Érdemes még könyvtárba járni? A híres FéSZEK központi intézményét naponta elözönlő egyetemista tömeg szerint: igen! Lássuk, hogy alakul át a hely a vizsgaidőszakban.
December közepétől január végéig a Reviczky utcában minden hétköznap reggel 9.45-kor már kisebb tömeg verődik össze. Egy-egy idősebb ember és számtalan fiatal, angolok, németek, magyarok. Egyetemisták. És ha még nem világos: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyitására várnak. Olykor el lehet csípni érdekes beszélgetésfoszlányokat: „Van valaki elől, aki foglal neked?” „Nem, ma én vagyok, aki mindenkinek foglal. Azt hittem, ma nem kell, de jött reggel az sms, úgyhogy itt vagyok.”
Az utóbbi megszólaló a „Foglaló emberek” egyike, rajtuk kívül itt rejtőznek a „Ruhatáras emberek”, valamint az „Átlagemberek”. Azon sem kell meghökkenni, hogy a súlyos mínuszok ellenére egyes fiatalok pulóverben várakoznak, ők azok a „Foglalók”, akik már átadták „Ruhatáros” társaiknak a kabátokat. Pontban 10.00-kor pedig megindul a roham.
A felső értelmiségi, egyetemista réteg pár percre (amíg megszerzi a helyét) teljesen kivetkőzik magából. Befelé nyomulva egy-egy áludvarias fiú egy-egy lányt maga elé enged, aztán lelkiismeretén könnyítve és férfias erényeit magában kipipálva a másik pár száz lány előtt besiet azon a bizonyos Kapun. Belépve a három embercsoport szétválik, és kibővül másik kettővel. A „Foglalók” fölfutnak a negyedikre (tényleg futnak!), a „Ruhatárosok” elszállítják saját és Foglalójuk kabátját egy szekrénybe. Ők teljes lelki békéjükről felismerhetőek, hiszen nekik már van helyük. Az „Átlagemberek” vagy „Magányosok” azok, akik sietve tuszkolják ruháikat a kóddal zárható fémrekeszekbe, majd szintén futva elindulnak fölfelé. A maradék két kategória az „Információsok vagy Beiratkozók”, akik olvasójegyért állnak sorban, és a „Klasszikus-ruhatárat-használók”, akik (senki sem tudja, miért) leállnak az akasztós-bilétás rendszerű kabátleadó előtt várakozni. Utóbbi két társaságnak semmi, de semmi esélye sincs, hogy jó helyet szerezzenek. Még egy „Átlagember” is 10 óra 03 perckor, a Palotába érve (- gyönyörű olvasóterem) döbbenten tapasztalja, hogy mindenhol jegyzetek, sálak, vizes flakonok, de sehol egy ülőhely. Az összesen egy példányban megtalálható, csak helyben olvasható könyvet pedig már régen elkapkodták. Kiszorulva a Szociológiai olvasóterembe gyorsan lecsap két üres székre, majd kiküldi a diadalmas sms-t: „szoc.olv., van hely!”. Mindezek után immár megkönnyebbülve jöhet az első kávé, egy gyors cigi kint, vagy akár el lehet menni nyomtatni, enni, vizsgázni: a hely megvan, a kabátos fémszekrény lezárva.
A meglepő sokaság egyetlen magyarázata: a vizsgaidőszak. De miért nem otthon készülnek, a kényelemben, ágyban, ahol van mit enni, ingyen fő a kávé, és bármikor lehet szünetet tartani? Hát éppen ezért. Az együtt magoló társaság motivál (persze a rendszeresen az asztalra hajtott fejjel alvókat nem különösebben), és ebben a könyvtárban nincsen ingyenes internet, tehát könnyebb a koncentráció.
Nem is beszélve a jó kis szünetekről, teázásokról, nevetgélésekről. Itt minden társaságunkból lehet egy-egy ismerőssel találkozni. A FéSZEK-ben lenni szociális, itt tanulni életmód, ismerkedési és kapcsolatfenntartási lehetőség. Meggátolja a „barlang-jelenséget” – ti., amikor a vizsgaidőszak alatt egy egyetemista hónapokig ki sem mozdul a szobájából, és senkivel sem kommunikál. Ide fel kell öltözni, itt még a társkeresés is lehet a tét: bőven megy az „ártatlan” szemezgetés, éppen-csak-odapillantás, a vad koncentráció közben. A jéghegy csúcsán ott vannak azok a dolgozó emberek, akiket az intelligensnek tűnő (hiszen valamit olvas!), fiatal lányok vonzanak a helyszínre. (Őket az említett helyhiány miatt ilyenkor kevésbé szívesen látjuk, jegyzem meg a tanulók nevében, de lehet, nincsen igazam.) Ha pedig már az eltérő motivációknál tartunk, a memorizáló folyamatokat serkentő gyógyszerek eladóit is meg kell említeni, akik ilyenkor különösen jó forgalmat bonyolítanak.
Van tehát értelme az internet korában a könyvtár intézményének? Nos, szemmel láthatóan van, ha egy kicsit más is, mint régebben. Tény, hogy a kötelező irodalmak legnagyobb részét online meg lehet találni (kivéve például az olyan bölcsész szakokon, ahol az egyes túlszofisztikált szövegeket nemhogy interneten, de még az Országos Széchenyi Könyvtárban is hiába keresik), és a fénymásolás, scannelés és egyéb taktikák mellett ritkán van szükségünk az eredeti, nyomtatott formára. Vannak azonban „régimódi fiatalok”, akiknek nincsen e-bookjuk, vagy nem szeretnek számítógépről olvasni, illetve vannak olyan egyetemi tanárok, akik nem teszik a weben elérhetővé az olvasnivalót – ilyenkor pedig kell a könyv!
Régen az olvasás szűk rétegnek járó privilégium volt, a könyvtárba járás pedig fényűző szenvedély. Magyarországon például a 18. század második feléig csak nyilvánosan nem elérhető magángyűjtemények léteztek. Később már mindenki, akinek igénye, szüksége, vagy anyagi lehetősége volt rá, szabadon tudta látogatni az intézményeket. Kialakultak a különböző könyvtártípusok, melyek használata a műveltség fontos alapja volt. Nem szabad lekicsinyleni manapság sem a rendszert, továbbra is léteznek például a köteles példányok. Igaz, a könyvtárak funkciója megváltozott: olvasni bárhol lehet, ahogy könyvet vásárolni, kölcsönkérni, letölteni is – több száz másik fiatallal találkozni viszont nem. A zsúfolásig teli épület azt igazolja, hogy a fő vonzerőt nem a könyvek, hanem valamiféle társadalmi összetartás jelenti, főleg a vizsgaidőszakban.
