Karafiáth Orsolya két hetet töltött Észak-Koreában. Az ország úgy megihlette, hogy egy egész estét betöltő vetítős mesélést, aztán majd kötetet csinál.

Volt koncepció, egy készülő regény, melyben egy fejezet az ötvenes években játszódik. Meg akartam tapasztalni testközelből, milyen lehetett az a bizonyos „szűrt levegő”. Kint persze minden borult, nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy – mivel 1953 óta szilárd ott a rendszer – generációk már ebbe nőttek bele, nem is ismernek mást. Végül egy nagy versciklus lesz az „élményekből”.

Mik voltak a legemlékezetesebb állomások? Mely kalandokból készült már vagy készül írás?

Leginkább Hamhung, a nagy iparváros hatott rám, hiszen a főváros és Keszong fel van készülve a látogatókra, de a vidék nem. Az embertelen gyárkomplexumok, a mindenhol terjengő és megülő sárga füst, a végtelen betontömbök elképesztettek. Ott már nem is akartam lemenni a tengerpartra. Ami amúgy is tilos, de ez egy másik, szomorú történet.

Mikor fogod élőben megosztani az élményeidet?

Január 27-én az Új Gödör Klubban tartok egy sok fényképpel és zenével aláfestett előadást, kint vásárolt ruhában. Tóth Evelin is bekapcsolódik, egy dal erejéig. Több lesz ez puszta beszámolónál, szeretném közel hozni, amit átéltem kint.

Hol találkozhat még veled az olvasóközönség így az év elején?

Nagy örömömre idén tovább visszük a Takáts Eszter Beat Banddal és Góbi Ritával közös színházi koncertünket, az Amazonokat, először február 14-én a Vallai Fesztiválon, az RS9-ben, majd márciusban Budaörsön tekinthető meg a produkció. Újabban tolom a Dumaszínházban is, az Írók Stand up-olnak keretében…

Verses vagy prózakötet lesz a következő megjelenő könyved?

Áprilisban verskötettel támadok, melyben az utóbbi hat év versei lesznek. Ezek – a korábbiaktól eltérően – már tematikusan íródtak. Nagy munka volt, ezért is nem tudtam a tőlem megszokott ötödik évben kiadni a kezemből, két kulcsvers hiányzott még. Munkacíme Bestiárium volt, ami arra utalt, hogy a bennünk élő állatok és növények nyomában indultam el. Végső címem még nincs. Versről versre eljutottam a saját testemtől a családi kötődésekig, a gyűlölet zsigeri erejéig, és vissza. Végül egy kép segített befejezni, Torma Éva munkája, ami majd a borítóképem lesz.

Mi volt az elmúlt év legjobb hozadéka és a legbénább eseménye számodra?

Az elmúlt évem egyszerre volt borzalmas és felemelő. Rengeteget utaztam, de soha ennyit nem küzdöttem a depressziómmal. Most úgy érzem, én állok nyerésre, annak ellenére, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet és macskámat is decemberben, most a feldolgozás ideje van. Ez a barátnőm segített a legtöbbet abban, hogy felfedezzem, mi az életszeretet, hiszen ő betegen is úgy élt és mosolygott, ahogy sok egészséges ember nem tud. Halála előtt is mosolygott – ez erőt ad a továbbiakhoz.

Volt újévi fogadalmad?

Mindig van fogadalmam, és mindig ugyanaz. Leszokni a cigiről, jobban szervezni az időmet, kevesebbszer beborulni. Idén ez kiegészült egy laza fogyókúrával is, mivel a bőrcuccaim feladták. Egyszer egy rajongóm azt mondta, hogy két kedvence van: Bíró Ica és én. Szeretnék megfelelni továbbra is az elvárásoknak.