Ollók csattognak kasztanyettaként, de egy lófej és a legyezők sem maradhatnak el: Békéscsabáról a Városmajorba érkezik a Bernarda Alba háza.

Különleges műfaji kombinációval lepi meg nézőit a Békéscsabai Jókai Színház: a Bernarda Alba háza ezúttal a spanyol kultúrán keresztül, elsősorban a flamencót felhasználva tárja elénk az andalúziai származású Federico García Lorca drámáját. A darab számos feldolgozást megért, film is készült belőle, most azonban a szavak helyett a táncé lett a főszerep. Nem klasszikus értelemben vett táncszínház, hiszen prózai előadást látunk, ahol azonban a szavak és a színészi játék mellett a tánc lett a karakterek megformálásának legfőbb eszköze.

Már az előadás kezdetén megalapozza a hangulatot a szerző kivetített idézete, mely az írógép jellegzetes, ritmikusan kopogó hangjával kísérve betűnként tárul a szemünk elé. Észrevétlenül bemászik a fülünkbe, a zsigereinkbe, a lelkünkbe. Itt is érezzük, hogy a drámai műfaj ellenére valami más, valami szokatlan következik. Ez a benyomás végigkíséri a darabot, melyen fokozatosan átveszi a hatalmat a tánc, a zene és a prózai részek ütemes váltakozása.

A flamenco a XVIII-XIX. században az andalúziai cigány kultúra által terjesztett népzenei és táncstílusok együttes elnevezése, mely nagy hatást gyakorolt az egész európai művészetre. Az előadás koreográfusa, Bajnay Beáta táncművész éppen ezért minden évben eltölt egy-egy hónapot a flamenco hazájában. Inspirációjának sajátos kiteljesedése ez a produkció, hiszen ezúttal nemcsak táncosokat, hanem színészeket is fel kellett készítenie, ezen kívül saját maga is résztevője az előadásnak. Munkáját segítette a költőként és műfordítóként is ismert Oravecz Péter gitárművész, aki játékéval végigkíséri a teljes színművet. Az előadás rendezője Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója, korábban a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. A szintén nem szokványos, vakítóan fehér színpadkép Székely Lászlónak köszönhető, akinek díszletéből látványosan emelkednek ki Bodnár Enikő jelmeztervező gyászruhái, mely így vizuális kontrasztot is teremt.

Federico García Lorca életművében többször is visszatérő motívum volt a spanyol családi élet, melyet fokozatosan egyre komorabb formában jelenített meg. Utolsó, egyben legtragikusabb drámája, a Bernarda Alba háza nem pusztán a végét jelenti ennek az útnak, hanem éles kritikával tekint az akkori spanyol társadalom elmaradottságára. A hagyományok babonákká fordulnak, és a megrögzött erkölcsi normák felülkerekednek az emberséges bánásmódon, családon belül éppúgy, mint a falusi élet színterein.

A rendíthetetlen Bernarda Alba szerepében a Domján Edit-díjas Kovács Editet láthatjuk, aki férje halála után évekig tartó bezárkózásra kényszeríti családját. Lányai hiába igyekeznek szabadulni börtönné vált otthonukból, erre csak a halál vagy az őrület kínál lehetőséget. A ház lakói közül csak az utóbbi megoldásokat választó szereplők viselnek fehér színt, így a nagymamát, María Josefát alakító Nagy Erika, aki belül már egy másik világban jár, ezáltal életerejével is kitűnik a feketeségből. Poncia, szolgálóként a Jászai-díjas Kara Tünde megformálásában bizonyos értelemben a szerző szellemét idézi meg, ezáltal szintén kívül helyezkedik az eseményeken. Az egyetlen férfi szereplő Pepe Romano, aki az eredeti műben pusztán a rá irányuló vágyakozás tárgyaként vesz részt a cselekményben. Itt azonban nagyon is aktív, Vadász Gábor autentikus hangzású énekével és jelenlétével teljessé formálja a csupa női karakterből álló darabot. Az öt lánytestvér változatos személyiségét Fehér Tímea, Komáromi Anett, Liszi Melinda, Tarsoly Krisztina és Tatár Bianka bontja ki.

Az előadás sikerét demonstrálja, hogy a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül, a június 18. és július 10. között megrendezésre kerülő Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában is helyet kapott. Közel ötven produkció közül válogatták be, továbbá a romániai BABEL F.A.S.T. nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott. Külön elismerés, hogy Robert Cogo Fawcett, a bath-i Royal Színház egykori igazgatója, aki a Shakespeare Globe Színházban maga is producere volt a Bernarda Alba házának 30 évvel ezelőtt, így nyilatkozott róla:

„Nagyon tetszett a darab. Figyelemre méltó, érdekes volt, hogy a flamenco átszőtte az előadást, főleg annak fényében, hogy nem táncosok, hanem színészek táncoltak. Csodálatosan életre keltették azt az érzést, amit Federico García Lorca gondolt ehhez a művéhez. Amit a Jókai Színházban láttam, tele volt szimbólumokkal, jelzésekkel, ami sejtelmessé varázsolta a művet. Ez veszélyes is lehet, ugyanakkor ezúttal nagyon is jól működött.”