figyelni kell ugyanakkor arra, hogy főleg a fizikai, kiemelten pedig a szexuális bántalmazást átélt kliensek számára a testtel való munka (mozgás és tánc) akadályozott és kifejezetten blokkoló hatású lehet” – vallja Juhász- Fekete Anita pszichológus, művészetterapeuta, a művészet & önismeret oldal szerkesztője.

Hasonló kutatásokat folytattak a hip-hop és a rap zene kapcsán is, melynek során egyértelműen kiderült, hogy alkalmazásuk nemcsak közös nyelvet teremt páciens és terapeuta között, hanem az előbb említett elven egyfajta kivetítő felületként is szolgál: a fiatalok látszólag a dalokról beszélve oszthatják meg érzéseiket, miközben bebizonyosodott, hogy a zene alkalmazása jelentős mértékben növelte az énfeltárásra való hajlandóságot.

Az áldozatok munkáin kívül több aktuális művészeti alkotásnak is témája az erőszak, Eva Ensler Vagina monológok című színművét például Magyarországon is bemutatták, Lena Dunham könyve pedig, a Nem az a fajta lány az utóbbi időben kavart nagy port amerikai megjelenésével. A családon belüli erőszak témáját dolgozza fel az Orlai Produkciós Iroda 2013-as, Minden ötödik órában előadása Bozsik Yvette rendezésében, a közelmúltban pedig megrázó gyermekrajzokról nyílt kiállítás Nyíregyházán.

Mindezen művészeti megnyilvánulások arra emlékeztetik az áldozatokat és környezetükben élőket, hogy bár rengeteg nehézséggel találkozhatunk egy ilyen kényes téma kapcsán, ne feledjük: mindig van lehetőségünk változtatni, segítséget kérni és adni.