Horror és tudomány, elmúlás és megmaradás. Mi van akkor, ha nem porrá leszünk? Mumifikálhatjuk-e önmagunkat? Minden, amit a múmiákról tudni érdemes.
Az utóbbi hetekben látott napvilágot a hír, mi szerint 200 éves, önmumifikálódott buddhista szerzetesre bukkantak Mongóliában. Budapesten is akad hasonló érdekesség hála, a Természettudományi Múzeumnak, ahová a világ minden tájáról érkeztek múmiák, a kiállítás egyik legkülönlegesebb darabja pedig éppen egy Buddha aranyszobornak látszó, meditációs pózban mumifikálódott szerzetes. A tárlat tematikusan halad végig az ókori Egyiptomtól a dél-amerikai, óceániai, ázsiai és észak-európai leleteken át egészen a Magyarországon felfedezett váci múmiákig. A kiállítást Szikossy Ildikó antropológus vezetésével jártuk végig.
A világ minden tájáról láthatók itt múmiák. Hogy sikerült összeszedni ezeket a fantasztikus leleteket?
2006-ban rendeztük meg a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításunkat, ahol az akkor tíz éve feltárt váci múmia leletegyüttest, és az addig elért tudományos eredményeket mutattuk be. Az eseményre külföldi kollégák is ellátogattak, akiknek annyira tetszett a kiállítás, hogy kölcsön kértek az ő Mannheimben épülő kiállításukhoz a 265 váci múmiánk közül néhányat. Így kezdődött az együttműködés, ami egyszeri alkalomnak indult, de olyan nagy sikere lett, hogy újabb és újabb városok – és múmiák – csatlakoztak hozzá. Így a kiállítást 6-7 múzeum, illetve 4-5 ország közös anyaga hozta létre. Később az Egyesült Államokból is felfigyeltek rá, és egy amerikai cég három évre kiutaztatta a teljes gyűjteményt. Miután az anyag visszatért Európába, Hollandiából egyenesen Budapestre hozták. Utazó kiállításról van tehát szó, mely 2018-ig járja a világot, utána minden múmia visszatér a saját gyűjteményébe. Európán belül csak a múmiák utaznak, az installációt, a bemutatás módját minden múzeum saját maga teszi hozzá.
A kiállítást nézve hamar rádöbbenünk, hogyha múmiákról hallunk, csupa klisé jut eszünkbe. Pontosan mi alapján tekintünk valamit múmiának?
A múmiák kapcsán a legtöbben elsősorban Egyiptomra asszociálnak, ezért a mi kiállításunk is ezzel kezdődik. Az esemény ikonjának azonban a külföldi példák ellenére szándékosan nem egy egyiptomi leletet választottunk. Úgy gondoljuk, a kiállítás egyik fontos üzenete éppen az, hogy nem csak egyiptomi múmiák léteznek. Minden olyan holttestet vagy maradványt, legyen az emberi vagy állati, amelyen a legkeményebb szöveteken, – a csontokon és a fogakon – kívül más is megmaradt, múmiának nevezünk. Megtalálhatóak rajtuk például a lágyrészek, vagy a hajuk, azonban különbséget teszünk természetes és mesterséges múmiák között. Utóbbiak közé tartoznak az egyiptomi múmiák, ahol emberi beavatkozással, évezredek alatt kialakított technikával, tudatosan mumifikálták a halottakat abból a célból, hogy a halál után a testbe visszataláljon a lélek. A természetes múmiák viszont minden emberi beavatkozás nélkül konzerválódnak, pusztán a megfelelő körülmények hatására. Olyan környezeti tényezők játszanak ebben közre, mint a tartós hideg, – gondolok itt a jégmúmiákra – vagy a forró homok, a sivatagból előkerült leletek esetében. A lápi mumifikálódásnak az oxigénmentes közeg kedvez, a jól szellőzött helyiségek és a megfelelő, állandó hőmérséklet eredménye pedig a váci múmiákon figyelhető meg.
A mesterséges múmiák közül melyek a legrégebbiek?
Ezek Dél-Amerikában találhatóak, a chinchorró indiánok már Kr. e. 5000-ben is mumifikálták a halottaikat, jóval az egyiptomiak előtt. Teljesen más eljárással dolgoztak, mivel a lágyrészeket nem tudták megőrizni, ezért a helyükre agyagból, homokból és növényi maradványokból építettek kiegészítést a csontokra, majd a korábban leválasztott bőrt visszahúzták rájuk. Fontos volt a haj, ezért gyakran utólag készített parókát alkalmaztak. Érdekes, hogy ők kezdetben csak a nőket, közülük is elsősorban a szoptatós vagy várandósan elhunyt kismamákat temették így, a férfiakat csak később. Egy másik speciális módja volt a dél-amerikai mumifikálásnak, az amikor a belső szervek eltávolítása nélkül, felhúzott lábbal, ülő pozícióban batyuba csomagolták a halottat. Erre is láthatunk példát a kiállításon.
A mumifikálás céljai között találunk különbségeket?
Amíg Egyiptomban az volt a cél, hogy a lélek visszataláljon a békében nyugvó testbe, hogy az egyén a túlvilágon folytathassa az életét, addig Dél-Amerikában azért mumifikálták a szeretteiket, hogy velük maradjanak. Ünnepségeiken a barlangokból vagy egyéb sírhelyekről rendszerint kihozták a múmiákat, asztalhoz ültették és étellel, itallal kínálták őket. Mexikóban ennek a mai napig megvan a hagyománya, halottak napján a család kivonul a temetőbe, megterítenek a síron, és ott együtt eszik, énekel a család.
