A Dumapárbaj forgatókönyvírója, Sallai Ervin kínai tolmácsként kezdte pályafutását, stand upol, a reklámszakmában dolgozik, forgatókönyveket ír, emellett iron man.
Miért hagytál fel a tolmácskodással?
Általában semmit nem tervezek el előre az életben. A nyolcvanas években arabot akartam tanulni, szerettem volna bejutni a Külkereskedelmi Főiskolára, hogy sokat utazhassak. De az arab nem jött össze, így elkezdtem a kínait. Tanultam Miskolcon, aztán ösztöndíjjal kijutottam Tajvanra. Tolmácskodtam sokat, illetve tanítottam is itthon. A karrierem a kétezres évek elején ért véget egy igen emlékezetes munkát követően. Kaptam egy hívást, hogy tolmácsra lenne szükség. Találkoztunk valahol a világ végén egy Tesco parkolóban. Kérték, üljek be a kocsiba, ott elmondják mi lesz a munka. Beültem. Este volt, esett a hó, mi meg csak hajtottunk egyre messzebb a várostól. Megérkeztünk egy teljesen ismeretlen helyre, már az ipari negyeden is túl. Mondták, hogy szálljak ki és kérdezzem meg a címet, hol vagyunk. Megkérdeztem, visszaültem a kocsiba. Visszahajtottunk a Tesco parkolóba, ott mondták, hogy kéne írni a rendőrségnek egy feljelentést, hogy azon a címen emberkereskedelem folyik. Megindult a víz rólam, és akkor úgy éreztem, ez egy szép mérföldkő, hogy befejezzem.
Most ez a tudás sokat érne. Nem gondoltál rá, hogy egyszer folytasd?
De igen, eszembe jutott, és kaptam is egy ajánlatot még régebben. Felhívott egy haverom, hogy vezethetném egy kínai-magyar vegyesvállalat irodáját. Elgondolkoztam rajta, de aztán rájöttem, hogy a reklám világa közelebb áll hozzám, így nem vállaltam.
Hogy kerültél a reklámszakmába?
Írtam ide-oda, a Sanoma online lapjaiba és a Glamourba, az ismerősök pedig vittek magukkal. A Komédium Színháznak volt egy kiírása, amire írtam én is, és Kovács András Péter is. Jól sikerült, amit csináltam, ő pedig odajött hozzám, és megkérdezte, lenne-e kedvem tévéműsorokba írni. Persze, hogy igent mondtam. Akkor indult Bagi Iván és Nacsa Olivér (BagiNacsa – a szerk.) közös karrierje is, ők pedig beajánlottak az Irigy Hónaljmirigynek és Boros-Bochkoréknak, szóval kézről kézre adtak.
Szereted előadni is, amit írsz?
Nagyon izgulós vagyok, ezért soha nem akartam színpadon állni. Persze sokszor kacérkodtam a gondolattal, hogy kipróbáljam. Aztán Kovács András Péternél volt egy buli, és ott elkezdtek heccelni, miért nem lépek föl. Végül elmentem egy Fiatal Félőrültek Fesztiváljára. Rendes kiszavazó est volt, a nejem titokban jött utánam, hogy ha nagyon kínos a dolog, akkor elmehessen. Szerencsére erre nem volt szükség, jól sikerült a fellépésem. Szívesen stand upolnék gyakrabban, de a munka mellett alig van időm ilyenekre. Ha havonta vagy kéthavonta egyszer fellépek, az már jó arány.
Mikor kezdtél el forgatókönyvírással foglalkozni?
A feleségem járt egy PR tanfolyamra, és lelkiismeret-furdalása volt, amiért az sokba került. Szerette volna, ha én is csinálok valamit. Én flash animációt szerettem volna tanulni, de az túl drága volt, így maradt a forgatókönyvírás. Aztán beleszerettem. Írtam egy könyvet, amivel az I. Magyar Forgatókönyv Börzén bekerültem az első 12 közé. Beajánlottak Xantus Jánosnak, vele dolgoztunk a sztorin. János halála után a könyv parkoló pályára került. Kaptam másik rendezőt, de valahogy megrekedt a munka. Közben írtam még egyet, ezt követte a Dumapárbaj.
A Dumapárbaj a te ötleted volt?
A Cafe-beli főnökömnek, (Cafe Communications Reklámügynökség – a szerk.) Simon Zolinak jutott eszébe, hogy készítsünk filmet a stand uposokról. Sokan írtuk a könyvet, körülbelül két éven át dolgoztunk rajta, de maga filmötlet már négy éve létezik. Az alapötlet az volt, hogy Hadházi László és Kiss Ádám képviseljen két humorista generációt, és építsük fel a filmet egy életközépi drámára.
Nem könnyű jó vígjátékot csinálni. Te hogy élted meg ezt? Segített, hogy egy hozzád közel álló témát dolgoztatok fel?
Egyfelől persze segített, és élveztem is nagyon, másfelől viszont rengeteg sztorink volt, folyamatosan újabbak és újabbak özönlöttek, és nehéz volt szelektálni.
Az első könyved miről szól?
Egy klasszikus Koldus és királyfi történet. Van egy ikerpár, az egyik egy biciklisfutár, a másik jól menő reklámos. Hétvégi bringatúrára mennek, a futárt elüti egy villamos és levágja a lábát. Hirtelen jön az ötlet, hogy cseréljenek szerepet, mert a másiknak van egy hatalmas biztosítása. Amíg megjön a pénz, addig elvegetálnak a másik pozíciójában. Sajnos nem jön a pénz, és hosszan kell helytállniuk.
Most dolgozol valamin a munka mellett?
Van egy filmötletem, egy Magyarországon élő indiai srácról, aki nagy összeget örököl, ám ahhoz, hogy meg is kapja, el kell hitetnie az Indiából érkezőkkel, hogy ő egy menő üzletember, miközben csak egy konditeremben dolgozik recepciósként. A film az elfogadásról szól, amiből azt hiszem, nagyon híján vagyunk Magyarországon.
Az iron mant bizonyításvágyból csináltad végig, vagy megszállott sportoló vagy?
Biciklisfutárként dolgoztam egy időben, ami nagyon megedzett, ehhez már csak úsznom és futnom kellett. Izgalmas kihívás volt 26 évesen. Azt mondtam, ha fel tudok mászni úszás után a biciklimre, akkor már minden megy magától. Találkoztam a teljesítőképességem határával, olyat tettem, amit valószínűleg nem tudok majd meghaladni. Innen már csak lefele vezet az út. Talán, ha egyszer még sok időm lesz, akkor az ötvenedik szülinapomig megpróbálom még egyszer.
