Puritán színpad. A szereplők beszélgetnek, zsörtölődnek, a készülő előadásra hangolódnak. Rövidesen megérkezik maga az eleven ellentmondás, Kurázsi mama is.

Talán maga Brecht sem gondolta volna, hogy a Kurázsi mama és gyermekei című drámája ilyen könnyedén beépül a drámairodalom klasszikusainak sorába. A mű amely születésekor, 1938-ban igencsak aktuális volt, éppolyan életszerű napjainkban is, csupán a hangsúlyok tolódtak el. Még mindig együtt tudunk érezni Kurázsi mamával és azzal a maroknyi emberrel, akiket egyetlen cél, a túlélés vezérel.



A darab elején (és a végén is) felvonul a teljes – meglehetősen zaklatott – szereplőgárda. Azonban nem telik sok időbe, elszállingóznak a többiek, és csak négy ember marad a színen: a markotányosnő és három gyermeke, Eilif, Stüsszi és Kattrin, akik rozzant szekerükkel járják a vidéket a harmincéves háború idején. Ahogy kinyitja száját az asszony, minden kétség eloszlik afelől, hogy a korábbi Kurázsi mamákhoz képest igencsak fiatal (negyvenegy éves) Fullajtár Andrea a lehető legjobb döntés volt a címszerepre. Benne megvan a fiatalok indulatának, hevületének sajátos keveréke éppúgy, mint az idősebbek tisztánlátása, ezáltal egyszerre már-már félelmet keltő, harciasan zord és nyers személy, akiben mégis felizzik az anyai féltés. „Magamat, a gyermekeimet meg a kocsit átmenteni a háborúban” – mondja, amikor katonákkal találkozva megosztja velünk, mit remél még az élettől, de a véres öldöklés gátat szab terveinek. Évek telnek el, azonban a pontos időmúlását csupán a dokumentumfilmbe illő narráció segítségével és a háttérben kivetített dinamikus képsorokból következtethetjük ki. A háborús hanghatásokat ezúttal a színészek alkotta zenekar csalja elő (természetesen az elidegenítő hatású songok is elmaradhatlanok), azonban ez a megoldás emberközelibb, mint az unalomig ismert lövés, ágyútűz vagy éppen lónyerítés hangja.



Az egyéni drámák kibontakoztatása helyett Zsámbéki Gábor rendezése a címszereplőre fókuszál, a mű címében is szereplő gyermekek csupán eszközök.  Az Antal Csaba tervezte lecsupaszított, szegényes színpad és annak háttere szinte mindvégig változatlan, csak az érkező szereplők színezik valamelyest. Persze ők is csak a maguk módján, mert arra mindnyájan ügyelnek, hogy Brecht epikus drámafelfogását tiszteletben tartva, ne ragadtassák el annyira magukat, hogy a néző azonosulni tudjon velük. Ekképpen a szerepétől némi, alig észrevehető távolságot tartó Fullajtár Andrea is visszafogott: elmaradnak a heves érzelmi kitörések, a széles gesztusok, nincsen komolyan megágyazva a drámai végkifejletnek sem. Pálos Hanna a néma Kattrin szerepében végtelenül erős, de Kurázsi mama fiai, Dankó István és Mészáros Béla háttérbe szorulnak, rövid jelenlétük csupán jelzésértékű. Lengyel Ferenc és Rajkai Zoltán ingerszegény katonafigurái mellett Keresztes Tamás némi önfeledt komédiát csempész a komor drámába. Említésre méltó még a szakács, Fekete Ernő megszokott játékstílusában és Elek Ferenc, a Kurázsi mamához szegődött zsörtölődő, megbúvó tábori pap is.



Zsámbéki darabjában a dráma a műfajhoz híven nincs előkészítve, váratlanul és a legnagyobb realitással történik az utolsó tragédia is, amelynek újfent Kurázsi mama az elszenvedője. Egy percig még a lélegzet is megfagy a nézőtéren és a színpadon, amikor Fullajtár Andrea még egyszer utoljára Kurázsi mamaként, ha nem is megtörten, de a sorozatos szerencsétlenségek miatt már megtépázva réved maga elé a semmibe. Ebben a pillanatban a mindig sziklaszilárd arc átvált a fájdalmát a legvégsőkig palástolni kívánó, de erre már szinte képtelen, meggyötört tekintetté. A lövés eldördülte után pedig végérvényesen elpattant valami, ezután a váratlanul érkező és tényleges feszültséggel teli befejezés várat csak magára.