Mikor vált népszerűvé a múmiák felkutatása?
A múmiák a XVII-XVIII. században kerültek az érdeklődés középpontjába. Napóleon volt az első, aki múmiát hozott Európába, ebből aztán őrült mánia lett. Egyszerűen divatba jött a múmia kicsomagolás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy előkelő családok felvásárolták a testeket, és a szombati teadélutánokon az volt a program, hogy egy-egy Egyiptomból hozott múmiát látványos keretek között, lépésről lépésre kicsomagoltak. Ezek nagy része végül kiállításra került, tehát megmaradtak az utókor számára. A „múmia mánia” időszakában ennél sokkal rosszabb sorsra is jutottak az importált darabok. A XVIII. században már hajószámra érkeztek Egyiptomból, akár napi 5-6 hajó is futott ki Kairóból.
Mire kellett az európaiaknak ilyen mennyiségű múmia?
A múmiákról lecsomagolt pólyák általában a gőzgépek gyomrában végezték, maguk a testek pedig a gyógyszeriparban használatos múmiaporként. Európa majd összes gyógyszertárában jelen voltak évszázadokon keresztül, Magyarországon is. Sok gyógyszerhez használták és nagy mennyiségben, úgyhogy egy idő után a múmiahamisítás is megindult. Temetőkből kiásott halottakat porrá zúzva próbáltak eladni egyiptomi múmiaporként, de gyakran lelepleződtek. Ezen kívül festékek színezésére is használták, a jellegzetes barna szín XVIII. századi festményeken nem ritkán múmia alapanyagból készült.
Milyen különlegességeket láthatunk még?
Az a rendkívüli ebben a kiállításban, hogy ide a világ minden tájáról érkeztek múmiák. Az óceániai szigetvilág különlegessége a maori törzsek mumifikálódott, lefejezett harcosainak tetovált fejei, melyeket füstöléssel tartósítottak, sőt még a szemüket is élethűen pótolták. A tudomány szempontjából az egyik legérdekesebbek a lápi múmiák, melyek az oxigéntől elzárt közegnek köszönhetően maradtak fenn. Mivel a lápokban nagyon nagy a nyomás, a lápi hullák sokszor papírvékonyságúak, a csontok a kalcium kioldódása révén rugalmassá válnak, ugyanakkor a bőr jó állapotban marad. A legkülönlegesebb eset azonban az önmumifikálódás, a kiállítás gyöngyszeme a bearanyozott, szoborban található buddhista szerzetes. Ő önként és tudatosan választotta teste megőrzésének ezt a módját, melynek megvalósításához hosszú út vezetett. Kínában a legtöbb buddhista szerzetes múmiáját elégették, a nálunk látható darab a bearanyozásnak köszönhetően maradt fenn, minden bizonnyal szobornak vélték és csak a radiológiai vizsgálatok derítették ki, mi is rejtőzik a belsejében. Ebben a formában a világon egyedül nálunk van kiállítva, néhány buddhista kolostorban lelhető még fel egy-két hasonló darab.
Mi a helyzet a magyarországi múmiákkal?
Hazai leletek révén sajátos kötődésünk van a váci múmiákhoz, melyek 1994-95-ben a váci dominikánus templom feltárása közben kerültek elő. Az akkor felfedezett altemplomban 265 múmiát találtak az egymásra helyezett koporsókban. Ezek természetes múmiák, melyek a kripta mikroklímájának köszönhetően maradtak fenn. Sajátosságuk, hogy a koporsókon szereplő adatok alapján név szerint beazonosíthatóak, így meglehetősen pontos információval rendelkezünk kilétükről. Köztük van Borsodi Terézia, aki szülés közben hunyt el, és az egyetlen olyan lelet a világon, akin halála utáni, post-mortem császármetszést végeztek. Egy másik női múmiánk Sándor Terézia klarissza apáca, akinek a szívét eltávolították, de Tauber Antónia háromdimenziós arcrekonstrukciója is kuriózumnak számít, ráadásul még személyiségéről is vannak leírásaink. Tridentin Rozália levágott ujjainak rejtélyével okozott fejtörést a kutatóknak.
A kiállításon emberi testeken kívül állati múmiákat is láthatunk. Róluk mit lehet tudni?
Egyiptomban a nagy tiszteletben tartott állatokat ugyanolyan precizitással mumifikálták, mint az embereket. Saját temetőjük volt, a macskákat különösen nagy becsben tartották, de láthatunk példát sólyomra, krokodilra és halra is. A kiállításon az egyiptomiakon kívül más, természetes úton konzerválódott állati múmiákat is bemutatunk.
Mi a helyzet a múmiák vizsgálatával?
A kiállítás során lehetőséget adunk a látogatóknak arra, hogy egy kicsit belekóstoljanak az antropológus életébe. Kialakításra került egy interaktív labor, ahol az érdeklődők megkísérelhetik a csontok összerakását és meghatározhatják a lelet nemét, megbecsülhetik a korát, de virtuálisan akár CT vagy DNS vizsgálatot is végezhetnek múmiákon, szinte úgy, mint a szakemberek. Ezek a vizsgálatok azért is fontosak, mert a váci múmiáknál kivételes lehetőséget nyújtanak arra, hogy olyan baktériumok genetikai állományát vizsgáljuk, amelyek még az antibiotikumok terjedése előtti időszakban fertőztek, pl. a TBC. Ez pedig a jövő generációk számára kulcsfontosságú lehet.
További információk a Magyar Természettudományi Múzeum és a kiállítás honlapján érhetők el.
