Requiem, Sundance kölyök, Sztálin a telefonban, Átállásdal és Igor, a pék. Ez mind az Egy fecske nem, avagy egy bolond százat. Vicceltem. Vagyis Züfec a Szkénében.
Bár az előadás során sokszor elhangzik a szófordulat, a K2 Stúdió cseppet sem viccel. Mihail Bulgakov Színházi regény című műve alapján sajátos, nagyon mai, és erősen magyarországi aktualitású darabot hoztak létre. Miközben olyan általános problémákat feszegetnek, mint a pályakezdők nehézségei, az értelmetlen politikai és egyéb különbözőségeken alapuló ellenségeskedés vagy a színházi élet némely berkeinek mozdíthatatlansága, egyáltalán nem egy szociológiai közhelytárral van dolgunk. Ez elsősorban a darab humorának köszönhető, amely éppen erre alapoz, tökéletes szándékossággal és direkt módon.
Az előadásnak egyébként is fontos jellemzője a közönség jó arányérzékkel oldott hangulata. Az elejétől a végéig rengeteget nevetünk, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy valódi mondanivalója a legkevésbé sem vicces. Sokkal inkább kiábrándító, mert igaz. Ennek ellenére, ahelyett, hogy az ereinket vagdosó, „milyenrossznekünk” életérzéssel távoznánk, az este könnyeden, gördülékenyen telik, mégis elmondja mindazt, ami történik velünk. Az adott élethelyzetek a darabról leválasztva bárkivel előfordulhatnak, függetlenül attól, milyen területen próbálunk érvényesülni.A középpontban a fiatal „írójelölt” áll, aki elviszi megmutatni tanult kollégájának első és egyben egyetlen művét, az Egy fecske nem, avagy egy bolond százat című darabot. Megsemmisítő kritikát kap, azonban az elegánsan földbe döngölő monológra érdemes odafigyelni, az előadás felütését is megadja. Innentől kezdve lényegében visszafele forognak az események, ahogy főhősünk az inkább csak névlegesen orosz színházi világban találja magát, kezdetét veszi a darab a darabban játék, de nemcsak a készülő előadás formájában. Megismerkedünk a színházi élet szinte minden létező karakterével, a laza vagy éppen alkoholista színésztől a régi vágású színházigazgatón és mozdíthatatlan őskövületeken át a fiatal, mindenre rápörgő rendezőig, de a művészeti titkár, és legfőképp a néző sem marad kivétel. Az előadás ábrázolásmódja jól sikerült karikatúra sok humorral, de bőven a realitás talaján maradva. Több valóságsíkot is használ, melyből a mienkkel – a tényleges közönséggel – csupán egy félőrültnek látszó színházi ember van tisztában, de a nagy klasszikusokat alapul véve egyáltalán nem meglepő fordulat a bolond éleslátása.
A „valódi” színészek az előadás folyamán több szerepben is feltűnnek, ez alól csupán a szerzőt alakító Domokos Zsolt marad kivétel. Összeszokott, egymásra nagyon odafigyelő társulat bontakozik ki. Benkó Bence és Fábián Péter rendezése sokrétű és ötletes, Igort, a péket pedig igazán kár lett volna kihagyni, az ő monológja testesíti meg a „civil” embert, aki ugyan nem folyik bele a színház belső működésébe, mégis szerves része annak. Ő veti fel azt a nagyon fontos kérdést, kinek is szól tulajdonképpen a színház. A sokszor meglepő, hangulatában mégis telibe találó zenei betétek, mint a Mozart Requiem vagy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című film jellegzetes dala is kertelés nélkül, a maga valóságában adja vissza azt, amit a főszereplő helyében mi is éreznénk. Még Sztálin telefonhívása sem erőltetett, mivel a megfelelő pillanatban történik, így nemcsak humoros, hanem lényeges jelentéstartalommal is bír.
Az előadás közben újra megállapíthatjuk magunkban, milyen jó is tud lenni az a fajta stúdiószínházi megoldás, amikor a nézőtér meredeken emelkedik, a színpad pedig lent, a „reális” talajon foglal helyet. Ebben az előadásban ez különösen fontos, sokkal erőteljesebbé teszi számunkra a valóság és fikció keveredését. Az ehhez hasonló történetek esetében egyébként is célszerű, hogy felülről, mégis közelről lássunk rá az eseményekre és a teljes színpadképre, ellentétben a nagyszínházak emeleti üléseivel. A közönség összetétele is említésre méltó, hiszen a néző megszólított, passzív szereplője a darabnak. A korosztály változatos, generációtól függetlenül fiatalos, befogadó lelkületű közönség, a tapsrendet is végigvárja mindenki, ami külön piros pont – természetesen az alkotóknak is.
Összességében elmondhatjuk, hogy aki már dolgozott színházban, azért váltson jegyet, hogy tükörbe nézzen, aki pedig nem, az azért, hogy szembesüljön a ténnyel: amit a színpadon lát, nem túlzás. Na jó csak vicceltem, az. Február 14-én a Szkénében bárki újra meggyőződhet róla.
ZÜFECK2 Színház
tisztelet a kivételnek egy részben M. Bulgakov Színházi regény c. művét ugródeszkának használva
Helyszín: Szkéné (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. II. em.)
Időpont: | Február 14. 19.00. |
. | Március 18. 19.00 |
Március 17. 19.00 |