Vágyakozás, első szerelem, megcsalás, elhízás, terhesség, öröm, magány – a Pesti Bakkhánsnők necces történetekkel rukkoltak elő. Lányok és versek a Sanyi és Arankában.
Az idei évadban vitték először színpadra a Mátyás utcai Sanyi és Aranka Színházban a különleges egyfelvonásos alkotást, Verslábak neccharisnyában címmel. Műfaji szempontból nem dráma, inkább dramatizált versek egymásutánja került a színpadra – verskötegek ezek, de nem akármilyenek. A történetek megfognak, odakötnek, egy pillanatra sem lankad a figyelmünk. Nőként pedig, megadja azt a pluszt, hogy az előadással párhuzamosan megelevenedik saját életünk. Az, ami már megtörtént, velünk, és az, ami majd fog, életkorunktól függően.
A díszlet egyszerű, nincs benne fölösleges elem: egy többfunkciós szobabelső, ami a színészek játékához idomulva az összes helyszín megjelenítésére alkalmas. Kanapé, hinta, tükör, asztal és szék. A jelmezek is hasonló célt szolgálnak, az egyszerű „kis fekete” jó választás. Öltöztet, de nem vonja el a figyelmet, egységesít, mégis meghagyja az egyéniségeket. Fontos elem a harisnya is, szintén eltérő mintázatokkal.
De milyenek a beléjük bújtatott versek? Aki szereti az irodalmat, és sokat olvas, valószínűleg pódiumest formájában is könnyen befogadná a darabot. Színházi mederbe terelve azonban olyanok számára is élvezhetővé válik az előadás, akiket önmagában kevésbé érintene meg a műfaj.
Az előadásban jó arányérzékkel helyezték szituációba a verseket. A partner személye nem állandó, bár legtöbbször a barátnők vagy az adott élethelyzetbe keveredett személyek beszélgetnek egymással. Néha közvetlenül a közönségnek szól, máskor monológ jellege van, de ami a legfontosabb: minden percben színházban érezzük magunkat. Az a nő, aki már mondott verset, szembesülhetett a problémával, hogy férfi költőink műveinek többségén egyértelműen érezhető a szerző neme, amitől gyakran megkérdőjeleződik az előadás hitelessége. Ezen az estén azonban nem kell ettől tartanunk, ugyanis kizárólag női költők alkotásai hangzanak el. A teljesség igénye nélkül többek között Erdős Virág, Falcsik Mari, Kiss Judit Ágnes, Nemes Nagy Ágnes, Rakovszky Zsuzsa és Tóth Krisztina művei elevenednek meg négy színésznő előadásában.
A szereplők mindannyian más karakterek, az ország különböző színházaiból. Dobra Mária, a Veszprémi Petőfi Színház művészeként legtöbbször gyerekkorunkat ábrázoló, az anyával kapcsolatos eseményekről mesél, míg Sárközi Nagy Ilona – a Debreceni Csokonai Színházból – éppen az ellenkező oldalt, a várandósság és szülővé válás kérdését járja körül. A mindenkori nőt alakító Szirmai Melinda a József Attila Színházban és a Radnótiban is megfordult, valamint Eszterházy Péter Egy nő című művében is látható volt a Szkénében. A feleséget általában Tarr Judit személyesíti meg, akinek a hónap végén a Trafóban és a Pesti Színházban is futnak előadásai. A megformált alakok között természetesen vannak átfedések, de többnyire a fenti mintát követi.
Hol egy lakásban, hol az utcán, vagy éppen nőgyógyászati rendelőben találjuk magunkat, részesei lehetnünk vágyakozásnak, első szerelemnek, megcsalásnak, elhízásnak, örömnek és magánynak. Kötelesség-e szülni? Mi a nő szerepe, mennyit ér, ha nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően él, és mennyit, hogyha igen? Hogyan változik a testünk és a lelkünk? Többet engedünk mint kellene, vagy éppen feleslegesen vagyunk túl büszkék? Ha választ nem is kapunk, a felvetések megmaradnak.
Az előadás végén azért marad hiányérzetünk: rövid szünet után megnéznénk ugyanezt négy férfival. Megismerni a másik oldalt is, ők hogyan látják mindazt, amit női szemmel részletesen körüljártunk az este folyamán. Így formálva teljessé a képet. Talán majd egyszer. Addig is maradjunk a neccharisnyáknál.
