Urizálás, korrupció, különös családi viszonyok és viszályok, de közben azért nevetni is lehet, méghozzá sokat. Amíg szét nem pattannak a Buborékok.

Mohácsi János rendező és testvére, Mohácsi István dramaturg joggal szeretheti Csiky Gergely 1884-ben írt színművét, a Buborékokat, hiszen a darab egyszerre társadalomkritikus és nevettető előadás. Mohácsiék három évvel ezelőtt a Kecskeméti Katona József Színházban be is mutatták a színdarabot, a felújított verzió akkor is nagyot szólt. Most a fővárosi Radnóti Színház intim atmoszférájára és egyedülálló szereplőgárdájára dolgozták át a százharminc éves művet, amelyet elsősorban a humor szálaira igyekeztek felfűzni. A Mohácsi-univerzumban jártasak számára néhány árulkodó jel rögvest feltűnhet: a nyitójelenetben felvonultatják szinte az összes szereplőjüket, a maguk játékosan pimasz módján átdolgozták az eredeti darabot, teletűzdelték megszámlálhatatlan poénnal, a kísérőzenét pedig állandó alkotótársuk, Kovács Márton és zenésztársai biztosítják.


A háromfelvonásos darab az 1800-as évek végének Magyarországán játszódik, de mindenféle aktuálpolitikai felhang nélkül kijelenthető, hogy történhetne napjainkban is. A nagy precizitással megírt Buborékok a gazdag birtokos Solmay család kálváriájának története. A kezdetek kezdetén megtudjuk, hogy a rangidős Solmay csupán családapa, de családfőnek túlzás lenne nevezni, mert otthon az asszony, Szidónia hordja a nadrágot. Az események láncolata a két szülő köré épül, akik ugyan egymás jellembeli ellentétpárjai, de a megoldást sürgetik a maguk esetlen módján. Ebben az általuk teremtett világban öt gyermekükkel – három élhetetlen lánnyal és két léhűtő fiúval – és lenézett szolgálóikkal élnek. Szereplőink úgy süllyednek egyre mélyebbre, ahogy Mohácsiék finoman kibontják az újabb és újabb szálakat. Felszínre kerülnek a személyes ellentétek ést a társadalmi különbségek okozta feszültségek, a nagyzási hóbort, a valamilyen formában majdhogynem mindenkit érintő függőségek, a házassági konfliktusok, és végül bekövetkezik a teljes eladósodás, és a lecsúszás – de a polgári szalon illúzióját a végsőkig igyekeznek megőrizni. Ezt a folyamatot az alkotópáros olyan eszményi hitelességgel ábrázolta, amelyre talán csak a szituációt megszenvedők lennének képesek.

A Gazsó György által játszott apa valamikor játékfüggő volt, most visszaszokott a kártyázásra, és egyre növekvő adósságot csinál. A korabeli francia vígjátékok hangulatának megfelelően tipikus papucsférj, aki habár megpróbálja menteni a menthetőt, de képtelen kihúzni magát a csávából. Felesége, a tomboló nő igazi elviselhetetlen akarnok, talán a klimax is rátesz egy lapáttal összeférhetetlenségére – Kováts Adél brillírozik a fiai által jópofán mamócának, vagy mamacicának becézett nagyvilági dicsvágyó asszony szerepében, aki realitásérzékkel nem rendelkezvén, szintén hatalmas adósságokat kreál mérhetetlen vásárlásmániájával. Pedig nem mondhatni, hogy rossz ember lenne, hiszen számára a család nagybetűs intézmény, amely mindenek felett áll.

Anyai izgatottságnál azonban többről van szó, gyerekei életébe szüntelenül beleszól, férjét is úgy korholja, mintha a gyermeke lenne, a família tagjait leszámítva pedig mindenkit levegőnek néz. A Buborékok szereplői közül az ő karaktere a legjobban felépített, valahogy úgy képzelem, játszani is olyan nagy élmény lehet, mint nézni.  Az öt gyermek közül a legtöbb már felnőtt, mégsem dolgoztak még soha életükben. Az egyik fiú (Rétfalvi Tamás) országgyűlési képviselő, de jószerivel semmit nem csinált, politikussá avanzsálását pedig a családi kassza sínylette meg. Testvére (Adorjáni Bálint) sem különb, ők csak élnek a nagyvilágban, bohém, cél nélkül tengődő fiatalok, akiknek a legnagyobb erőfeszítést egy részeg tivornya során elcsent oroszlánszobor hazaszállítása jelenti. Még otthonélő két lánytestvérük pártában maradt, az Andrusko Marcella által játszott idősebbik anyjához hasonló hisztérika, a legkisebb (Móga Piroska) pedig hebrencs kislány, aki most ismerkedik a nemiséggel. (Itt azért érdemesnek találom beszúrni, hogy a jelenet, amelyben egy répa is feltűnik, a Buborékok leggyengébb, és nagyon erőltetett jelenete.) A felsorolt négy testvér mindegyike eltörpül Solmayék már megházasodott leánya mellett, akit Szávai Viktória alakít. Pál András már korábban is megtapasztalt komikusi vénáját megcsillogtatva tombol féltékeny férjeként, nem mellesleg a vízügyi minisztériumban dolgozik, ami nem elhanyagolható szempont az események későbbi alakulását illetően. Felszarvazottsága okán ötpercenként összevesznek feleségével, ami rendkívüli humorforrás, hiszen, hiába a komoly társadalmi üzenet, a Buborékok elsősorban vígjátéki formula, amelyben semmi nem történik véletlenül.

A konfliktus akkor hág a tetőfokára ebben a pattanásig feszült helyzetben, amikor egy pályázat miatt egymásnak esnek a szereplők. Az emberi felelősség és az alapvető becsületesség kérdésköre kerül terítékre, az előadás azt vizsgálja, meddig fújható a buborék, mielőtt végleg elpattanna. Ha emlékezetes jeleneteket keresünk, egyből többet is kapunk. Felejthetetlen, amikor vásárlásból érnek haza a nőszereplők és kiderül, hogy itt lenne az ideje a fizetésnek. A legjobb helyzetkomikumokhoz sorolható az összes csörte a Schneider Zoltán által játszott vidéki bunkó és társasága között, már-már magát győzködő értelmetlen szónoklatai kezdetén feltör a nevetés belőlünk. Érdekes, hogy mégis ez a közönséges ember, a „pankotai rém” és Betti, a hallgatag szolgálólány (Petrik Andrea) az egyetlen valamire való jó ember a társaságban, persze nekik is van vaj a fülük mögött. A felsoroltak mellett Martinovics Dorina, Somhegyi György, Márton András, Szabó Kimmel Tamás és Róbert Gábor jelenléte fűszerezi a keserédes komédiát.

Korábbi adaptációikhoz hasonlóan a szinte csak együtt dolgozó Mohácsi-testvérek ezúttal is változtattak az eredeti szövegen: csupán a történet vázát hagyták meg, hogy azt egy élvezetesebb történettel öltöztessék fel. Ezúttal a konkrét politikai utalások is visszafogottak, csupán a médiamogul Simicska Lajos híres kiszólása tűnhet fel a vájt fülűeknek. Az aktualitás önmagában is tetten érhető a Buborékokban, de a modernizáció csöppet sem válik az előadás kárára, sőt ezáltal minden színésznek jut kisebb-nagyobb lehetőség a jutalomjátékra. Maga az előadás pedig a néző számára jutalom.